A szobor Malibuban, a Getty Múzeumban található. Bronzból készült, és mint általában a bronz, már maga az anyag hihetetlen dolgokat művel a fénnyel. A szobor gyakorlatilag él, szinte érezhető a megfáradt sportoló kimerültsége és egyben a felfokozott feszültség. Nem csupán az arca beszédes, hanem az egész teste, a tartása. A bronz, mint anyag a test árnyékaival járul hozzá az alkotás életszerűségéhez.
 |
| ...amikor megtalálták |
A test súlyát a jobb láb tartja, a jobb karja a fej felé nyúl, s ez a birkózó egész jobb felének ad terhelést, míg a bal csípő lazán elernyed a tehertől mentesült bal lábszárral és a bal karral együtt. A bal kezében volt egy pálmaág, de ez ma már sajnos nincsen meg, elveszett. Az egész kitekert feszültséget tovább fokozza, hogy a fej is bal fele fordul.
A testrészek ilyen szembefordításával ez a lüszipposzi „ellentétező” módszer Püthagorasz ellentétpár-elméletét váltja valóra: jobb és bal, nyugalom és mozgás, fény és árnyék. Plinius megállapítása Lüszipposz minden részletre kiterjedő műgondjáról lenyűgöző igazolást nyer, ha tüzetesen szemügyre vesszük az Ökölvívó szíjait. Nem csak a szalagok, hanem a körmök és az ujjak is hihetetlen alapossággal vannak kivésve. A bőr szinte finoman feszült a testre, megszólalásig élethű.
A szobor különlegessége a vörösréz kiegészítés: ezek az apró vércseppek a karon és a combon, amelyek az összezúzott arcából csepegnek ki. A cseppek épp most, a szemünk láttára hullanak a kimerültségtől remegő izmos karjára, amin finoman hullámzik a bőr, abban a pillanatban, amikor az ökölvívó felénk, a szemlélők felé fordítja tekintetét. Az arca fáradt, kimerült, és egy intim pillanatában kaptuk el a tekintetét, amikor megláthatjuk, hogy az erőtől duzzadó harcos valójában milyen sebezhető. Bár a fogait nem látjuk, de a szájának íve elárulja, hogy bizony néhány foga hiányzik. Figyeljétek meg a felső ajka vonalát: nagyon érzékletes, ahogyan a korábban elvesztett fogak helyén a bőr finoman behuppan! A bal szeme alá egy jó nagy ütést kaphatott. Itt a duzzadt és elszíneződött bőrfelületet egy másfajta bronz odatoldásával oldotta meg Lüszipposz. A heg, a túlerőltetett bőr megszakadása mindkét szeme alatt jól látszik. Sebek, kicsi repedések szabdalják a szemöldökét és a homlokát is. Fáradt, nagyon fáradt, megvívta a küzdelmét, most megpihen.
A pihenés viszont még nem a küzdelem végét jelzi, hiszen feszült figyelemmel várakozik. Ezért is néz ki a jelenetből, ezért fordul ki a saját világának harmonikus egyensúlyából, és ezért borítja fel a teljes kompozíció egyensúlyát ezzel a jobbra csavarodással: vár valamit. Talán az eredményhirdetést, talán épp ránk néz, a szemlélőkre. Mindenesetre nagyon izgalmas pillanat részt venni egy ökölvívó beszédes magányában.
Érdekes még a füle, amire szintén nagy gondja volt a mesternek. A füle ugyanis egy birkózó „tipikus” füle: a számtalan korábbi sérüléstől teljesen eldeformálódott, és feltehetően ez a hallását is károsította. Az orrának íve is a korábbi sérüléseiről árulkodik, nem először tört el az orra.
Az arcán a pillanat hevében ezer dolog tükröződik. Fújtat, a kimerültségtől kapkodja a levegőt, a bajszának szőrszálai százfele merednek szét. És az arc másik érdekessége: a szem. Mármint a hiánya. Néha a szobroknak drágakövekből, ötvözetekből készítettek szemet, amit külön tettek be a szemüregbe. Ezeket a későbbi korok trolljai előszerettel kaparták ki, így viszonylag kevés olyan szobor maradt ránk, aki az eredeti, ékköves szemeivel néz le ránk. De azok bizony lélegzetelállítóak. Talán élethűek, talán a maguk bizarr módján izgalmasak.
Ez csupán egyetlen pillanat, de Lüszipposz ezt adta az örökkévalóságnak, a hús-vér hőst, a bronztestű harcost, aki egyben esendő, sérülékeny, fáradt, és ezáltal emberi, nagyon is emberi.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése