Vajon ők hogyan látnának bennünket? Elítélnének? Lesajnálnának bennünket vagy csodálattal és tisztelettel néznének ránk, hiszen nekünk megadatott az a kiváltság, hogy tanulhatunk az eleink hibáiból. Vagyis olvasással megismerhetjük a világot, a múltat, és van időnk elmélkedni a miérteken. Olyan tudásanyagot halmoztunk fel, ami könnyen hozzáférhető, könnyen elérhető széles rétegek számára. Ilyen azért nem gyakran adatott meg az emberiségnek. Olvashatjuk a régiek gondolatait, véleményét, világlátását és formálhatjuk a sajátunkat. A felvilágosodás is azt hirdette, hogy egy jobb, értelmesebb világ következik, ahol nem a régi hibás köröket ismételgetjük, hanem mi emberek új fejezetet kezdünk, és a világ egy élhetőbb és kényelmesebb hely lesz. Erről szól az újkori történelemszemléletünk is: a világ FEJLŐDIK, vagyis minden rosszabb volt régen, mint most. Ebből a szemléletből következik, hogy az emberek a múltban visszafelé haladva rosszabbul éltek, és talán egy kicsit ostobának is tartjuk őket (de legalábbis naivnak). Aztán rácsodálkozunk, hogy nem is voltak olyan primitívek, mint gondolni szeretnénk. És tényleg jobb lett a világ? Jobbá tettük azt a világot, amit az eleinktől kaptunk? Tanultunk a hibáikból, megváltoztattuk a világ menetét?
Vegyük elő csak az ókori görögök cserépszavazását. Eredetileg a hatalom túlságos összpontosulásának megakadályozására találták ki. Hogy egyetlen politikus ne lehessen egy teljhatalmú zsarnok, ne lehessen észrevétlenül túl sok hatalma. A teljes polgárjoggal rendelkezők felírhatták valakinek a nevét egy darab cserépre. Ezért lett cserépszavazás, hiszen ilyen kis dirib-darabokra írták fel, hogy kire szavaznak. Bárki neve felkerülhetett a cserépre. Ez persze nem a MEGszavazását jelentette az illetőnek, hogy őt szeretnék vezetőnek, hanem pontosan az ellenkezőjét: a KIszavazását egy bizonyos személynek. Vagyis ha felírták valakinek a nevét, az bizony nagyon nem jót jelentett. Egy aljas gyilkos? Uzsorás? Valaki, aki ártani akar a polisznak? Vagy egyszerűen csak nem szimpatikus? Ezzel a módszerrel bárki neve felkerülhetett egy kis cserépdarabra. És aki 6000 szavazatot összegyűjtött, az máris szedhette a sátorfáját, mert kiutasították a közösségből. Ismerős?
Valami ilyesmi történt Szókratésszel is. Kis athéni közösségének szúrta a szemét. 'Megrontja a fiatalokat' – mondták – pedig mint az idő igazolta, csak veszélyesen éles volt az esze. Mit tett Athén kis közössége a korát meghaladó géniusszal? Halálra ítélte. A közakarat nevében. A közjó nevében. Mit tett Szókratész? Tartott egy búcsúlakomát és kiitta a bürökpoharat. Mit tanultunk ebből az esetből? Valami olyasmit, amit ma 'cancel culture' néven ismerünk. Eltörölni valakit, valamit, ami nem tetszik. Közösségi elvek mentén. Kiszerkeszteni valakit, aki nem illik be a képbe. És aki felveti, akár egyetlen kósza gondolat erejéig, hogy talán az összképpel van a baj, azonnal magát is a cserépszavazás áldozatai között találja. Talán annyi a különbség, hogy már nincs látszat-tárgyalás se, ahol meg lehetne vizsgálni az ügyet. Nem, aki vét a KÖZ ellen, az hamar a KÖZ-ön kívül találja magát, és igen gyorsan megtapasztalhatja a saját bőrén, hogy mit jelent az, hogy kirekesztenek, megbélyegeznek, ellehetetlenítenek. Nem, nem a telesírt kispárnák bánata ez. Ez valami sokkal súlyosabb dolog, aminek már semmi kontrollja nincsen. Mert senki sincs, aki kimondhatná, hogy a rendszer rossz.
És ez az a nagy szabadság, amit a történelem tapasztalatai alapján teremtettünk magunknak. Virtuális cserépszavazás, valódi eltörlés. Semmi sem változott bennünk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése