A püspökkerti ásatások Szombathelyen

   A Szent István jubileumi év kezdetén, 1938. január első napjaiban úgy látszott, hogy minden a legnagyobb rendben van, és megindulhat az oly régen tervezett építkezés. A kispapok pedig végre a megfelelő körülmények közé kerülnek, külön szobáikba majd besüt a délutáni nap, és ablakaikból kitekintve a püspökkert évszázados fáiban gyönyörködhetnek.

   Az elmúlt években a teológusok száma amúgy is megszaporodott, ráadásul a képzés időtartama is egy esztendővel meghosszabbodott, azaz négyről öt évre emelkedett, aminek következtében még egy teljes évfolyam hallgatóságát kellett elhelyezni. Mindezek a gondok már régen indokolttá tették az első szombathelyi püspök (1777-1799), Felsőszopori Szily János (1735-1799) által megrendelt és Melchior Hefele (1716-1794) osztrák építész tervei szerint 1777-1780 között emelt régi szemináriumépület kibővítését. Maga az elgondolás nem is volt új keletű, hiszen egy új papnevelde felépítését már gróf Zabolai Mikes János (1876-1945) püspök (1911-1935) tervbe vette. Ennek tervei 1914-ben Wälder Gyula (1884-1944) műegyetemi tanár által már el is készültek. Az ekkor papírra vetett épület azonban ne ma székesegyház mellett épült volna fel, hanem a püspökségnek a régi szőlőhegy területén, a várostól nyugatra fekvő telkén. Ám az elképzelésből a kirobbant világháború és az azt követő események miatt végül semmi sem lett, sőt az összegyűjtött pénz a gazdasági válság alatt teljesen elértéktelenedett. Szinte mindent újra kellett hát kezdeni.

   Hála Grősz József (1887-1961) szombathelyi püspök és Császár József (1869-1947) szemináriumi rektor gondos gazdálkodásának, nemsokára ismét rendelkezésre állt a kellő pénzalap. Az ekkor, Gruber Imre (1898-1974) egyházmegyei építész által megtervezett új szemináriumi épületszárny a szemináriumkert püspökkerttől elválasztó fal vonalában, tehát a régi épülettől különállóan épült volna fel. Az építkezés megkezdéséhez az engedélyek is rendelkezésre álltak. Már csak a munkálatokat megelőző talajvizsgálatok lebonyolítására volt szükség.

    1938. január 10-én, hétfőn meg is történt az első csákányvágás és ezzel a szemináriumkertben, ahol eddig zöldséget termeltek a konyhára, megindult a munka. Ám alig néhány óra elteltével a dolgok egészen váratlan fordulatot vettek, amelyek azután az egész építkezés menetét gyökeresen megváltoztatták.

    Jó másfél méteres mélységben ugyanis elakadt a munka, mert az ásómunkások egy nagy fehér márványtömbre, mellette pedig színes kövekből kirakott mozaikpadlóra bukkantak. A váratlan lelet feltárásában azután a kispapok is kivették a részüket, és egy hét leforgása alatt tíz méter hosszan kiásták a mozaikpadlót, amelyről első látásra nyilvánvaló volt, hogy az egykor antik Savaria egyik fontos középületét díszíthette.

  A rendkívüli felfedezésről Újváry Ede (1876-1950), Szombathely város polgármestere telefonon értesítette Gerevich Tibort (1882-1954), a Pázmány Péter Tudományegyetem tanárát, a Műemlékek Országos Bizottságának (MOB) elnökét, aki haladéktalanul szakembereket küldött a helyszínre. A munkálatokat ettől fogva már ők irányították. A régészeti feltárásokat Járdányi Paulovics István (1892-1952), a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségraktárának igazgató őre, a műszaki munkálatokat pedig Lux Kálmán (1880-1961) budapesti műegyetemi magántanár, a MOB főtanácsosa vezette.

    A kutatások hamarosan átterjedtek a szomszédos püspökkertre is, amelyben a püspök a leletek fontosságát látva szabad folyást engedett a régészeti ásatásoknak. Hamarosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy a megtalált mozaikos épületet teljesen fel kell tárni és maradványait a helyszínen kell konzerválni. Emiatt azonban a felépítendő szeminárium tervét és annak helyét újra meg kellett változtatni. Ezzel kapcsolatban akkor az a lehetőség is felmerült, hogy az új szeminárium a püspökkert területén épüljön fel.

   Ám ekkor már mindenki inkább a szenzációs leletekre figyelt! Az eredményekről az újságok nap mint nap beszámoltak, a szakemberek pedig időnként előadásokon tájékoztatták az érdeklődőket. Már az első ilyen szakmai beszámolón Paulovics István az előkerült maradványok ókeresztény voltát és azok jelentőségét hangsúlyozta. A nagyméretű mozaikos épület ugyanis a Savariában a kr.u.303. Június 4-én vértanú halált halt Szent Quirinus siscai (Sziszek/Sisak, Horvátország) püspök passiójából ismert bazilikájával azonosította. Mindez lassan a kutatók szilárd meggyőződésévé vált, aminek következtében a környező maradványokat az ókeresztény bazilika kiegészítő épületeiként értelmezték. Véleményüket a helyi és az országos sajtó is visszhangozta. Eredményeiket már az év őszén Rómában a nemzetközi keresztény kongresszuson bemutatták a külföldi szakembereknek. Mindennek azután rendkívül nagy jelentősége lett, nemcsak a munkálatok közmegítélése, hanem később a szükséges anyagiak előteremtése szempontjából is.

    Az ásatás hamar közüggyé lett, a polgármester a munkák meggyorsítására Ínségmunkásokat bocsátott rendelkezésre. Az érdeklődő honi és külföldi látogatók pedig szinte folyamatosan érkeztek, nem kis gondot okozva a szakembereknek. A feltárások hírére az idegenforgalom szinte azonnal fellendült, amit az is bizonyított, hogy 1939-ben a nyár közepéig többen vették igénybe ide utazásukhoz a félárú vasúti kedvezményt, mint az előző 1938. évben összesen.

    A fővárosi szakemberek részvétele ellenére a tényleges feltárási munkát Géfin Gyula (1889-1973), a szeminárium vicerektora (aligazgatója) irányította. Az eredményekről és a felmerülő problémákról sűrű egymásutánban írt levelekben számolt be az ásatások vezetőjének, Járdányi Paulovics Istvánnak. 1940-ben őt ugyanis debreceni egyetemi tanárrá nevezték ki, és ettől fogva még kevesebbet tudott Szombathelyen tartózkodni. A feltárási és helyreállítási munkák minden terhe így Géfin Gyula vállát nyomta. Ezt csak némileg enyhítette, hogy pár hétig Nagy Tibor (1910-1995), Alföldi András (1895-1981) budapesti egyetemi tanár akkori asszisztense irányította a munkát. Legnagyobb részt ebből a levelezésből, továbbá a hivatalos iratokból, a megjelent hírlapi cikkekből és az ásatás vendégkönyvének bejegyzéseiből állította össze 1954-ben „A Romkert feltárása” című, később nyomtatásban is megjelent könyvét.

   Szerencsére a felmerülő legnagyobb problémát, a napvilágra került mozaikfelületek szakszerű restaurálását is sikerült megoldani. Ezt a nagy szakértelmet igénylő munkát Méri István (1911-1976), a Magyar Nemzeti Múzeum akkori konzervátora végezte el. Keze nyomán a mozaikszőnyeg megmenekült a további pusztulástól.

   Ám nemcsak az ókereszténynek tartott épületek maradványai kerültek elő a püspökkertben, hanem különféle bazaltborítású római utak is, amelyekről hamar elterjedt, hogy ezek a hajdani Borostyánkőút szakaszai voltak, amelyeken egykor római légiók masíroztak. A római kori falak mellett nemsokára a győri püspök középkori szombathelyi várának falai is előbukkantak, bizonyítékaként a hely történelmi folytonosságának.

   A napvilágra került roppant fontosságú leletek (elsősorban a mozaikok) megóvásához és bemutatásához természetesen pénzre volt szükség, amelynek előteremtése a háború előrevetülő árnyékában nem kis feladat volt.

    Mindebben a pénzszerzési akcióban az 1941. november 30-án tett miniszterelnöki látogatásnak volt a legnagyobb jelentősége. Ezen a vasárnapon Bárdossy László (1890-1946) miniszterelnök és Laky Dezső (1887-1962) tárca nélküli közellátási miniszter kíséretében Szombathelyre látogatott mások mellett Quirin Leó (1887-1943), a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, országgyűlési képviselő, a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. műszaki vezérigazgatója is. Az ásatások megkezdése után a kaszinóban megtörtént a megegyezés. Quirin Leó – Szent Quirinus névrokona – megígérte a támogatást és megállapodtak abban is, hogy Hóman Bálint (1885-1951) vallás- és közoktatásügyi miniszter tárcájától ugyanakkora összeget kérnek majd a munkálatok befejezésére. A szükséges pénzalap tehát immáron biztosítva volt.

    A feltárt és konzervált mozaikokat védő épületeket Lux Kálmán fia, Lux Géza (1910-1945) tervezte és a Szombathely város által kiírt pályázaton azok felépítését Sőtér Antal (1887-1963) vállalkozó nyerte el. A püspökkerti ásatási terület végleges rendezési tervét pedig a város mérnöki hivatala vállalta magára.

    A püspökkert és a szemináriumkert összenyitásából igazi társadalmi összefogással valósult meg a romkert, amely mellett már 1939 és 1941 között Gruber Imre tervei szerint felépült a szeminárium háromemeletes új szárnya, amely az addigi U alakú épületet a nyugati oldalon lezárta.

   Szombathely városalapításának 1900. évfordulójára a kert már javarészt készen is volt. 1943. június 10-én, egy csütörtöki napon, ez adott otthont Kodály Zoltán hangversenyének, amelyet az ősi romokon dirigált. Aznap tartották ugyanis Szombathely rádiónapját, amikor az egész ország a jubileumát ünneplő városra figyelt. Arra a helyre, ahol az ókor, a középkor és az újkor legjelentősebb épületei állnak egymás felett, hirdetve a település folyamatos életét!

    Szinte mindenki nyertese volt az ásatásoknak. Nyert a püspökség, a város, az idegenforgalom, a régészet- és történettudomány, az oktatás, valamint a múzeumügy is. Azért akadt néhány károsult is! A kivágott régi platánfákon kívül a feltárások legnagyobb vesztese kétségtelenül a kert díszét képező szépséges magnólia-bokor volt, amelyet az előkerült leletek miatt többször is át kellett telepíteni. Ezt igen nehezen viselte szegény, és az utolsó helyén vagy tízévnyi senyvedés után végül elpusztult. Emlékét pedig csak az ásatási napló tartotta fenn.

Kiss Gábor, Panniculus Régiségtani Egylet, Szombathely, 2010.