Filotitnessz Musonius Rufusszal - Harmadik nap

 „Ahogy az egyszerű ételt többre kell becsülnünk a fényűző csemegénél, és a könnyen beszerezhető táplálékot a nehezen beszerezhetőnél, ugyanúgy többre kell becsülnünk az emberi szervezet számára jól emészthető ételeket azoknál, amelyek nem ilyenek. Számunkra könnyen emészthető a föld növényeiből készült táplálék, a gabonafélékből, valamint a többi olyan növényből, amelynek fogyasztása nem káros az emberre nézve. Ilyen továbbá a haszonállatoktól nyert eledel, amelyhez az állat leölése nélkül jutunk hozzá. Az ilyen ennivalók közül a legalkalmasabbak azok, amelyek tűz használata nélkül is élvezhetőek, mivel nyomban ehetők, mint például a gyümölcsök, némely zöldségfélék, valamint a tej, a sajt és a lépesméz.”

    Ma már divatos a különféle külföldi konyhákat utánozni. A bagett a menő, nem a kenyér, a rataouille a rántotta helyett, a csillaggyümölcs, a kivi meg az amerikai palacsinta, derogáló a paprikáskrumpli és a lecsó. Mindig az a jó, ami idegen, az új ízek. A divatos szakácskönyvek tele vannak olyan receptekkel, aminek a hozzávalói vagy igen nehezen beszerezhetőek, vagy aranyárban mérik. Mert aki trendi, az különlegeset főz, idegen ízeket eszik, és természetesen olyat, ami hazánkban nem elterjedt, ritka, és emiatt hajtóvadászatot kell indítani a hozzávalók beszerzéséhez.

    Sok ismerősöm hobbiból főzőcskézik. Ez egy nagyon jó szokás, értelmes hobbi. Ám amikor már a tenger gyümölcseit is kivesézte, és polipszuflékat készít, ám egy tisztességes palacsintát nem tud megsütni, azért elgondolkozom. Kell ez nekünk? Mi értelme ennek?

    A gasztro-flancolást is egyfajta divat. Nem, nem csak a mai korra jellemző értelmetlenség, már az ókorban is lakomákért, amikor degeszre ették magukat sült rigónyelvvel meg töltött flamingóval, és a lakoma végeztével ezt jóízűen ki is rókázták, hiszen az evés – mármint ez a kifinomultnak nevezett változata – nem azért történik, hogy jóllakjunk. Szóval már az ókorban is tudták az evés mértéktelenségét és a nehezen beszerezhető hozzávalók művészi kotyvasztását, így a mai világban valójában semmi újat nem találtunk fel.

    Musonius a nyersételek híve. Szerinte sok zöldséget és gyümölcsöt kell(ene) ennünk. És azt javasolja, hogy ne együnk húst. Na ez az a pont, ahol sajnos el kell engednem a sztoikus filozófusok kezét, vagyis jómagam sosem lehetek bölcs és sztoikus ember, hiszen húson kívül nagyon mást nem eszem. Igen, szoktak érvelni az erőszakkal, hogy megenném-e a legjobb barátom. Szomorúan kell bevallanom, hogy bárkit megennék. Sosem zavart, hogy megegyem az állatokat, a nagyi udvarában csipegető cuki pipiket, vagy a malacot, akivel évekig együtt éltünk. Viszont a kegyetlen halált és a rossz életet teljes mértékben elítélem. Azt gondolom, hogy az állatokat is megilleti a méltó és jó élet, aztán a gyors és fájdalommentes halál. És megérdemlik azt is, hogy tiszteljük őket, amiért megehetjük a testüket, az egészet, nem csak bizonyos részeket. És nem gyilkolásszuk őket halomra a bundájukért, a fogukért, egy szál tollukért. Sajnálom, azt hiszem ragadozónak születtem.

   Vannak emberek, akik kiválóan leélik az életüket hús nélkül, zöldségeken rágcsálva. Azt hiszem ebben a vega-nem vega vitában végre ideje lenne azt a fontos szempontot is figyelembe venni, hogy az emberek nem egyformák: nem mindenkinek ugyanarra van szüksége. Van, aki mint egy nyúl, boldogan elrágcsál egy sárgarépát, és marhasült megfekszi a gyomrát, nem tud még aludni sem tőle. Viszont van, aki a zöldségeket nem bírja megemészteni, és felfújódik tőle, mint a lufi. Ilyenek vagyunk: különbözőek. Ezt el kell fogadni, és nem kell belőle morális vitát csinálni, hogy hogyan kéne táplálkozni. A szervezet igényeinek és a lehetőségeknek megfelelően.

   Azt hiszem a mai napi sztoikus bölcseletet elbuktam. Sebaj, nem adom fel! Talán van hely a nap alatt egy kicsinyke ragadozó sztoikus számára is...