Filotitnessz Musonius Rufusszal - Első nap

„A mára virradó napot nem élheted meg helyesen, ha nem úgy tekintesz rá, mint az utolsó napra.”

    A boldogságot az ember általában valamiféle eksztatikus, szűnni nem akaró mámoros állapotként képzeli el. Örök napnak a vidámparkban, egy olyan állapotként, amikor folyamatosan a maximumon égnek az ember érzékei. De létezik egyáltalán ilyen állapot? És ha létezik is, tényleg fenntartható? És nem utolsósorban, valóban ez lenne a boldogság, egy szűnni nem akaró gyerekzsúr?

    A filozófusok, különösen a sztoikus filozófusok a boldogságra egy sokkal racionálisabb, elfogadhatóbb és megélhetőbb választ adnak. A boldogság a jó élet, az erényes élet, a gondolkodás szabadsága, a másokon való segítés, a megértés, az elfogadás, és egy csomó olyan dolog, aminek a középpontja nem az egyén. Illetve a középpontja az egyén, de mégsem a fogalom mai értelmében, hanem az egyén, az individuum az eredő, de mint aktív résztvevő, mint a jó dolgok generálója, mint aktív résztvevője a jó életnek. Mert a jó életért, a boldogságért tenni kell. De nem azt, amit manapság ömlik az ember nyakába, hogy legyen álom tested és álom kecód egy menő verdával, meg dögös csajok/pasik és mindenkit kizsákmányoló ragadozóként táplálkozhatsz a legyőzöttek húsából és evőkanállal nyalhatod a kokaint. Nem, ezek a dolgok nem a boldogság forrásai, ezek csak a káprázat világába tartoznak. A filozófia egyik legfőbb feladata és célja, hogy az ember meg tudja különböztetni a valódit a hamistól, különbséget tudjon tenni jó és rossz közül, és elég ereje legyen hozzá, hogy felvállalja a választását.

   Valódi és nem valódi dolgok között különbséget tenni azt hiszem különösen fontos lett a mai világban. Hírek és információk cunamijában élünk, és tényleg, egy kicsit nem figyel az ember, és máris leigázzák, maguk alá gyűrik. Ember legyen a talpán, aki itt meg tudja különböztetni az igazit a hamistól. Arról nem is szólva, hogy az emberpróbáló munka gyakorlatilag felemészti az illető életét. Mit lehet hát tenni? Választani. Választani, hogy ebből nem kérsz. Választani, hogy valódi életet akarsz élni, valódi emberi kapcsolatokkal. Nem egy gombnyomással vagy egy síró, szomorú arccal kifejezni az együttérzésedet, hanem valódi segítséget nyújtani. Fizikait. Segíteni valakinek felcipelni az emeletre a csomagjait. Segíteni tanulni. Beszélgetni valakivel. Együtt lefesteni a kerítést. Közösen főzni. Megélni az életet. A jót is, a rosszat is.

    Másrészt a boldogságról mindig azt gondoljuk, hogy valami távoli dolog. Hatalmas erőket mozgatunk meg azért, hogy valami MAJD jó lesz. Cselekszünk egy jövőbeli célért. Rakosgatunk valamit, egy távoli eseményre. Mintha a boldogság maga egy naptári bejegyzés lenne, hogy ekkor és ekkor be fog következni. Például a boldog házas élet az esküvővel kezdődik. Nem. Szép és jó dolog egy hatalmas esküvő, de lényegében nem változtat a két ember között zajló viszonyokon. Mármint a grandiózus parti ténye. A boldogság a mindennapokban rejlik, nem a fényes szertartásokban. Hogy megbízhattok egymásban, hogy együtt változtok.

   De mi van MOST? Mi a helyzet a jelennel? Könnyen lemondunk a jelenről, hogy majd jó legyen valami. Mintha félnénk megélni a boldogságot, a vágyott jó jövőt nem engedjük jelenné válni. Képzeld el, hogy a mai nap az utolsó. Képzeld el ezt minden nap egy héten keresztül. Mit tennél? Valami őrültséget? Az boldoggá tenne? Világkörüli útra indulni? Ha tényleg ezt szeretnéd, miért nem teszed meg? A boldogságot, a jó életet nem egy manó/tündér fogja elhozni, hanem te magad. Hogy merj jobb ember lenni. Merj szeretni és merj választani jó és rossz között. Tudj nemet mondani és sose félj valakinek segítő kezet nyújtani.