Van egy arany sisakunk!

    Van egy igazán izgalmas és szenzációs leletünk itt Budapesten, ami méltán lehet(ne) világhíres, mégpedig egy aranyozott római sisak. Igazán kevés ilyen pompás darab került elő eddig, a miénken pedig szépen kidolgozott mini domborművek is láthatók. Még nem is hallottál róla? Nahát!

a restaurált sisak

   Lássuk az arany-sisak kalandos történetét, ami az Eskütéri Sisak néven híresült el, bár a jelentősége messze felülmúlja a hírverést, amit keltett. Nos, szinte semmit. A sisak 1898. június 25-én került elő, az akkori eskütéri híd építésekor. Valahol a Duna mocsarába ágyazva, fej nélkül (hiszen ez is egy fontos kérdés, hogy viselte-e épp akkor valaki a sisakot, vagy sem). Szóval nem egy temetési rítus részeként, hanem önmagában várta a jobb időket a Duna mélyén. Az első tanulmányt Nagy Géza írta róla, 1900-ban jelent meg a Budapest Régiségeiben. Egy hosszú és izgalmas tanulmány a sisakról, a hasonló sisakokról és a lehetséges kapcsolatokról. A szenzációs lelet kapcsán publikációk garmadára számítottam, könyvtárnyi anyagra a sisakról, hiszen azóta eltelt 123 év, gondoltam ez sokak kedélyeit felborzolta és sokakban felébresztette a kutató kedvet. Nos, nem ez történt. Néhány publikációtól eltekintve azt is mondhatnám, hogy a lőtéri kutyát sem érdekelte a lelet. A megjelent újabb publikációk is főként a Nagy Géza -féle alapos összehasonlító tanulmányt citálják tovább, de ezek inkább a bizarr felé hajlanak, ahogyan telik az idő. Miért? Erről majd később! Lássuk előbb a sisakot!

   Először is a sisak anyaga vas, tehát ez egy vassisak, amire arany lemezeket rögzítettek. Tehát nem egy színarany sisak, hanem „be van vonva”. Ezenkívül a felületét ékkövek díszítik, amit a kutatók jól le is fitymáltak, hogy nem valódi drágakövek. Az antik ember fogalmai a drágakövekről erősen eltértek a mi, mai elképzeléseinktől. Gondoljunk csak a homéroszi világképre: ami szép, az jó, és ami jó, természeténél fogva szép. Tehát a sisakba foglalt köveknek nem a fizikai értéke számít, hanem a szépsége. És elég egyetlen pillantást vetni a restaurált sisakra, hogy megértsük, a mai értelemben vett drágakövek nélkül is káprázatos látványt nyújt!

   Díszítésképp apró domborművek is vannak a sisakon: szárnyas Victoria (győzelem istennő a ragyogó harcosok tiszteletére), lépkedő oroszlán és Iuppiter Conservator (védelmező Iuppiter) és egy sajnos erősen megrongálódott képmező, amit már nem lehet kivenni, hogy mit ábrázolt. Nagy Géza szerint még egy kratérnak kellene lennie, így a sisakon ábrázolt szimbolika a Mithras-kultuszhoz kapcsolódik.

   Felirat is volt ám a sisakon, ám Danuvius isten az évszázadok alatt szinte olvashatatlanná torzította. Egy OR és egy M betű vehető ki, többet Nagy Géza sem tudott megállapítani.

   A másik érdekessége, hogy bár római készítmény, mégsem igazán római sisak, hiszen a barbároknak készítették. Micsoda? Aranysisak? Barbároknak? Contra Aquincumban?!? Értem, nekem is a torkomban dobogott a szívem, miközben ezeket a sorokat olvastam. És igen, megint ott tartunk, hogy eltelt 123 év, és a régészek és a kutatók nemzedékei tudtak ellenállni ennek az izgalmas bizsergésnek, ami a kíváncsi embert tüzeli. De a válaszokat továbbra is Nagy Géza adja meg. 1900-ban. Legyen ez a cikk tisztelgés a munkássága előtt, amiért egy régészeti tanulmányból egy izgalmas, kalandos nyomozást tárt elénk, és ennyi év távlatából is inspiráló írás.

   A tanulmány kontextusba helyezi a sisakot, vagyis számba veszi az akkor ismert, hozzá hasonló vagy valamilyen tulajdonságában rokon vonásokat mutató leletekkel. Természetesen azokat a sisakokat, amiket már 1900 előtt is ismertek. Többek között ezért is nagyon izgalmas lenne foglalkozni a sisakkal napjainkban is, hiszen a közben eltelt idő alatt számtalan új lelet került elő és sok új felfedezés történt. Ezért is furcsák a későbbi írások, amik az első tanulmány Monarchia-világát idézik. Tehát lenne mit számba venni...

egy 1979-es kép a sisakról

   A tanulmány gyöngyszeme a magyar földben (hát igen, azóta volt egy Trianon...) talált leletek összevetése. Az alföldi halomsírok kibontása. Ami ma már szinte tabu, legalábbis nem illik vele foglalkozni. Sommásan 'népvándorlás kori', 'avar' és egyéb tucatjelzők használata, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy 'dunsztunk sincs róla'. Talán nem elég európai a barbár múltunk? Hány magyar ismeri a jász-alsószentgyörgyi Borsa-halom aranykincseit? Vagy a herpálypusztai pajzsboglárt? Pedig ezek szenzációs leletek! A mellbevágó az a kis bekezdés, ami az alpári aranysiskaról szól. Állj. Tegye fel a kezét az a jó magyar honpolgár, aki hallott az alpári aranysisakról! Nem? Nem véletlen. A lelet a XIX. század elején került elő, mellékesen tyúkitatónak (!!) használták, aztán diszkréten lába kélt. Nem ám holmi piti múzeumi tolvajlás során, hanem akkor, amikor a sisak Bécsbe látogatott, hogy bemutatkozzon a kormányzónak. Hát, izé... és haza már nem jött.

   Aztán ott a híres lechfeldi sisak, amit pedig állítólag egy múmiafejen (!) találtak. Végig ilyen izgalmas ám a tanulmány, tele rég elfeledett kincsekkel, amiket nemcsak az emlékezet nem őrzött meg, hanem valahol a történelem sodrában elvesztek. Mintha egy elsüllyedt múzeumban sétálnánk...

   Mindegyik sisak egy kicsit hasonlít is a miénkre, meg nem is. A konklúzió pedig az, hogy bár hasonlítanak, össze  lehet kapcsolni a különböző leleteket, ám mégsem azonosak. Valami sosem stimmel. Valami más. Római, de mégsem az. Nagy Géza szerint egy jazig (jász) fejedelem számára készülhetett. De miért? Ki készíthette? Viselte a gazdája? Csatában viselte, vagy csak parádés felvonulásokon erődemonstrációként öltötte magára? Egyáltalán valaha is viselte bárki is ezt a sisakot, vagy csak egy gazdag ajándék volt, a bizalom megvásárlásának eszköze, aztán egy láda mélyén tengette napjait?

a sisak az Aquincumi Múzeumban

   A sisakot III-IV. századinak tartják. A híd építésekor a római kori Contra Aquincum területét bolygatták meg, ennek a régészeti feltárása egy kicsit később történt meg. Contra Aquincum, a régi Eskü tér, a mai Március 15. tér, katonai erőd a Duna pesti oldalán, a 'Barbár' parton, hiszen Aquincum, Pannonia Provincia és a római kultúra a Duna budai oldalát jelenti. Contra Aquincum amolyan előretolt helyőrség, a dunai átkelők ellenőrzésére és a barbár területek felügyeletére szolgáló római fennhatóság. A kérdés mindig az, itt a keleti végeken, hogy ami római, az valójában mennyire római. Hiszen láthatjuk a sírköveket, hogy bár névlegesen ugyan romanizálódtak az 'őslakosok', de a lelkükben és gyakran a viseletükben (különösen a nők) aligha. És mi a helyzet a nem őslakosokkal, a későbbi betelepülőkkel? A perzsa népek, akik magukkal hozták Mithras tiszteletét, a 'barbár oldalról' áttelepültek, és azok, akik a római birodalom kényelemét hátrahagyva a barbárokhoz csatlakoztak?

   Az ókori világot a rómaiak szemén keresztül nézzük. Nyilván, a győztesek írják a történelmet, de jelen esetben ez nem feltétlenül igaz. Itt, Magyarországon hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy van a római birodalom, meg a nagy büdös barbár semmi. Barbárok. Olyan kellemes gyűjtőfogalom arra, hogy valójában nem ismerjük a Kárpát-medence népeit. Kik ezek a barbárok? Germánok? Kelták? Jazigok, perzsák? Lássuk be, nem tudjuk biztosan. Csak úgy barbárok, gyűjtőfogalom mindazokra a népekre, akik nem vették fel (teljes mértékben) a római kultúrát. Oké. De fordítsuk meg a kérdést: mennyire rómaiak a rómaiak itt, a Duna mentén? Talán nem is annyira éles ez a különbség, mint azt gondolnánk.

   Miért kap egy barbár (felvállaltan nem római) egy római sisakot? És miért 'római jellegű' a sisak, ha mégsem egy rómaié? A birodalmi sasból sem csináltak kitűzőt, hogy minden marha magán viselje, akinek tetszik. Kapta a sisakot? Zsákmányolta? Megfizette? Átalakították a számára? Egyedi darab volt vagy több ilyen is készült (mint egy diplomáciai repi-ajándék)? Ki adta ennek a nem római valakinek? És legfőképp MIÉRT?

   A sisak rengeteg új kérdést vet fel, amelyek messze túlmutatnak egy ókori lelet kérdésén. Talán egzakt válaszokat sosem kapunk, viszont a keresést nem hagyhatjuk abba. És a sisak sokat látott a világból, még akkor is, ha az élete nagy részét a Duna iszapjában töltötte.

   Van egy arany sisakunk. Egy pompás lelet, értékes műtárgy, letűnt korok tanúja, gondolatok elindítója. Ne hagyjuk, hogy a közöny temesse el!