Teljes nevén Julia Agrippina. 15. november 6-án született a Rajna mentén, a mai Kölnben. Apja Germanicus, Tiberius császár unokatestvére. Anyja Vipsania Agrippina (Marcus Agrippa és Augustus lányának gyermeke). Ebből a házasságból három lány született, közülük Agrippina a legidősebb. A két húga Julia Drusilla és Julia Livilla. És a híres báty, Caligula. Elég szerencsétlen család.
A 13 éves Agrippina férjhez megy Gnaeus Domitius Ahenobarbushoz, az előkelő származású férfihoz, aki a néhai Augustus császár testvérének az unokája. 37. december 15-én Antiumban megszületik a fiuk, akiről csak ennyit nyilatkozik az apa: „Tőlem és Agrippinától csak szörnyszülött telik, aki mindenkinek kárára lesz”. Nem is tévedett sokat, ám az apa már nem nézhette végig a legendás fiú ámokfutását. Ő volt a kis Lucius Domitius Ahenobarbus, azaz Nero.
37. februárjában Agrippina testvére, Caligula került a trónra. Ez a lányokra nézve egy igen kedvező időszak volt, legalábbis kívülről úgy tűnt, mindent megkapnak. No persze ha igazak a hírek, együtt kellett élniük az eszelős testvérükkel, és nem éppen a testvéri szeretet jegyében...
Két évvel később Julia Drusilla férje, Aemilius Lepidus lebukott egy a császár ellen szőtt összeesküvésben. Fejét vesztette már a gondolat miatt is – szó szerint. Agrippinát pedig a titkos szövetkezés résztvevőjének tartották, ezért mindenétől megfosztva száműzetésbe kellett vonulnia Pontiae szigetére. Igaz, legalább az életét meghagyták. Ebben az évben halt meg a férje is, Nero három évesen veszítette el az apját. Nero eközben Lepida nagynéninél nevelkedett, ha hihetünk Suetoniusnak, egy borbély és egy táncos felügyelete alatt (talán nem a legmegfelelőbb társaság egy kicsi gyermeknek az ókori Rómában).
A száműzetés nem tartott sokáig, hiszen Claudius 41-ben lépett trónra, és első intézkedései között visszahívta a nővéreket az udvarba. Agrippina a vagyonát és a méltóságát visszaszerezve úgy férjet szemelt ki magának a méltán híres Passienus Crispus személyében. Mint becsületes férfi bele is masírozott a házasságba, és a rossz nyelvek szerint (vagy talán az igaz források – nézőpont kérdése) Agrippina hatékony közbeavatkozásának eredménye a férfi korai halála. A víg özvegy szép kis örökséggel gyarapította a vagyonát.
Mindeközben a császár felesége a férfifaló és legendás asszony-állat Messalina, aki a cseperedő Neróban Britannicus vetélytársát látta. El is intézte, hogy egy jól megfinanszírozott delegáció vonuljon ki a délutáni pihenő alkalmával megfojtani a gyermeket. Ám az apja által „szörnyszülöttnek” titulált gyermeket azért mégiscsak valamiféle túlvilági hatalom védelmezte, mert a legenda szerint egy hatalmas kígyó emelkedett ki a gyermek ágyából, halálra rémítve az asszaszinókat védelmezte a gyereket. A támadók elmenekültek, és ébredéskor levedlett kígyóbőrt találtak a kiságyban.
Messalina halálával (igen, jól gyanítod, nem végelgyengülésben halt meg) Agrippina számára a férjvadászat egy teljesen új dimenziója nyílt meg: maga a császár! Bár közeli rokonok voltak, Agrippina bevetette a női fegyvertárat (és a felszabadított Pallas hathatós közbenjárását) – és sikert aratott! Nagy riválisa Lollia Paulina volt, az ő támogatója Narcissus volt (Pallashoz hasonlóan nagy játékos), aki a vetélytárs favorizálása miatt meg is fizette a maga tartozását egy életre. Igaz, némi jogi bonyodalmat okozott a házasság levezénylése a rokoni szálak miatt, ám a kor híres jogtudósai is bedobták magukat, addig csűrték-csavarták a jogi szövegeket, hogy végül ők is beírták a nevüket a halhatatlanok közé.
Lollia Paulina vereségét látjuk mindjárt az első részben:Agrippina nem nyíltan ugyan, de könyörtelenül leszámol ellenfelével, és semmilyen kérésre nem hajlandó engedni a bosszúvágyából.
A házasságot 49. elején kötötték meg. Agrippina mindeközben a fia útját egyengette. Elérte a császárnál, hogy Seneca visszatérhessen Rómába (szintén száműzetésben senyvedt ez a kiváló koponya), és őt nevezte ki Nero tanárának.
Agrippina szöges ellentéte volt Messalinának, aki nem vette komolyan sem önmagát, sem a római népet, és a legkevésbé sem mutatott tiszteletet a római értékek iránt. Vele ellentétben Agrippina szilárdnak, kötelességtudónak és fegyelmezettnek tűnt: megtestesített mindent, amit egy római feleségtől elvártak. Okos, tájékozott és művelt volt, társa és partnere a férjének és az uralkodónak, megfontolt és mértékletes asszony, amolyan megközelíthetetlen királynő. Még érmeket is vertek a képmásával, és megkapta az „Augusta” címet, ami előtte csak Liviának, Augustus feleségének járt.
Gyorsan olyan befolyást ért el a császárnál, hogy az örökbe fogadta Nerót, aki innentől kezdve a Nero Claudius Drusus Germanicus néven futott. 53-ban összeházasította Nerót Octaviával (a császár korábbi házasságából született lányával – ismét egy közeli rokoni kapcsolat), így Britannicus egészen kiszorult a hatalom mindennemű lehetőségéből. Szóval Agrippina elérte Claudiusnál, hogy a saját fiát háttérbe szorítsa Nero javára.
Egy mérgezett gombás vacsora után (ha rám hallgattok, MINDEN gomba már az első gombafonala felgömbölyödése után mérgezetté válik) 54-ben Claudius megistenült, megfogta a felhő szélét, és bár fűbe harapott volna, de sajna gombába mélyesztette fogait, így az örök vadászmezőkre lépett. Agrippina a megistenült császár papnője lett, szilárd méltósággal viselte a fájdalmat, amit minden bizonnyal ő okozott, tetézve mindezt azzal, hogy a haldokló császárt még egy másik méregbe mártott tollal hánytatták meg, és bár így sem akarta elhagyni ezt a siralomvölgyet, hűséges felesége csak segített rajta.
Agrippina fia hihetetlen gyorsasággal császár lesz, hála a testőrcsapatoknak, az élén Burrusszal, aki Nero és a gyászoló özvegy elkötelezett híve. Nero mindössze tizenhét éves, mér római viszonylatban is nagyon fiatal az uralkodáshoz. Persze senki sem akarja magára hagyni a fontos döntésekben: ott van mellette Seneca, Burrus, és a legfőbb támasza, az anyacsászárnő. Aki kezdetben anyaként, aztán társuralkodóként tűnik fel, és ahogyan ez lenni szokott, nem tudott leállni a hatalom drogjával, azt gondolta (és ha még csak gondolta volna, nem is fajult volna el annyira csúnyán a helyzet) ő Róma egyetlen uralkodója, a fia csak egy báb. Még csak ős-feministának sem mondanám, hiszen nem a méltatlanul háttérbe szorított nők hangjának hallatásáért kampányolt ilyen lelkesen, hanem csakis, kizárólag a saját ügyében és hataloméhségében tette, amit tett. Nero a korral némi tapasztalatra, vagy legalábbis magvazó gondolatokra tett szert, az uralkodást a saját kezébe akarta venni, ám anyai ellenállásba ütközött. Ez a helyzet kenyértörésig fokozódott kettejük között: Agrippina megfenyegette Nerót, hogy ha rossz és engedetlen fiú lesz, Britannicust fogja a trónra ültetni. Szerencsétlen Britannicusnak ez lett a veszte, követte isteni apját az öröklétbe.
Agrippina, háta mögött néhány méltatlan és vállalhatatlan tettel (a hatalomnak bizony ára van), azt vette a fejébe, hogy összeadja magát Rubelius Plautusszal (Augustus dédunokája volt) és maga tör a császári trónra, nem bíbelődik többet a férfiak irányításával. Nero ezt már nem vehette félvállról.
Egy antiumi hajókázás során a vízijárgány váratlanul és megmagyarázhatatlanul darabjaira hullott Agrippina alatt. De ő bizony Germanicus lánya, nem ájuldozós dáma, kiúszott a parta. Villájában próbálta kiheverni az előző nap megpróbáltatásait, amikor bérgyilkosok botokkal agyonverték.
Agrippina állítólag megírta az emlékiratait, amit Tacitus a saját bevallása szerint olvasott. Érdekes lenne ismerni a történetét az ő szemszögéből is...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése