A nők kevesebbet érnek, mint a férfiak? Egy jólnevelt társadalomban azt a választ kapjuk, hogy nyilvánvalóan nem. Jelen korunkban harcos feministák és gender-aktivisták dolgoznak a témán, és a kérdés időről időre felmerül: vajon a két nem tényleg egyenlő? A férfiak netán többet érnek, mint a nők? Egyáltalán van különbség a két nem között? Létezhet-e egyáltalán egyenlőség, vagy ez is csak egy utópia, mint mindennemű ideális társadalom? A válaszok nagy mértékben függenek az egyéni vérmérséklettől. Itt nincs arany középút, a vélemények és nézőpontok egyre hangosabbak és egyre szélsőségesebbek. Hova vezet mindez?
A régebbi korokat is a mostani értékrendünk szerint próbáljuk megítélni. Így van ez például a gladiátorokkal is, amit egy mai, keresztény kultúrkörben szocializálódott ember egyszerűen nem tarthat elfogadhatónak. És ugyanez igaz a társadalmi szerepekre, helyzetekre is: mai szemmel nézünk a múlta (ami önmagában még nem is lenne baj, de a lényeg, hogy amikor a múltat kutatjuk, ne a mai fejünkkel értelmezzük azt, hanem próbáljunk meg a bőrükbe bújni, megérteni és elfogadni az akkori értékrendet, normarendszert, és abban a viszonylatban formáljuk meg a véleményünket).
Ahogyan mi nem értjük az ókoriakat, ők is csodálkozva néznének ránk, hogy milyen furcsa világban élünk. Vegyük például az ókori egyiptomiakat. A férfiak és a nők között látszólag nem volt jogi megkülönböztetés. A nők ugyanúgy vállalhattak munkát, fizetést is kaptak érte. A nemek közötti különbség egyik fontos sarokköve pontosan a vallás volt. A szárnyas Maat istennő felelt a világegyetem egyensúlyáért, az igazságért és a becsületességért. Továbbá ő felügyelte a csillagokat az égbolton, az évszakok váltakozását, ő felelt a világrend kialakulásáért, vagyis végül is neki köszönhetjük, hogy a létező világunk nem omlik a káoszba. Ennek az egyensúlynak a megtartását nagyon fontosnak tartották, hiszen senki sem óhajtott az őskáoszba visszasüllyedni. Ez az egyensúly szinte mindenre kiterjedt: az emberek és az istenek viszonyára, a világ működésére és a nemek szerepére is.
Ez az univerzális egyensúly elmélete természetesen nem terjedt ki az összes civilizációra. Hérodotosz például amikor Egyiptomba látogatott, nem tért napirendre a látottak és tapasztaltak felett: a nők fogták magukat és elmentek a piacra, ha úgy gondolták, miközben a férfiak az otthonukban maradtak. Ez a görögök számára egy hihetetlen utópia megvalósulásának tűnt, ők ugyanis szentül hitték, hogy a nőnek otthon a helye, sőt, minden lélegzetvételét a férfi határozza meg, hogy mit tehet és mit nem, és legfőképpen mikor. A görögök nem feltétlenül lelkesedtek a leány gyermekekért, nem ritkán veszejtették el a nemkívánt bébiket (mint oly sok kultúrában és oly sok időn keresztül). Az egyiptomiak ezzel szemben kibékültek a lánygyerekekkel, hiszen – szerintük – azok és éppúgy tudnak dolgozni, mint a fiúk. Egy egyiptomi ember pedig ha megöregedik, ugyanúgy támaszkodhat a lány gyerekére, mint a fiúra. A törvények nem tettek különbséget férfiak és nők között: örökölhettek, és ugyanazon büntetések vonatkoztak mindkét nemre a gaztettek elkövetésének esetében.
Ám ez a nagy egyenlőség leginkább az alsóbb néprétegek köreiben valósult meg, Egyiptom legszegényebb lakói között. Ott a lányoknak már kicsi koruktól kezdve részt kellett venni mind a háztartási, mind a mezőgazdasági munkákban, és ha robotolásról volt szó, tényleg nem számított, hogy ki a férfi és ki a nő. A generációk egymásrautaltságában mindkét nem alaposan kivette a részét, a genderkorlátok tényleg elmosódtak. Szemben a jobb anyagi körülmények között élő nőkkel, a legszegényebb lányok iskolába szinte sosem jutottak el, írni-olvasni sem feltétlenül tanultak meg, maradt számukra a fizikai munka abszolút egyenlőséget nyújtó monoton hétköznapja, a túlélésért folytatott harc és a család, a kisközösség fenntartása. A szerencsésebbek persze üzleti vállalkozásba is foghattak, hiszen nem volt tiltva a nők számára, így egy kicsit kényelmesebb életet biztosíthattak maguk és a családjuk számára. Lehettek parókakészítők, varrónők, vagy üzemeltethettek Egyiptomszerte nagy népszerűségnek örvendő sörfőző üzemet (és a hozzá tartozó poharazót is természetesen). Persze nőként helyt állni egy férfiak vezette társadalomban akkor sem volt egy egyszerű vállalkozás...
A felsőbb társadalmi osztályokba tartozó lányok élete sem volt habostorta: nekik is meg kellett vívni a saját harcaikat, noha nem végeztek kemény fizikai munkát, mint az anyagilag rosszabbul szituált munkáslányok. Ők járhattak iskolába, tanulhattak, és ezáltal jobb, prosperálóbb, kényelmesebb munkát is szerezhettek maguknak: lehettek papnők, vagy feladatokat vállalhattak a közéletben. Ez persze nem járt együtt a család jólétével, ha a lány mellett több fiúgyermek is volt, azok élveztek elsőbbséget, a család az ő taníttatásukra fordította elsősorban az anyagi javait. Aztán ha maradt a lányokra is, hát ők is tanulhattak, de első körben a fiúknak járt a fizetett mester.
Végül lássuk a legelőkelőbb egyiptomi lányokat és nőket, akik közül többen (legalább hatan) maguk is a halhatatlan fáraók közé tartoztak. Az uralkodók környezetében élő nők, akik tudnak annyit a világ dolgairól, mint egy férfi. Ismerik a hadászatot, járatosak a politikában, átlátják a társadalmi viszonyokat és ismerik a szabályokat, nyelveket beszélnek és pontosan tudják, kivel hogyan kell viselkedni. Ezek a szabadságok és kiváltások sajnos igen súlyos korlátozásokkal is együtt járnak, de kérem, mindennek ára van az életben. Ezek közül a nők közül kerültek ki az uralkodónők is, a fáraónők, akik mindenben azonosnak számítottak a férfiakkal, ugyanazon elvárásoknak kellett megfelelniük. A riválisaik is általában a férfiak közül kerültek ki, így egész Egyiptom mezőgazdaságának irányítása mellett naprakésznek kellett lenniük az intrikákban és cselszövésekben is, és nem volt szabad, hogy nők módjára elpiruljanak, ha valakit el kellett tenni láb alól. Hatalmukat és erejüket a szobraikon, ábrázolásaikon is kifejezték, hiszen a fáraónőket úgy ábrázolják, mintha férfiak lennének, hiszen általában a fáraókra jellemző állszakáll is ott lóg az álluk alatt. Szóval a hatalom és az erő mégiscsak valami férfias dolog, noha ezek a nő ugyanúgy háborúkat indítottak és hadakat vezettek, mégis, a politikai potencia jelképe a szakáll és a férfias megjelenés...
Tehát fáraónőnek lenni aztán igazán emancipált dolog volt, de úgy kellett harcolnia, mint egy férfinek, és ébersége egyetlen pillanatra sem lankadhatott, mert máris elveszejtették. Aztán jött Nagy Sándor, és a görög nőknek megtetszett az egyiptomi asszonyok függetlensége. Attól kezdve ők is hallatták a hangjukat, és már nem lehetett őket bezárni a házba. Aztán jöttek a rómaiak, először Iulius Caesar, aztán Marcus Antonius, és mindent, amit a nőkről hittek, fenekestül felfordult. Hála mindezért a méltán híres Kleopátrának, Egyiptom utolsó fáraónőjének, aki hihetetlen ügyességgel egyensúlyozott az egyiptomi hagyományok és a római szokások között. Aztán ő is belefáradt a harcba, és egy világ hullott vele a sírba.
Egy munkásnő is olyan jogokat élvezett, mint egy vele azonos társadalmi helyzetben lévő férfi: reggeltől estig húzhatta az igát, amíg ki nem dőlt, dolgozhatott pontosan annyit, amennyit egy férfi. Ezen azért nem igyekeztek a görögök sem változtatni...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése