A Gorgófej és Locusta alakja szépen egybeforr a képregényben. Igazán ötletes a misztikusba hajló szál a hatalomért egymást gyilkoló, férfiak uralta világban. Egy titokzatos nő, akiről igen keveset tudunk, miközben a történelem egy igen meghatározó szereplője.
A méregkeverőnő feltehetően gall származású, és tevékenységét Agrippina háttér-uralma alatt kezdte meg. Abban a korban nem volt ritka jelenség, hogy a nemkívánatos családtagot egy jól sikerült vacsorával tették el láb alól, és nem csak az uralkodói körökben, hanem a társadalom más rétegeiben is. Más szóval a mérgezésnek nagy divatja volt. És mint gyógynövény-ismeret, valóban a művészet magaslataira emelték a mérgezés tudományát. Azért, hogy ne keltsen gyanút, hogy mérgezés történt, ne legyen túl váratlan a halál, egész egyszerűen a jó mérgezés olyan, mintha a delikvens amúgy is meghalt volna – minden gyanú felett áll.
Locusta korának egyik leghíresebb méregkeverője, feltehetően Agrippina már az eredményes és sikeres munkássága révén ismerte meg a nőt. Claudius halála az első általunk is ismert eset, amit Locustával hoznak összefüggésbe. A mérget a legendás gomba-lakomába tették, ám valami miatt a császár súlyos hasmenés kíséretében megszabadult a méregtől. Tudjuk mindezt Senecától, aki igazán nem szívlelte Claudiust:
„Utolsó szavai, amelyek az emberek között elhangzottak – miközben harsányabb hangot hallatott testének azon a részén, amellyel folyékonyabban beszélt –, ezek voltak: Jaj nekem! Azt hiszem, összerondítottam magam. Hogy megtette-e, nem tudom; az biztos, hogy mindent összerondított.”
Nyilván egy császár megmérgezésénél fokozottan elővigyázatosnak kellett lenni, tehát nem lehetett bevetni mindjárt a nehéztüzérséget. Viszont Agrippina igen bölcs asszony volt (még ha nem is teljesen normális), és a hadműveletbe (a császármérgezés-hadműveletbe) beiktatta az uralkodói orvost, Xenophónt is. Ő dugta le Claudius torkán a mérgezett tollat, hogy meghánytassa (ez egy bevett módja volt a gyomorbántalmak kezelésének: ledugtak a torkukon egy tollat, és fékezhetetlen rókázásba kezdtek), ám közben újabb adag mérget nyomott le a torkán. Ennek ellenére a császár hosszasan szenvedett, igazán nem mondhatjuk, hogy Locusta kegyes volt vele...
A méregkeverők olyanok, mint a jó zsoldosok: annak dolgoznak, aki fizet. Locusta második történelmi tette Britannicus félreállítása volt, ami állítólag nem sikerült ennyire természetesre, hiszen Britannicus szörnyű halált halt. Egy fiatal fiú halálát amúgy sem könnyű természetesnek beállítani, de talán épp a Claudius-eset miatt úgy vélték, jobb egy ágyúval lőni a verébre, mint sehogy. Végeredményben Locusta tisztes honoráriumot kaphatott a munkásságáért, mert a követező „ügyfele” Nero volt, aki a saját anyja, Agrippina megmérgezésére fogadta fel. Talán annyira mégsem volt jó ötlet, mert hiszen Agrippina behatóan ismerte Locusta munkásságát, és különben is, óvatos és ravasz asszony volt. Agrippina százszorosan is résen volt, hiszen a káldeus papok megjósolták neki, hogy a tulajdon fia keze által fog meghalni, így amikor a viszonyuk megromlott, Agrippina gondolatai között ott szerepelt a mérgezés. Annyira tökélyre fejlesztette a védekezését, hogy gyakorlatilag nem lehetett megmérgezni. Még egy vérprofi méregkeverőnek sem sikerült. Nero ekkor vetette be a legendás hajós-trükköt: Agrippina kis kíséretével kihajózott, és a hajó – teljesen váratlanul – kettétört és elsüllyedt. Ám Agrippina kiúszott a partara, és néhány nap lázas bujkálás után Nero kénytelen volt abszolút pórias módon kivégeztetni: agyonverték. Ez a tragikus eset igencsak rányomta a bélyegét a császár mentális állapotára, bár ha engem kérdeztek, egy ilyen anya mellett élni sehogy se lett volna jó. Azt is mondhatnám: rossz karma.
Locusta további legendás tetteiről viszont nem tudunk. A méregkeverők megítélése igencsak kettős volt. Egyrészt féltek tőlük, hiszen mégiscsak az idő előtti halált hozták el, ám mindeközben nagy társadalmi megbecsülésnek is örvendtek, mert a tudományukat jó célokra is használták. Locusta iskolát nyitott, tanítványokat nevelt, és a kor hemzseg a növények titkainak ismerőitől: nagyjából 170 (!) mester nevét ismerjük. Néha ugyan börtönbe zárták őket, de feltehetően még így is megérte a természet titkait áruba bocsátani.
Locusta története viszont nem a boldog végkifejlet: a későbbi Galba császár nem díjazta a tevékenységét, így kivégeztette.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése