Pannónia provincia a Római Birodalom középső részén a Duna és a Száva folyók között, a mai Dunántúlon terült el. A területet Krisztus születése körüli időben, huszonkettedik provinciaként csatolták a Birodalomhoz. Korábban itt kelták, később illírek éltek. A római kor városait jó minőségű belső úthálózat kötötte össze. A nagy birodalmi közutak elsősorban Rómát kötötték össze a tartományi székvárosokkal, a létfontosságú fontosabb csomópontokkal, kikötőkkel. A kiindulási pont (a 0. km) az Augustus császár által a Forum Romanumon elhelyezett milliarium aureum (arany mérföldkő) volt.
A Római birodalom és egyben Pannónia északi
határául (limes) szolgáló Duna mentén haladt a Birodalom Ny-K irányú főútja.
Jelentős volt az É-D irányú felvonulási út is, mely az Adriai-tenger északi
kikötővárosát, Aquileát kötötte össze a Duna menti Carnuntummal (14) - e Száva mentén hosszan haladó, borostyánút
néven ismert főútvonal egy rövid szakaszát az egykori Savaria (Szombathely)
területén sikerült feltárni és a nagyközönség számára is láthatóvá tenni.
A borostyánút mentén indult meg az akkori
városiasodás. Az I. században alakultak ki a piachelyek, a katonai táboroktól
független kereskedelmi települések, mint pl. Emona (Ljubljana), a Kr. u.
43-ban alapított Savaria (Szombathely), Scarbantia (Sopron) stb. A telepített
városok előre elkészített várostervek alapján épültek. Ebben alapvetően benne
szerepelt a vízellátás, csatornázás, sőt a köztisztaságra való tekintettel a
szemét elhelyezése is, bár ez utóbbi kérdésben nem mindig kellő sikerrel. A
területen táborozó három, egyenként 6000 katonát magában foglaló légió is részt
vett a vezetékek megvédésében, építésében és fenntartásában.
Csapadékvíz-összefolyó,
Aquincum
A pannóniai limes (határvonal) mentén
valamennyi katonai tábor köz- művesítve volt. A magyarországi feltárások
ugyanakkor azt is bizonyították, hogy a római kor városai közül a legfejlettebb
vízellátással és csatornázással Aquincum (Óbuda) és Savaria (Szombathely)
rendelkezett. Az ásatások előrehaladtával egyre jobban megismerhetővé vált a
többi város is, mint Brigetio (Ószőny), Gorsium (Tác), Scarbantia (Sopron),
Sopianae (Pécs) korabeli kiépített közműrendszere.
A pannóniai vízbeszerzés és -elosztás tipikus
műszaki megoldásai (vízbeszerzés, vezetéknyomvonal, terepkialakítások)
elsősorban Savaria, Scarbantia, Aquincum, Brigetio feltárásai alapján váltak
ismertté. A vízgyűjtő és szennyvízelvezető csatornák fellelése és kialakítási
rendszere jóformán csak Savariához, Gorsiumhoz és Aquincumhoz köthető.
Házon
belüli csatorna, Aquincum
A nagyobb pannóniai városokat - mint az az
ábrán már látható volt - a Kr. u. 2-3. századtól kezdve csatornázták. A
szennyvíz tisztításáról természetesen még sehol nem lehet beszélni. Az
elvezetés gyakorlatilag - ahol volt, szükség szerint a városfalon keresztül - a
városon kívül valamilyen vízfolyásba történt, vagy a csatorna közvetlenül a
várost átszelő folyóba torkollott. Aquincuminak mind a katonai, mind a
polgárvárosi részében a szenny- és csapadékvízelvezető csatornákat teljes
egészében feltárták. Az - általában egyesített rendszerű csatornákat - részben
térszín alatt, helyenként 1,5-2,0 m mélyen, csiszolt falazott kőből, lapokkal
lefedetten készítették. A felszínhez közeliek részben nyitott folyókák voltak,
részben pedig a járófelülethez igazodva kőlapokkal zárták le őket. A felszíni
víz bevezetéséhez faragott víznyelőket iktattak be. A kiépítés idejére (211)
vonatkozóan a felhasznált téglákon lévő bélyegzés ad útmutatást. A lakóházak
mellékhelységeiben a „latrinákat” vízöblítéssel látták el, s a város egyes
helyein ugyancsak vízöblítéses, nyilvános illemhelyeket alakítottak ki.
Csatornatisztító
nyílás, Aquincum
A város tisztaságáért az aedilisek feleltek.
A nagyvárosokban a kutak folyóvizével az utcákat naponta többször lemosták, a
mosóvizet pedig a csatornák nyelték el. Pannónia sok városa azonban nem volt
csatornázva, így ennek a köztisztasági rendszabálynak nem is tudott megfelelni.
Már ebben az időben kialakult, hogy a csatornák megvalósítására pénzügyi és
műszaki okok miatt csak jóval később kerülhetett sor. Hasonló példával szolgál
Rómában a már említett első csatorna, a Cloaca Maxima késedelmes megvalósítása.
Pannóniában - a birodalom régebbi
tartományaihoz képest egy századdal később - a 3. században változott meg a
lakosság életmódja, s vált általánossá a lakóházakba történő vízbekötés. A
korábbi luxuséletmód ez időre közegészségügyi kérdéssé módosult. A magáncélú
vízhasználók részére (koncesszió jelleggel) bevezették a „vízbérlők” által
beszedett díjakat, amit a hatóság a kutak és a hálózat védelmére, fenntartására
fordított. Minden bizonnyal ebben a szennyvízelvezetés is benne foglaltatott. A
vezetékek védelmét (tutela ductuum), karbantartását egyébként törvény
szabályozta. A közműveket általában a
helyi önkormányzatok építtették, azonban nem számított ritkaságnak, hogy a
gazdagok saját akaratukból maguk építtettek, vagy - virilis (nagy adófizetői)
pozíciójuk megerősítésére, esetleg valamilyen rang elnyerése céljából -
hozzájárultak a víz- vagy csatornarendszer létesítéséhez.
A mintegy öt évszázados római uralom Pannónia
tartományban Kr. után 548-ban ért véget, amikor a longobárdok kaparintották meg
a területet. A virágzó Aquincum lassan elnéptelenedett, díszeit, épületeit
évezredes por lepte be.
csapadékvízvályú
A Római Birodalom térvesztése után
Pannóniában mind a víz-, mind a szennyvízelvezetés területén hanyatlás következett
be. A római kor műszaki vívmányai az idők folyamán az enyészet martalékává
váltak. Létezésükről feljegyzésekből és az ásatások során előkerült emlékekből
lehet csupán képet alkotni, ugyanakkor egy főhajtással elismerni a kor
technikai színvonalát, nagyszerű alkotóinak kiváló munkáját.
Villa
belső udvara alatt átvezetett csatorna, Aquincum
Megjegyzések
Megjegyzés küldése