A rómaiak a Sárvíz átkelőhelynél az 1. század közepén jelentek meg. Az Itáliából Aquincumba vezető utat itt keresztezte az említett, ugyancsak stratégiai fontosságú, a Balkánt Brigetióval összekötő út. Az útcsomópont védelmére a rómaiak katonai tábort hoztak létre. Az erősségben, amelyet a II. század elejéig palánkfal és előtte árok védett, 500 főnyi lovasság állomásozott.
A Duna túlsó partján, a Kisalföldön lakó germán, illetve a Duna- Tisza közén megtelepedett szarmata népekkel folytatott háborúk tapasztalatai alapján, Róma a folyó partján erődök sorából álló védelmi vonalat (limest) épített ki. Ennek hátterében a gorsiumi táborra nem volt többé szükség. 103-ban a tábor utolsó helyőrsége elvonulta dákok elleni háborúba, a barakkokat és a palánkfalakat a következő években lerombolták, a várárkot betemették. A megszűnt erősség helyén 106-tól jelentős építkezések kezdődtek. Traianus császár Gorsiumot jelölte ki az ekkor szervezett Alsó- Pannonia (Pannonia Inferior) provinciáiban a császárkultusz és a tartománygyűlés székhelyéül.
Másutt, ahol az elvonuló katonák helyét polgári világ váltotta fel, a kialakuló város megtartotta a korábbi erődítés szerkezetét: a fő útvonalak továbbra is keresztben metszették egymást, középen a város politikai és gazdasági központja, a forum épült fel. Gorsiumban azonban más jellegű korszak kezdődött. A volt katonai tábor területén nem város, hanem szentkerület jött létre. A nagy forgalmú utak ettől kezdve a falakon kívül keresztezték egymást.
A tartománygyűlés, a provincia városainak és bennszülött kerületeinek küldötteivel, évente egyszer ült össze. Az ünnepséget, a provincia oltárán, az istenné nyilvánított császár üdvére, elismerésére szóló áldozat vezette be. A szertartást a provincia főpapja végezte, akit minden évben valamelyik város duumvirjei közül választottak. Az áldozat után került sor a tartománygyűlésre. A concilium provinciae hatáskörrel nem rendelkezett, a befolyt pénzek felhasználásáról döntöttek: egy- egy szobor, dicsőítő felirat állításáról valamelyik volt helytartó érdemeinek elismerésére, vagy a provincia védelmében kitűnt hadvezér iránti hálából. A hatalmukkal visszaélő birodalmi tisztviselők ellen közvetlenül a császárnak tehettek panaszt- ilyen fellépésnek pannoniai emléke nem maradt fenn. Az olykor szenvedélyes, komoly tárgyalásokat ünnepi lakoma és amphiteatrumi játékok követték.
A tartománygyűlés és a hozzá kapcsolódó ünnepség nemcsak évente felvonuló sokaságot jelentettek a város kereskedői és a mesteremberek számára, de folyamatos építkezéseket, művészi alkotásokat, magas színvonalú virágzó műhelyeket, festőket, kőfaragókat, messziről hozott művészeket. A szentélyek és a nagy csarnok építése mindjárt az első helytartó, P. Aelius Hadrianus alatt megindult. Hadrianus, aki egy évtizeddel pannoniai megbízatása után Traianus utódaként a császári trónra lépett, ismert volt az építészet iránti érdeklődéséről, a művészetek pártolásáról, az építkezésekben egyéni elképzeléseinek megvalósításáról. A gorsiumi szentélyek és oszlopcsarnokok is magukon viselték a helytartó keze nyomát, igényességét. A Gorsiumban, Dunaújvárosban és Székesfehérvárt előkerült kőemlékek (az utóbbit két helyre a III. század végén, illetve a középkori királyi építkezések számára hurcoltak el köveket, faragványokat, az összeomlott gorsiumi épületekből) átlagon felüli színvonalról és idegenből hozott mesterek évtizedeken át tartó tevékenységéről tanúskodnak. A freskók és a stukkók, amelyek a főpapi rezidenciában, a tartománygyűlés hivatalos helyiségeiben, illetve a lakomák színhelyén kerültek elő, méltóak voltak az ünnepélyes térhez, amelynek falait díszítették.
A feltárás- szerencsés módon- Gorsium különösen értékes központját hozta felszínre. Ez azt is jelenti, hogy magáról a városról, amely a szentkerülettől északra fekszik, még alig tudunk valamit. A császárkultuszban is szerepet játszó amphiteatrum, légifelvételek alapján, a legnagyobb volt Pannoniában, ami megerősíti a régészeti megfigyeléseket: Gorsiumban Pannonia egyik nagy városát kell látnunk, amely- egyedülálló módon- teljes egészében feltárható. Az ókori város mellett a lakosság összetételéről, a városvezetés jellegéről is kevés adatunk van: a nagy temetők feltárására még nem került sor. Mindezek mellett Gorsium történetének megfogalmazásában különös nehézséget okoz a feliratos emlékek problémája: 260 után, amikor Gorsiumot barbár támadás megsemmisítette, kőemlékeinek nagy részét az ugyancsak elpusztított Duna- menti katonai táborok számára Intercisába hurcolták. (A Gorsiumból származó kövek meghatározása sok esetben bizonytalan.)
A császárkultusz szolgálatában álló személyzet, az építkezések és a hozzájuk tartozó művészeti alkotások ide szerződtetett mesterei és kézművesei, a forgalmas útcsomópont előnyeit kihasználó kereskedők, iparosok eleven kolóniát alkottak. Más világ alakult ki az oszlopos templomok és az ünnepélyes középületek körzetén kívül. Az előkerült sírkövek egy része jellegzetesen kelta neveket őrzött meg, képes mezőikből egyszerű parasztasszonyok tekintenek alá, fejükön fátyollal leborított turbánszerű kendővel, vállukon nagy, lapos kapcsolótűkkel, fibulákkal, nyakuk körül sodrott nyakpereccel, vastag karkötőkkel csuklójukon. A férfiak helyi eredete- a sírkövek alapján- kevésbé követhető nyomon. Java részüket 18 éves korukban katonáknak sorozták, 25 évi szolgálat után, bőséges végkielégítéssel, római polgárok lettek. Méltóságteljesen, római öltözetben látjuk őket, kezükben római polgárságuk irattekercsével. A helyi népesség jelenlétére és arányára a kelta ízlés szerint készült szürke bögrék, díszedények és a mindennapi élet különféle használati tárgyai utalnak. Az I. század közepén, amikor a római a római katonák az első cölöpöket leverték, árkot ástak és gerendákból, földből falakat emeltek, Gorsium területén nem találtak kelta települést. A későbbi népes lakosság a környező falusias telepekről költözött át a falak szomszédságába, ahol szinte a táborral egy időben igénytelen, földbe mélyített, sárral tapasztott, vályogból épített kunyhók emelkedtek a katonák élettársai (törvényes házasságot csak leszerelésük után köthettek) és gyermekeik, a katonaságot mindenfelé nyomon kísérő kereskedők, iparosok számára.
A városba szivárgó kelták között tehetősek és előkelők is akadtak: a környező birtokosok. Felesége és lánya öltözéke és neve alapján kelta volt P. Aelius Respectus is, a városi tanács tagja.
Az első nagy megpróbáltatás a markomann háborúk idején (167-180) érte Gorsiumot. A Duna- Tisza közén lakó nyughatatlan szarmaták a hosszű háború egyik ismeretlen évében felégették a várost. A külső negyedek szalmatetős viskói lángok martalékává váltak, de a szentkerület térségeit is hamu, törmelékek, leszakadt gerendák elszenesedett maradványai borították. Az újjáépítés évtizedekig tartott. 202-ben Septimius Severus császár családjával, fényes testőrségével és a keleti háborúkból haza vonuló legiokkal Róma felé haladva kitérőt tett Pannoniába, ahol tíz évvel korábban császárrá kiáltották ki. Mint más császári látogatás esetében is, az uralkodót és kíséretét a provincia vezetői Gorsiumban köszöntötték. A meghalt és istenné nyilvánított császárok templomát- a császár pénzén felújítva- az uralkodó jelenlétében avatták fel. A megújuló városrészből eltűntek a vályogfalú épületek, helyükön többnyire különféle rendeltetésű középületek emelkedtek, a falaikat, mennyezetüket a kor ízlésének megfelelő freskók díszítették. A déli városnegyedben a háborúban megtizedelt kelták primitív kunyhói nem újultak meg. Kicserélődött a lakosság is. A sírköveken a népviseletbe öltözött parasztasszonyok helyett a kor divatja szerint öltözött nőket, férfiakat látunk. A feliratok, mint más pannoniai városban is, egyre több balkáni thrák, kisázsiai görög, szír, zsidó nevet említettek.
A virágkor békés évtizedeit a III. század második harmadától hosszan nyúló válság, infláció, súlyos háborúk nyugaton, a Duna- vidéke, keleten egymást követő polgárháborúk váltották fel. A dunai hadsereg, amely az előrenyomuló gótokkal viselt elkeseredett háborút, ismételten a saját jelöltjét ültette a császári trónra. Ilyen belső háború alkalmával került földbe a tartománygyűlés pénztára, amelyet a zűrzavaros napok múltával (elrejtői életüket vesztették?) nem találtak meg többé. A 3134 dupla denárból álló kincslelet a tartománygyűlés hivatalos épületének padlója alá rejtve találta az 1968. évi ásatás. Az éremlelet földberejtése a 258. év eseményei közé tartozott: már közelben járhatott Gallienus, a törvényes császár lovas hadserege, amely Mursánál semmisítette meg Ingenuus, a Duna- vidéki ellencsászár seregét.
Katasztrofálisabb csapás érte a várost két évvel később. A Duna vidékét ismét az ellencsászár kormányozta, amikor a szarmaták (császári buzdításra?) rohamra indultak. Sirmiumnál tönkre verték Regalianus legioit, és pusztítva végigdúlták a védtelenül maradt provinciát. Gorsium megsemmisült.
A Római Birodalmat sújtó válság miatt évtizedeken át nem nyílt lehetőség az újjáépítésre. A tönkrement dunai erődök helyreállításához rengeteg követ fuvaroztak el a düledező romokból. A megmaradt lakosság a felmeredő épületcsonkhoz tapasztott nyomorúságos putrikban húzódott meg. A város megújulására csak mintegy harminc évvel később került sor. Nem is újjáépítés volt ez: a meglévő romokat letarolták, a vastag törmelék fölött új város utcáit, háztömbjeit, középületeit jelölték ki a mérnökök. Az új város alapításánál visszatértek a katonai tábor rendszeréhez: a nyugat- kelet és dél- észak irányú fő útvonalak ismét a város területén keresztezték egymást, a városkapuk ugyanott nyíltak, mint a katonai tábor idején. A pompás csarnokokból, templomokból, a díszes forumból semmi sem maradt. Megváltozott a város neve is: Diocletianus társuralkodója, Maximianus Herculiusnak tiszteletére a Herculia nevet kapta.
Az új várost fallal vették körül, amelyet négy oldalának közepén kapu tört át, és egyforma távolságra, kiugró tornyok erősítettek. A nyugati és a keleti kapu között vezető, oszlopokkal díszített főutca északi oldalát, a város északnyugati sarkát foglalta el a hatalmas palota, amely magas rangú tisztségviselőnek, az új provincia helytartójának adott otthont. Alsó- Pannoniát az új város alapításával egy időben ketté osztották. Herculia az északi tartomány egyik központja lett. (A provinciát az uralkodóház egyik tagjáról, Diocletianus császár lányáról, Galerius caesar feleségéről Valeriának nevezték el.) Az új közigazgatási szerep mellett Herculia a IV. században diadalmaskodó keresztényeknek is bázisa lett. A várost átszelő két főútvonal kereszteződésében két terjedelmes bazilika emelkedett.
A diocletianusi alapítással a város harmadik virágkora kezdődött. Közel egy évszázad telt el a lázas építkezés, folytonos bővülés, a lakosság számának emelkedése közben. A fallal körülvett várost minden oldalon terjedelmes külső negyedek vették körül, valószínűleg az új korszakban az északi nagyméretű városnegyed is megújult. Ennek arányait- ásatások hiányában- nem ismerjük. A milliónyi lelet alapján biztosra vehető, hogy Herculia lakói sokféle iparban jeleskedtek. Fazekasaik jellegzetes zöldmázas edényeket, az üvegfúvók kék pettyekkel díszített finom poharakat, különféle palackokat, tálakat állítottak elő. Helyben készülhettek a változatos csontfaragványok is. Az előkerült állatcsontok magas színvonalú állattartásra engednek következtetni. Különösen a sertéshizlalásból származott jelentős kivitel. A régészeti leletek beszédes tanúi az itt élők tevékenységének, virágzó gazdagságának, magukról az emberekről egyelőre keveset tudunk. A sírkövek, kőemlékek állítása- másutt is- megritkult ebben a korban, a század utolsó évtizedeit kivéve nem állnak még temetők a kutatás rendelkezésére. A déli városnegyed helyén kialakult temető, amelybe a 370-es évektől 430-ig temetkeztek, már az elszegényedés jeleit mutatja, de a lakosság még ebben az időben is a római életforma szerint élt, idegenek nem temetkeztek közéjük.
Herculia életének utolsó, hosszú szakasza a 378. évi hadrianopolisi csatavesztéssel kezdődött. Valens császár és serege pusztulásával feltartóztathatatlanná vált a népvándorlás kori népek beáramlása a dunai és rajnai határokon. Pannoniát a következő évtizedekben egyre kevésbé sikeresen védték az elaggott erődítésekben megmaradt helyőrségek és a mind hátrább húzódó hadseregek. Az V. század elejétől csak a városfalak és a polgárok fegyverei tartották távol a szabadon garázdálkodó barbárokat. A város déli temetőjében nyugvó férfiak jelentős része fegyvercsapástól halt meg, vagy haláláig viselte sebesülése nyomait. A falvak, elszórt majorságok, villagazdaságok lakói otthonaik, földjeik felhagyására kényszerültek, és a város falai közé húzódtak.
Herculia lakóinak száma az V. század elején- a beköltöző menekültek tömegével- mértéktelenül felduzzadt. A külső negyedek már korábban elnéptelenedtek. A hadrianopolisi vereség után Herculia déli negyedét lakói elhagyták. Az elhagyott házak között ekkor alakult ki az említett temető. A külső negyedekből betelepültek, majd a menekültek tömege megváltoztatta a város korábbi arculatát. A falak mentén, ahol korábban utca húzódott, kő- és téglatörmelékekből, sárból a városfalnak támaszkodó primitív házak épültek, egy- két helyiséggel. A palotában nem lakott már helytartó, a félig nyitott folyosóban és a belső udvarban cserzőkádakat építettek. A fazekasok, kovácsok, üvegkészítők a falakon belül, a szobákban, kis udvarokban folytatták mesterségüket.
A hunok és az őket követő germán népek folytonos zaklatásai, a nem csökkenő veszedelem sok mindenkit menekülésre bírt. A férfilakosságot megtizedelték a harcok, a falak védelme. Az V. század második felében már elhagyott, üresen maradt házak sorakoztak a falakon belül, a késői temetők düledező vagy összeomlott falak között terjeszkedtek. A sírok egy része arról tanúskodik, hogy a falakon belül germánok és avarok is temetkeztek. A legkésőbbi időszakban, a VII-VIII. században már csak a hajdani főutak kereszteződésében maradt fenn az élet. A néhány tucat család, amely az átmenő forgalomban fenntartotta magát, a hajdani bazilika körül temetkezett, élt a még álló házakban, vagy épített kunyhót magának. A kis település a középkorban állami birtok volt. Szent István fennmaradt oklevele szerint a király utat épített Székesfehérvár és Föveny (Gorsium- Herculia középkori neve) között, nyilvánvalóan a hatalmas kőanyag Székesfehérvárra hurcolása érdekében. A székesfehérvári királyi bazilika ásatásai, a városfal maradványainak lebontása kezdettől fogva számos római kőemléket hozott a felszínre. A kis település antik temploma a tatárjárásig állt fenn. Gorsium- Herculia (Föveny) középkori lakói a tatárjárás után új kis templomot emeltek az útkereszteződés déli oldalán. E körül temetkeztek, amíg a XVI. században a törökök véget nem vetettek a település másfél évezredes életének.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése