Múmiák Aquincumban!

    Amióta az eszemet tudom rajongok a múmiákért. Életem első könyve, amit kiolvastam és emlékszem is rá, a Mi micsoda sorozat Múmiák című remekműve volt. Emlékszem a végére értem és kezdtem előről. Talán háromszor is végigolvastam, annyira megfogott. Aztán jött a Szépművészeti Múzeum Egyiptomos kiállítása, ahol bizony végigcsörtettem a fáraók kincsein, hogy láthassam a múmiákat. Igazi, hús-vér (na jó, csont és bőr) múmiákat! Ráadásként macskamúmiákat is kiállítottak, amitől egyenesen extázisba estem. Persze nem tudom, hogy mi az oka a múmia-mániámnak, de valahogy érdekel a téma. 

   Aztán felfedeztem a fajjúmi múmiaportrékat. Természetesen szerelem első látásra, hiszen annyira részletgazdagok és megszólalásig élethűek, hogy néha olyan, mintha egy fényképet nézne az ember. Élethűek, mert nem idealizáltak. Látszanak az öregség jelei, a ráncok, a barázdákba merevedett mimika az arcon, a fiatalabbakon a pelyhedző szakáll, a csillogó gyermeki szemek... hihetetlenül reálisnak tűnnek. Nem is beszélve arról, hogy a portrékon ábrázoltaknak gyakran a gyönyörű ékszereit, díszeit is megcsodálhatjuk, és a ruházatukból is kapunk egy kis ízelítőt. Ezt pedig nem egy lelkes tudós rekonstruálta, hanem ez valódi ókori üzenet az utókornak! 

  Sajnáltam, hogy csak a sivatag homokja őriz meg ilyen kincseket. Aztán a múmia-rajongásom egyre mélyebbre vezetett, és felfedeztem, hogy bizony nekünk, magyaroknak is vannak múmiáink! Nem is kevés, hiszen a néhai Pannonia Provincia területéről 16 múmiasírt ismerünk! Ebből öt Aquincumból, öt Intercisából, négy Brigetióból és egy Carnuntumból származik. Oké Carnuntum ma Ausztriához tartozik, de akkor is,  tizennégy múmiával mi büszkélkedhetünk!

pannoniai múmia-leltár

    Ezek a múmiák mind az i.sz. 4. századból származnak, de jóval több szarkofágot találtak, mint ahány múmiát (ergo több múmia lehetett). Bármennyire is kecsegtető az ötlet, hogy egy kis Egyiptom ütötte fel a fejét kis hazánkban (Szentendrén a szírek egy vagon tevét állomásoztattak és az Allee alapozásakor is tevecsontvázak bukkantak elő), sajnos nem. A múmiák csak annyiban egyiptomiak, hogy többé-kevésbé egyiptomi mintára a testet konzerválták, igyekeztek az épségét megóvni az örökkévalóságnak. Minden egyéb jellegzetességében a legkevésbé sem egyiptomiak, sőt, a kutatók szerint nem keresztény (tehát barbár) kisebbség jólétében konzerválta magát az öröklétnek. Kik voltak ők? Arról még találgatások sincsenek.

   A megkerült múmiáink szomorú története, hogy bár alaposan felkészítették őket az örökkévaló, romlatlan álomra, amikor viszont megtalálták a szarkofágokat és kinyitották, a friss levegőtől az évezredes enyészet néhány perc alatt végzett velük. „A sírból olyan erős, bódító, teljesen ismeretlen édeskés szag árad(t), (inkább, balzsamé lehet, nem az oszlásban lévő hullaszag ez), s rövid percek alatt zöld legyek raja lepte el a koporsó nyílásán át a vázat (…)” - ahogyan Póczy Klára írta 1962-ben. Ez a bizonyos múmia egy hölgy volt, akit ékszereivel, bőrpapucsával és ládikájával együtt temettek el. A lábánál pedig nem más lapult, mint egy festett múmiaportré! Persze nem a sajátja, hiszen a portré egy férfit ábrázol, a múmiánk pedig nyilvánvalóan hölgyemény. Kit ábrázol a portré? Ezt valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni, mint ahogyan azt sem, hogy kik azok az aquincumi igencsak tehetős polgárok, akik egyiptomi módra kiürítették a holttestet, bebalzsamozták, viasszal és kátránnyal tartósítva pedig légmentesen elcsomagolták egy szépséges szarkofágba. Viszont ő az első aquincumi, aki festett arccal, a legélethűbb képmással néz vissza ránk.

   És ellenálltam a késztetésnek, hogy részletes útmutatást adjak a múmiakészítés rejtelmeiről.