- Nemcsak tőlem hallod meg a szobor történetét - kezdte elbeszélését Eukrates – hanem a házamban lakó valamennyi fiú, ifjú és öreg szájából is, mert minden éjjel tanúi annak, ami itt történik.
- Melyik szoborról beszélsz? - kérdeztem.
- Arról, amelyik ott van a kút mellett; arról a nagy hasú, kopasz, félig meztelen szoborról, amelynek az erei feltűnően kidagadnak, és a szakállát mintha a szél lengetné; arról, amely teljesen hű mása annak, akit ábrázol, Pelichos korinthosi hadvezérnek. Hallgassátok meg hát, mi történik itt éjjelente ezzel a szoborral. Alighogy besötétedik, a szobor leszáll a talapzatáról, és körüljár a házban; ha valakivel találkozik, csendben marad, néha esetleg dúdol is valamit; eddig senkit sem bántott; de ki kell térni előle, és akkor továbbmegy, és nem bántja azt, aki meglátta. Többnyire fürdik, és egész éjjel a vízben szórakozik, úgyhogy hallani a pacskolását. És figyelmeztetlek: ne csúfolódjatok rajta, mert könnyen megjárhatjátok, mint például az, aki elemelte az obolosokat, amelyeket minden újholdkor a talapzatára helyezünk. Egyszer, mikor már rengeteg obolos hevert a talapzatán, sőt a lábszárain is bőven volt ezüstpénz meg ezüstlapocska, amit viasszal ragasztottak oda, fogadalomból vagy hálából, mert megszabadította őket lázas betegségüktől, egy csirkefogó libyai kocsis arra a gondolatra vetemedett, hogy az egészet ellopja, és ezt a tervét meg is valósította. Megvárta azt az időpontot, amikor a szobor leszállt a talapzatáról… és most jól figyeljetek: hogyan bosszulta meg magát Pelichos, és hogyan érte el, hogy a libyait tetten kapják, midőn visszatért körútjáról, és észrevette, hogy kifosztották: a nyomorult libyai egész éjjel ide-oda tévelygett az előcsarnokban, mint valami labirintusban, sehogy sem tudott kijutni belőle, míg végre napkeltekor zsákmányával együtt fülön fogták. Büntetésül rendesen megkorbácsolták, de nem is élt már sokáig, mert innen kezdve, saját vallomása szerint, minden éjjel olyan borzalmas verést kapott, hogy a korbácsütések nyoma másnap is látható volt a testén. Így pusztult le a nyomorult libyai rabszolga…
Lukianos (Révay József fordítása)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése