A Flórián téri aluljárót kerestem fel a karantén alatt, fotózás végett. Gondoltam amíg kevesen járnak arra, jó képeket tudok készíteni az ott elhelyezett ókori leletek másolatairól. Mert amik a Flórián téri aluljáróban ki vannak állítva, azok az ott és a környéken talált római kori leletek hiteles másolatai. Díszítés végett készültek, hogy felhívják a figyelmet Budapest római kori örökségére és a város lakottságának folyamatosságára, tehát egyfajta mementója a kulturális örökségnek nevezett valaminek. És ott van a római fürdő múzeuma, a Thermae Maiores is, szintén a Flórián téri felüljáró aluljárójában. Érdekes hely.
Itt van kiállítva a katonavárosi amphitheatrum
építési táblája, kétoldalt szárnyas Victoriákkal közrefogva. Itt van Caius
Castricus Victor és Aurelius Bitus sírköve, akinek kicsi fia egy emelvényen
áll, Aelius Quintus kürtös sírköve a vígan fickándozó hippocamusokkal, a
győzedelmes Mithas, aki ledöfi a bikát és az eraviscus családok, örökké szigorú
pillantásukkal. És itt van Titus Claudius Victor centurio mellképe, akinek az
arcát ugyan nem nézhetjük meg, ám a feje helyén illúzióromboló módon egy rusnya
nagy légkondícionáló berendezés terpeszkedik.
Így kell ennek lennie? Mindennek el kell pusztulnia, ami régi, hogy átadja a helyét valami újnak? Egyáltalán minden jó, ami új? Miért nincs helye a régi dolgoknak? Miért nem becsüljük meg a múltunkat? Miért nem vigyázunk az értékeinkre? Ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem, miközben a maszkon keresztül is szédültem a húgyszagtól. A kőemlékek – bár csak másolatok – derékig össze vannak pisálva. Fölötte meg összefirkálva, rágógumikkal teletömködve. A fürdőmúzeumot elválasztó plexik összekaristolva, betörve, meggyalázva. Néhány régi tábla még van ugyan, de minden az enyészeté. Átható bűz, a hamburgeres megállítótáblája nekitámasztva az ókori fogadalmi oszlopnak. Ettől az egész olyan szürreálissá válik, torz rémképévé egy szép álomnak.
Az aluljáró kialakításakor a városvezetés és a régészek közös célja volt Budapest római kori múltjának bemutatása. Szerintem nagyon jó ötlet volt, hogy nem a működő város testéből hasítottak ki egy elkerített rész egy újabb múzeumnak, hanem a múzeumot nyitották ki a hétköznapok számára. Vagyis úgy vannak bemutatva a leletek (szigorúan véve a másolatok), hogy az arra járók nap mint nap találkozzanak vele, tehát nem kell külön betérni a múzeumba amolyan kulturális kirándulásra, hanem minden nap (például munkába menet) az ember átmegy a múzeumon. Óbuda hemzseg a római kori emlékektől, és itt tényleg van mit megmutatni. Egy-egy sírkő vagy oszlop vagy oltár másolata kiváló emlékeztetője annak a gazdagságnak, amivel ez a terület rendelkezik. Az már egy másik kérdés, hogy a hetvenes évek óta eltelt idő alatt mennyit változott a világ. Az abból a korból származó építészeti megoldások ma már idegennek, ódivatúnak hatnak, mi több, egy letűnt világ elmaradott emlékeinek, emiatt talán nem tekintünk rájuk kellő tisztelettel.
Vegyük csak a Meggyfa utcai Hercules villát!
A kék vasbeton védőépületek tényleg nem tűnnek ma már a legkorszerűbb
megoldásnak, de negyven éven át védték a mozaikokat és a falmaradványokat.
Vagyis: nem szép, de praktikus. Egy kicsit ez a helyzet a Flórián téri
aluljáróval is. Ma már nem szép, de egy nagyszerű ötlet valósult meg, hogy a
római kori fürdő romjait nem kellett a föld alá temetni, hanem be lehet
mutatni, meg lehet őrizni a felüljáró kiépítése mellett. Azt hiszem ez a
megoldás mindenképpen több tiszteletet érdemelne.
Egyszer régen, amikor ezek a ma már vasbeton szörnyetegnek csúfolt megoldások megszülettek, a tervezők számára az volt a fontos, hogy valami kulturális örökséget adjanak át ebben a fejlődő, önfejűen növekvő város-óriásban. Egy kis darabot a múltból. Egy kicsi szépet, ami nem hasznos és nem funkcionális, csak szép, emlék, szellemi érték. Póczy Klára írásait olvasva néha sírni szeretnék, amikor arról beszél, hogy fontos Budapest történetét megmutatni. Legyünk büszkék rá, hogy akik idelátogatnak, látják, milyen gazdag múltú városunk van. A szellemi örökségünk a mi kincsünk. Ezek a gondolatok valahol útközben elvesztek. Ma már a városvezetés célja a bulinegyedek kialakítása, kulturális örökségről kevés szó esik. Budapest római kori kincseinek bemutatása és hagyományozása pedig már az utópia kategóriába tartozik. Persze erről tehetnek a múzeumi munkatársak is. Már nekik sincs igényük rá, hogy rendben tartsák a több mint negyven éves emlékeket. Ha már újakkal nem is gazdagítják a járókelők tömegét, de legalább a régieket őriznék meg. Hogy Aelius Quintus kürtös Cirpiből ne vállig húgyban fújja a kürtjét. És a már említett Meggyfa utcai Hercules villa. Elismerem, ma már elavult a megjelenítése és a romok konzerválása, de amikor készítették, nagy szeretettel és figyelemmel tették, az utókornak, az emlékezésnek, a szépség oltárán áldozva. Lehet kritizálni, lehet bírálni, de ma már mit teszünk az utókornak, mit áldozunk pusztán a szépség oltárán, mit hagyományozunk a megmentett kincsekből az utókorra? És a Pacsirtamezű úti Táborvárosi Múzeum. Egy mini-múzeum a panelház aljában. Egy kicsi kiállítás az ott talált leletekből, valaha szépen elrendezve, üvegablakokkal, hogy be lehessen kukkantani akkor is, amikor zárva van a múzeum. Mi van ott ma? Lakat, nyakig érő gaz, betört ablakok és kosz. Halkan mondom, szintén az Aquincumi Múzeum tartozéka.
Tegyük fel a végső, legkellemetlenebb
kérdést: egyáltalán szükség van még ezekre az emlékhelyekre? Elég a 'nagy'
múzeum, ahová a gyerekeket a kötelező kirándulások alkalmával elviszik, és a
felnőttek pedig a talán csak a nemzeti ünnepeken mennek be, mert amúgy
horribilis áraik vannak? Van-e létjogosultságuk az ilyen kis utcai, köztéri
emlékeknek, vagy menjen minden az elavult holmik lomtárába, ahogyan a köztéri szobrok
is szép csöndben tünedeznek el? Ez az élet rendje, hogy a nem biztonsági
őrökkel védett köztéri műalkotások, emlékek, szobrok a mocsokba kell
feloldódjanak? Vagy az arra járók látják ugyan, megnézik, megrongálják, de az
impulzus megmarad? Mi a küldetésük, mi a feladatuk, mi a sorsuk? Ha viszont nem
becsüljük meg, amink van, megérdemeljük a szépet?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése