Modern művészek - ókori témák: Jose Luis Munoz Luque

 

Urania

Terpsichore

Talia

Polühümnia

Melpomené

Euterpé

Erato

Klio

Kalliopé

    Eredetileg három Múzsát tartottak számon: Melétét (a Gondolat), Mnémét (az Emlékezet) és Aoidét (a Dal). A három Múzsa Uranosz és Gaia, máskor Hermioné lányai. A legelfogadottabb hagyomány szerint a Múzsákat Apollón vezeti (Apollón Muszagetész), kilencen vannak, s kilenc egymást követő éjszakán születtek Zeusz és Mnémoszüné kapcsolatából. Pindarosz szerint maguk az istenek bátorították Zeuszt a Múzsák nemzésére, mégpedig azért, hogy énekükkel emlékeztessenek a Titánok fölött aratott diadalra. A Múzsák nemcsak a költők művészetének védelmezői, tőlük kapják az énekléshez a hangjukat is. A költői ihlet is a Múzsák adománya: minden szépséget csakis az ő segítségükkel képesek a költők megmutatni a hétköznapi halandóknak.

    A Múzsák avatták költővé a nyáját legeltető Hésziodoszt. Spártában igen elevenen élt a Múzsák zenéhez kötődő kultusza: a zene náluk a nevelés szerves része. A Múzsáknak temploma is volt a spártai fellegvárban, ahová a fegyverforgató fiatalok az ünnepélyes körmenetük során ellátogattak. Háború idején, miután a király áldozatot mutatott be a Múzsáknak, a katonák a „fuvolaszó ritmusára” meneteltek.

    Az Odüsszeia elején Homérosz megidézi a Múzsákat. A lakomák kezdetén a résztvevők rájuk ürítik a poharukat, ahogyan ma is szokás koccintani valakinek az egészségére.

    A Múzsák nem csak az Olümposzon élnek, hanem a Helikónon (az Aganippé forrás közelében), a Pindaroszon, a Parnasszoszon és Pierián, ugyanígy Kasztalia forrásai közelében, Delphoiban és Hippokréné forrásai mellett.

    A Múzsákkal veszélyes ujjat húzni. Piéroszban, ahol a Múzsák születtek, a Szirének versenyre hívták ki őket, de mint lenni szokott, vesztettek, és a Múzsák félig madárrá változtatták őket. Azóta hívják a Múzsákat Pieriszeknek is.

   A Múzsáknak két csoportját különböztetjük meg: az Orpheuszhoz és Dionüszoszhoz kötődő piériai, thrák Múzsák csapatát, és a boiótiai Múzsákat, akiknek Apollón a vezetőjük.

    A rómaiak a Múzsákat a Camenákkal azonosították.

Megjegyzések