A könyvek testéről

   Mert szeretek könyvekről beszélgetni!

   Ádáz küzdelem zajlik az e-könyvek és a 'valódi' könyvek között, emberek vérre menő csatákban érvelnek a digitális olvasás és a papír alapú könyvek olvasása mellett és ellen. Az olvasók világa kettészakadt: mindenkinek állást kell foglalnia, hogy milyen formában olvas. Aki mindkettőt elfogadja, az egy kicsit megalkuvó, mintha bizonytalan lenne, mintha nem merné letenni a voksát egyik vagy másik mellett. Persze mindez csak álom, hiszen kevés megmaradt olvasón kívül lássuk be ez a probléma gyakorlatilag a lőtéri kutyát nem érdekli. De azért jó eljátszani a gondolattal, mi lenne, ha a könyvek ilyen heves reakciókat váltanának ki ma is.

   Mi a helyzet a 'valódi' könyvekkel? Szeretjük őket? Naná, hogy igen! És miért szeretjük őket? Azt gondolnám, hogy minden filozofálást kizárva csakis azért szeretjük a könyveket, ami bennük van. A tartalmukért. Az általuk hordozott tudásért. A múlt, egy letűnt világ, egy távoli gondolkodó szelleméért. A boldog órákért, amit az életünkbe csempésznek. Az inspirációért, a megerősítésért, az útmutatásért, a kérdésekért és a válaszokért. Távoli helyekért, a végtelen utazásokért valódi és képzelt helyekre. Az álmokért, a hitért, a bölcsességért, a biztonságos bizonytalanságért. És még számtalan ezer okból kifolyólag. Szeretjük őket és kész, részesei az életünknek. Ám nem csak ezért szeretjük őket. Azért is, mert szépek.

     Mit jelent a szép könyv? Mint minden személyes, szubjektív kérdésben, nyilván erre sem lehet egzakt választ adni (bár azt gondolom nem is kell). Részemről a tipográfia és a szedés adja a könyv szépségét, és nagyon szeretem a leheletnyi díszítést, mint a fejezetek elején egy ívesebb vonal, növényke vagy bármi. A művészien illusztrált könyveket nagyon szeretem. De a borító? Részemről teljesen mindegy! Ezzel együtt itt és most megjegyzem, hogy bár nem szoktam megnézni a könyvborítókat, azért volt szerencsém néhány annyira botrányosan rosszul sikerült borítóhoz, hogy még engem is sikerült elkeserítenie. Másnak mit jelent a szép könyv? A lapok minőségét? Egy merített vagy vízjeles papír tényleg fenséges tud lenni. A kerekre kötött gerinc? A könyvtábla? A borító? Képes legyen a borító? Kapcsolódjon ahhoz, amiről szól a könyv? Divatos legyen vagy inkább a könyv hangulatához illeszkedjen? Színes vagy egyszínű?

   Újabban a könyvek borítója valahogy nagyon fontos lett. Számtalan ismerősömtől hallom, hogy a borító alapján választ könyvet. Vagyis a pórázhoz vesz kutyát. Elkezdtem figyelni a borítókra, hogy mi ilyen izgalmas bennük. Nyilván, az interneten böngészve az az első dolog, ami szembe jön egy könyvvel kapcsolódóan. Akárcsak az emberi kapcsolatok, a könyvekkel való kapcsolatunk is valami hasonló. Van egy arcuk, amit látunk, amit talán először pillantunk meg, és úgy tűnik egyre inkább ez határozza meg az első benyomásunkat a könyvvel kapcsolatban, csakúgy, mint egy idegennel kapcsolatban. Ha 'szép', kedvünkre való, amit kívülről mutat, akkor pozitív gondolatokkal töltjük fel a bimbózó kapcsolatot. Egy 'szép' könyvről is azt feltételezzük, hogy jó is. Egy nem tetsző könyvet pedig azonnal leírunk, anélkül, hogy kinyitottuk volna. Igen, sajnos ez gyakran megtörténik!

   Az olyan fényképeken, amikor az illető egy könyvespolc előtt áll, mindig kinagyítom a képet, hogy megnézzem, mi minden sorakozik a polcán. Egy kicsit olyan ez, mintha meghívott volna magához, a személyes terébe, mintha egy kicsit többet mutatna meg magából. Néha nagyon szép, rendezett könyvespolcokat látok, tökéletes példányokkal. A gondozott könyvespolcok néha egészen mélyen tükrözik gazdájuk személyiségét, hiszen sok rendszerető embernek kész műalkotás a könyvespolca. Aztán ott vannak a káoszban rendezett lelkek, akik a dinamikus felfordulásban vannak otthon, és a rendet minden formában elkerülő anarchista szellemiségek, akik bizony a könyvek esetében sem engednek meg semmiféle beszabályozást. Egy egész könyvespolc megmutatja a viszonyunkat a könyvhöz.

     Szóval szép könyv: tényleg fontos, hogy szép legyen? Elvonatkoztatva attól a kérdéstől, hogy ki mit tart szépnek, a szépség mint objektív szubjektivitás: vagyis azt értesz rajta, amit akarsz. Klasszika-filológia és latin témakörben ez különösen érdekes kérdés. Hiszen a klasszika-filológia a szépség szépsége, a verbális, nyelvi, nyelvészeti Valhalla. Tehát az esztétikum, a szépség, valahogy azért kapcsolatba hozható a témával. Ámde mostanság a téma könyvdömpingje igencsak ...alacsony szinten áll? Lássuk be alig van, szinte nincs. A régi klasszikusokat alig adják ki. Tessék: Homérosz. Diákkönyvtárban van, kiadásonként egyre kevesebb jegyzettel. Görög drámák. Szintén a sulis kötelezők, rusnya kis egyen-diákkönyvtár bundában bánatosan kevés kiegészítő anyaggal csúf tipográfiával. Hol van már az Osiris kiadó Bibliotheca Classica sorozata? Annak már bőven tíz éve, hogy megjelent, és igencsak eltűnt a boltok polcairól. Vagy a Sapientia Humana? Annak lassan húsz éve. Vagy a megkezdett Moyszeion sorozat? Hogy jót is mondjak, a Gondolat kiadó Electa sorozat azért még van. Viszont ha az ókori szerzőket akarod olvasni, hamar szembesülsz a ténnyel, hogy itt bizony a könyvek nagy része igencsak régi kiadású. Vagyis nem lesz 'új' könyved, hanem 'használt' könyvekkel fogod feltölteni az életed. (És nagyon boldog vagy, ha egy-egy ritkaságot sikerül megszerezni. Bárhogyan. Bármilyen formában.) Szóval jönnek az öreg és leharcolt könyvek, amin talán már többen is felnőttek. Ezek bizony nem lesznek újak, frissek és ropogósak, pláne nem lesznek a kor ízlésének megfelelő, divatos borítóval ellátva. De számít ez? Nyilván nem. Hát akkor más könyvek esetében miért fontos?!?

   Látom, hogy ez a borító-fetisizmus nagyon eluralkodott. Igényességnek és ízlésnek van nevezve, de ti itt, akik ez olvassátok, tudom hogy tudjátok hogy ez nem igaz. A könyv maga érték, maga a szépség, ami benne van, amit hoz neked, amit beletesz az életedbe. Arról nem is szólva, hogy a divat mindig egy kornak szól, és ha az adott időszaknak leáldoz, a divat nevetség tárgyává válik. Konkrétan? A kilencvenes évek elején, amikor bejöttek az amerikai filmek, és nem volt internet, hogy letölts, meg a VHS is ritka kincs volt, szóval abban a korban, amikor megnézted a filmet és napokig pörgetted a fejedben a filmkockákat, na akkor rajongtam a filmes könyvekért. Amikor a borító akár egy moziplakát volt vagy egy jelenet a filmből. Rongyosra olvastam. Megragasztgattam a lapszéleket, amikor szétmállottak. Vigyáztam rájuk és meg voltam győződve, hogy hihetetlenül menő dolog. Ma már ezek inkább nevetségesek. Meg azok a filmek is. Egy letűnt kor édes-kedves maradványai. Divat, ami a korral együtt merül feledésbe. Hát érdemes ilyen dolgokba erőt és energiát fektetni?

     Ez a szépség-fetisizmus már annyira elvadult, hogy nagyon sokan csak 'teljesen ép' és 'szép' példányokat hajlandóak megvásárolni. Vagyis aprólékosan megvizsgálják a borítót, hogy nincs-e rajta karcolódás, ujjlenyomat, neadjisten' egy kis testi hiba. Mert akkor nem kell. Oké. Értem én, hogy legyen jó állapotban – DE!! - a szépkönyvek fetisisztái azzal az aprósággal sosem foglalkoznak, hogy esetleg kinyissa azt a művészi darabot. Miért? Például azért, hogy megnézze, nem nyomdahibás a könyv. Nem hiányoznak ívek, nem csúszott el a nyomtatás. Tényleg be van fűzve az ív, nem hullik ki. Nem, az sajnos nem fontos. Viszont lelkesen fotózkodik boldog-boldogtalan az új szerzeményével, hiszen szép (mármint kívülről). Általában amiket látok, hogy a büszke gazda feszít a könyvespolca előtt, hogy lássuk, mennyi kincse van, ott általában szép és ép könyvek sorakoznak. Valahogy kevés ember meri megmutatni/felvállalni az öreg, csúnya, leharcolt könyveit. A repi-fotókon minden és mindenki szép. Mint általában ez a képi kultúra: hazug. De a könyveinket miért nem szeretjük olyannak, amilyenek? Egy öreg könyvnek saját élete, története van. És nem csak az, amit magában hordoz. Saját élete van. Igen. Esetleg egy kicsit viharvert, sebekkel tarkított. De nem ilyenek vagyunk magunk is?

   Most komolyan, ennyire fontos, hogy hogyan néz ki egy könyv? Vagy ebből is használati tárgy lett, státusszimbólum, hogy már csak a könyvnek a teste a fontos?!? Mondjátok, hogy ez nem igaz!!!