1.) Az Antigonét már az ókorban is az egyik legjobb tragédiának tartották, és mint ilyet, alkalmasnak tartották a fiatalság nevelésére, építésére. Tehát már az ókori fiataloknak is el kellett olvasni az Antigonét, ez nem egy újkori iskolai szokás...
2.) Az Antigoné első bemutatásakor a közönség annyira föllelkesült, hogy az athéniek ott helyben meg is választották Szophoklészt egy hajóhad vezérének, amit Szamosz ellen küldtek (Szamosz ekkor jelentette be, hogy kilép Athén perzsa-ellenes szövetségéből, és az ilyen rentienseket igencsak megbüntették). Szóval egy jó dráma után valamiért a nép úgy vélte, hogy az író kiváló hadvezér lesz...
3.) A három tragédia: Oidipusz király, Antigoné és Oidipusz Kolónoszban bármennyire is csábítóan hangzik, de NEM trilógia. A szereplők ugyan azonosak és van történelmi lienaritás az eseményekben, hiszen mindhárom dráma ugyanabból a mitológiai körből merít, ám mégsem lehet egy trilógiának nevezni őket, mert a mondanivalójuk teljesen különböző. Teljesen eltérő időpontokban születtek és Szophoklész nem egy nagy történetet mesél el bennük három részletben, hanem három különálló történettel van dolgunk, aminek történetesen azonosak a szereplői. És a három tragédia megírási sorrendje sem követi a „történelmi” (mitológiai) kronológiát.
4.) Az ókori görögök szerint vannak olyan dolgok, amiket nem illik bemutatni a színpadon. Ilyen például Antigoné halála. Az ókori nézők sem láthatták a véres és hátborzongató jelenetet, amint az igazáért küzdő leány a sziklabörtön magányában felköti magát az övével. Ezekről az eseményekről a Hírnökök számolnak be, gyakorlatilag elmesélik, hogy mi történt ott, ahova a kíváncsi szem nem lát el.
5.) Kreón nem is igazi hős (mármint drámai értelemben), hiszen nem omlik össze (mármint drámai értelemben). Kreón bukása csak fájdalmas veszteségek sorozata, amely éppen azt teszi nyilvánvalóvá, hogy milyen üres, tartalmatlan az a világ, amelyet ő a drámában kezdettől fogva képviselt. Az ő szempontjából csak annyi a különbség a kezdet és a vég között, hogy a végére ő is felismerte ezt az ürességet.
6.) Szophoklész Kolónoszban született, Athéntől nem messze. Athénban halt meg, de a családja Kolónoszban akarta eltemetni, Oidipusz mondai sírjának közelében. I.e.406-ban, halálakor a politikai helyzet az volt, hogy ez a vidék (mármint Athén környéke) már a spártaiak kezében volt, tehát nem tudták Kolónoszban eltemetni. A legenda szerint Dionüszosz éji álom képében látogatta meg Lüszandroszt, az ellenséges spártai hadvezért, és megparancsolta, hogy engedje a költő földi maradványait az otthonában nyugalomra helyezni. Az akció sikerrel járt, Szophoklész Kolónoszban lelt végső nyugalomra és a sírját egy lantot pengető szirén díszítette.
7.) Az alexandriai könyvtár állítólag közel 130 művet tartott nyilván, amit Szophoklésznek tulajdonítottak. Ha tényleg mindet ő írta, akkor nekünk, kései utódoknak tényleg csak morzsák jutottak, ugyanis 7 drámája és 1 szatírjátéka maradt fenn. Az egy szem szatírjáték is csak töredékesen (ami a vérmes reményekkel ellentétben nem néhány hiányzó sort, hanem néhány megmaradt sort jelent). Ennek címe Ikhneutai, vagyis Nyomkeresők. A 7 megmaradt dráma: Aiasz, Oidipusz király, Antigoné, Oidipusz Kolónoszban, A trakhiszi nők, Élektra és Philoktétész.
8.) Szophoklészt már életében tisztelték, és ez a halála után csak tovább fokozódott. Az Aszklépiosz-kultusszal való kapcsolata emlékére hérosszá avatták és az istenséggel közös szentélyben minden évben áldozatot mutattak be a szellemének.
9.) „Ő, aki szerény volt mindig életében a földön, szerény marad halálában lenn az alvilágban is.” Ezt Arisztophanész mondja róla a Békákban, ami igencsak nagy dicséretnek számított, mert Arisztophanésznek mindenkiről volt egy csípős mondata, amivel romba döntötte az illető nimbuszát. Szophoklészt ellenben nagyra tartotta: mint írót és mint embert egyaránt.
10.) Szophokélsz az első sikerét a Triptolémosz című drámájával aratta 28 éves korában. Ezzel nagyon fiatalnak számított a sikeres tragédiaköltők körében, és ezt a diadalmenetet élete végéig tudta tartani.
+1.) Az antik vallás szerint a halott el-nem-temetése nemcsak az Alvilág jogait csorbítja, hanem sérti a fény, az Olümposz isteneit is. Az Iliász szerint maguk az olümposziak is visszaborzadnak a halál birodalmának megpillantásától: tehát ők is azt követelik, hogy a halottat temessék el.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése