„Miért hajszolják az emberek a ritka és drága holmikat a méréskelt árú vagy olcsó tárgyakkal szemben? Azért, mert tudatlanok a szép és jó dolgok kérdésében, és az ostobák valóban szép és jó dolgok helyett az olyan tárgyak megszerzését szorgalmazzák, amelyek ilyeneknek látszanak. Olyasmi ez, ahogyan az őrjöngők is gyakran fehérnek vélik a feketét; az esztelenség meg igen közel áll az őrjöngéshez. Vegyük csak a legkiválóbb törvényhozókat, köztük is az elsők között Lükurgoszt, aki kikergette Spártából a fényűzést, bevezette helyette az egyszerű és takarékos életformát, amely többre értékeli a bátorságot a kifinomultságnál, amely kerüli a fényűző elpuhultságot, mivel romlottságnak tartja, és a megpróbáltatások iránti hajlandóság kialakítására törekszik, mivel ezt tekinti az ember megmentőjének.”
A rómaiak sem voltak mások, mint mi, ha a luxust tekintjük. Rajongtak érte, vért ontottak érte, elárulták a legjobb barátjukat és önmagukat érte, feláldoztak mindent érte és minden kincsüket a szélbe szórták… miért is? Valamiért, amit luxusnak nevezünk. De miért az, miért luxus, miért különleges az a ruha, ház, autó, étel? Mert kevés van belőle? Mert a széles tömegek nem engedhetik meg maguknak? Ma ez a luxus, holnap az? Tényleg megéri ezt a küzdelmet?
Egyáltalán mi az érték, minek van értéke? Van-e valaminek, bárminek a világon stabil értéke? Olyan értéke, ami minden körülmények között állandó, ami valójában viszonyítási alapja miden más értéknek? Ha jobban megnézzük, a minket körülvevő dolgoknak, tárgyaknak, luxuscikkeknek nagyon is viszonylagos az értéke, és a társadalmi folyamatokat alaposabban megvizsgálva a dolgok értékét egy hullámverés kelti. Nem akarom azt mondani, hogy feltétlenül egy mesterségesen gerjesztett, kitalált valaki vagy valami generálja, ébreszti fel a vágyat, hogy nekünk, fogyasztóknak valami értékesnek, fontosnak tűnjön. Bár a mostani fogyasztói társadalom gyakorlatilag nem is szól semmi másról, mint a mesterségesen generált vágyakról, tehát mégiscsak van valami igazság a dologban. Divatirányzatok jönnek létre (találja ki valaki), amik meghatározzák, hogy mi az érték, mi a fontos, és mi az a luxus, ami kiemeli az egyént a szürke tömegből. Mert a luxus valami ilyesmit jelent, hogy annak birtokában te több vagy, mint az átlagember, mert te igényes vagy, te gazdag vagy, te szerencsés vagy, te ügyes vagy, hogy azon ritkaságot vagy értéket birtoklod. És senki nem kérdezi meg, hogy ennek mi az értelme, a birtoklott javak valóban értéket képviselnek-e. Mert sokszor nyilván nem. Aki pedig felteszi a kérdést önmagát marginalizálja a fogyasztói társadalomból, hiszen a legnagyobb szentséget, a Matéria istenét kérdőjelezi meg, ami megengedhetetlen abban a szociális közegben, ami abból épül fel, hogy mindenki fejet hajt és fogyaszt.
Sajnos, ezer évvel ezelőtt még ki lehetett vonulni a társadalomból, akár vademberként, de az embernek volt választása egy nem társadalmi létformára. Ma már ezt az utolsó menekülést is elvették tőlünk, mert nem, nincs kiút ebből. Tévedés azt hinni, hogy bárkit engednek az erdőben élni, vagy egy barlangban kecskéket tartani. Nem, ez már a romantikus múlt része, és talán nem is erőszakkal vették el tőlünk, hanem önként dobtuk oda az emberi méltóságunkat a fogyasztás és tömegtermékek silány biztonságot ígérő illúziójának. Azt mondom, nincs kiút, mert a jó halál lehetőségét is elvették az emberektől. Valami álszent gondolatból kifolyólag mindenkit megmentünk. Sajnos ezzel el is veszítettük a lehetőségünket a szép halálra. Mert van ám olyan is.
Szóval visszakanyarodva a luxushoz és a dolgok értékéhez, egy nagyon fontos kérdésnek tartom, hogy mi az érték. Azért érték valami, mert a többiek azt mondják, vagy azért érték valami, mert a TE életedben fontos szerepe van, szükséged van rá? Valakinek egy agyomosott plüssmaci az univerzumhoz kapcsoló horgonya. Minden relatív. Ezért Musonius azt mondja, hogy az életedet olyan dolgokkal töltsd meg, amelyek valóban hasznosak, és hasznosak a te számodra, és nem a társadalom által meghatározott talmi értékek hordozója. Gondolkodj el rajta, hogy mi az, amire valóban szükséged van, és mi az, amit csak a többiek miatt tartasz szükségesnek. Ha az ember őszinte magához, rájön, hogy valójában nagyon kevés dologra van szüksége. És az nem a luxus. A luxus leginkább csak a magamutogatás eszköze és a legkevésbé a leghasznosabb dolgok titkos tárháza. Engedd el. Magadnak élj, azoknak, akik fontosak neked, ne a láthatatlan nézőközönségnek.
Épp a napokban néztem, ahogy Budapesten luxus lakóparkot építenek. Milyen irigylésre méltónak hangzik, nem? Luxus lakópark. Pedig már a szó önmagában egy paradoxon. Társasház, talán nem panelból, de csak azért, mert pár téglát beletettek meg egy jacuzzit. De attól még társasház. Emberek élnek egymás hegyén-hátán. Valaki tuti fog vasárnap reggel flexelni. Meg dögledelmes büdöset főzni, amit napokig szellőztethetsz. Vagy a fejed felett fitnesszvideóra ugrálni. Szóval a társasház az csak társasház, még ha görcsbe dermedt üvegszobrokkal díszítik meg színes falakkal. A luxus az, ha nincsenek szomszédaid. De ezzel nem kecsegtet a luxus-termeszvár. Hát akkor hol a valódi érték, a valódi luxus?
A filozófiai fitneszzünk végére értünk. Változtál? Én igen. Jó volt mindezt megírni és végiggondolni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése