Homérosz-legendák

  Mit adott Homérosz a világnak? A világirodalom azóta is töretetlenül felülmúlhatatlan gyöngyszemein túl egy halom legendát, mítoszt és szóbeszédet hagyott maga után. A görögök mind a mai napig büszkék rá és életben tartják a költészetét. Platón egész Görögország nevelőjének nevezte, és Aiszkhülosz sem kevesebbet állított, minthogy ő maga is csak morzsákat csipeget Homérosz asztaláról. Horatius szerint pedig Homérosztól többet lehet tanulni, mint az összes görög filozófustól együttvéve. Ki ez az ember, aki előtt az ókori nagyágyúk térde is megremeg?

   Nos, ezt minden bizonnyal mi, kései utódok már soha sem fogjuk megtudni. Ugyanis a kortársai, ha írtak is róla bármit, az nem maradt fenn. Minden, ami Homérosz személyével foglalkozik, jóval későbbi magánál Homérosznál. És bizony ezek az írások nem spóroltak a költő halhatatlanná tevésével, de ezek igencsak anekdota szerűek. Ezzel együtt kilenc(!) teljes életrajz is ránk maradt, de a jó görögökhöz méltóan ellentmondásosak, meseszerűek azon túl, hogy a kutatók már rég megdöntötték ezek szavahihetőségét. A kilenc életrajz nagy részét névtelen szerző jegyzi, ám kettőnek igencsak illusztris szerzője van: az egyik Plutarkhosz, a másik Hérodotosz. Persze egyik sem az a Plutarkhosz és nem az a bizonyos Hérodotosz, akinek neve hallatán az ember szíve megdobban, hogy végre egy megbízható jó barát a messzi múltból. Talán valaki más, akit ugyanígy hívtak, vagy egy lelkes imposztor, aki nem átallotta a nagyok nevét felvenni, hátha hitelesebbé tudja tenni a mondanivalóját.

   Mivel másunk úgysincs, csak a mesék, hallgassuk meg, mint mond Homéroszról az az író, aki magát Hérodotosznak nevezi!

   Homérosz beszédes név, azt jelenti hogy vak. A legenda (mármint a most tárgyalt verzió) szerint Homérosz eredetileg a Melesigenes nevet kapta és csak később vált 'homérosszá'. Nagyapja Melanopos, aki egy magnésziai szegény ember volt, és Kümé városának alapításakor ő is a gyarmatosítók között volt, bízva egy jobb sorsban. Feleségül vette Omyres lányát, akitől hamarosan meg is született a lánya, Kritheis. Melanopos előrelátó volt és lányát rábízta egy argoszi származású barátjára, Kleanaxra. És milyen jól tette, mert Kritheis mindkét szülőjét hamar elvesztette, így Kleanax be is válthatta a fogadalmát barátjának. A lány felnőtt és Kleanaxban nem az apját látta, hanem egy csinos férfit, és vonzalmát nem is titkolta. Kleanax szégyenében a lányt tovább küldte egy barátjához, Ismeniashoz küldte Kümébe. Itt történt, hogy Kritheis a Meles folyó partján részt vett egy ünnepségen, ami olyan jól sikerült, hogy ugyanitt szülte meg a kisfiát, Melesigenest is. Hogy ki az apa? Elvileg lehetne Kleanax is, bár szerintem kizárhatjuk, mert épp azért küldte el a lányt magától, mert az vonzódott hozzá. Ismenias, a boiótiai barát? Talán. Egy isten? Valószínű.

   Kritheis viszont nem maradt sokáig egyedül, a rendes és megbízható és becsületes Phemios iskolamester elvette feleségül és a kis Melesigenést sajátjaként nevelgette és szerette. Melesigenés jó fiú és jó tanítvány volt, apja halálakor átvette az iskoláját, ami a vezetése alatt messze földön híres lett. Híre eljutott egészen eljutott a leukádiai Mentes fülébe, aki miután maga is megtapasztalta Melesigenes zsenialitását, felajánlotta neki, hogy a hajóján járja be a világot és együtt fedezzék fel a világ titkait. Melesigenes persze szomjazza a tudást és egy ilyen csábító ajánlatnak nem tud ellenállni. Együtt járják a világot és Melesigenes feljegyzéseket készít. Ithaka szigetén kapott valamiféle szembetegséget, épp amikor az Odüsszeuszról szóló történeteket gyűjtötte össze. Itt hosszabban időzött, mivel Mentesnak máshol volt dolga. Mikor Mentes visszament érte, hogy folytassák útjukat, Melesigenes teljesen megvakult. Nem utazott többet hanem hazament Szmürnába és megkezdte a költői munkásságát.

   Talán nem volt egy köldöknézegetős fajta, így hamar újra útnak indult, hogy vándorként éljen. Neontikhoszban egy Tükhiosz nevű varga fogadta be és élelmezte, nevezhetjük a vargát Homérosz első hivatalos rajongójának, mivel nagyra tartotta a költészetét és ezért cserébe el is szállásolta. A legenda szerzője még azzal is hitelesebbé teszi a történetet, hogy ő a saját szemével látta azt a helyet Neontikhoszban, ahol a vak költő szavalta a szerzeményeit!

   Sikert sikerre halmozott és visszatért szülővárosába, Kümébe, ahol megkérte a városi tanácsot, hogy tartsák el őt közköltségen, cserébe halhatatlan hírnevet ad a városnak. Persze a kis nyomorultak már akkor sem láttak tovább az orruknál, és inkább haljon éhen mindenki, csak nekik jó legyen, azt mondták, hogy „nem lehet minden homéroszt befogadni, mert akkor az összes haszontalan oda fog tódulni és a kincstár azonnal kiürül”. Szóval így lett Melesigenes Homérosz, aki csalódottan továbbvándorolt, és bár ihletmentes átkot szórt a városra egy költeményben, épp ezzel tette a várost halhatatlanná.

   Homérosz Phókaiába ment, ahol egy Thesztoridész nevű iskolamester ajánlotta fel a segítségét és éléskamráját. Állítólag itt és ekkor született meg a Kis Iliász. Ám Thesztoridész fogta az elkészült művet, Khioszra száguldozott vele és a sajátjaként árulta. A nem kevés vagyon mellett szép kis hírnévre is szert tett, ám Homérosz megneszelte az árulást, a nyomába eredt, de Thesztoridész továbbállt. Homérosz viszont ott maradt Khioszon, megnősült, iskolát alapított és két lány papája lett. Megírta az Iliászt és az Odüsszeiát és már életében hihetetlen népszerűségre tett szert. Rajongói javaslatára elindult Athénbe. Ám oda sosem érkezett meg, mert Iósz szigetén megbetegedett és hosszan időzött. Állítólag a tengerparton halászfiúk olyan találós mesét adtak föl neki, amit nem tudott megfejteni. Itt halt meg és a tengerparton temették el. A sziget lakosai ezt írták a sírkövére:

Szent tetemet takar a föld itt, amaz isteni költőt,

Hősök híre-nevét ki dicsővé tette, Homerost.

   Végezetül a legenda írója úgy véli, hogy Homérosz Xerxész hadjárata előtt 622 évvel született, tehát ő i.e.1102-re teszi Homérosz születését. Ez már csak azért is érdekes, mert Hérodotosz a történeti munkájában nem 1102-re, hanem a IX. század közepére teszi Homérosz születését: „Hesiodost... és Homerost korra nézve 400 évvel tartom magamnál korábbinak és nem többel.” (Herodotosz II.54.)

   Bármi is az igazság, ez egy szép történet, és én szeretem a szép történeteket akkor is, ha nem igazak!