A latin halott, ám ez nem mindenki számára egyértelmű. A lelkes latinisták, akik minden erejükkel azon vannak, hogy életben tartsák - esetleg újra életre keltsék - tagadják ezt. Bármennyire szeretem is a latint, be kell látnom, hogy halott nyelv. Miért is? Mert a mindennapi életben már nem használják. Ez egy olyan téma, amin mindig lehet rágódni. Egy régi őskövület, egy dinoszaurusz-csont, amit a nyelvészek és a latin szerelmesei előszeretettel rágcsálnak. Ezúttal magam is belemélyesztem a fogaimat!
Ma már azt mondjuk, hogy a latin halott nyelv, mert nincs anyanyelvi beszélő, használó. Természetesen vannak tanárok, diákok, lelkes amatőrök, akik hihetetlenül magas színvonalon tették magukévá a latint (valójában befalta őket a latin és nem fordítva történt, de azt, hogy hogyan hangzott a nyelv eredetiben, mind a mai napig nem tudjuk, nem tudhatjuk. Nyilván számtalan elmélet van a témában, de ezek csak elméletek, bármennyire is eltökéltek az ötletek megálmodói. Elképzelések, de semmi sem biztos. Amit az iskolában tanítanak latin minden bizonnyal távol áll a beszélt latintól. Az élő nyelv mindig más, mint az írott, és jelen esetben a különbséget nem ismerjük - és nem is fogjuk megtudni.
1.) A Római Birodalom szétesett - oda a latin. Talán ez az egyik legkézenfekvőbb ok, hogy a Birodalom halálával a nyelv is lassan elhalt
Eredetileg napi szinten Róma városában használták a latin nyelvet. Később, a Birodalom megalakulása és terjeszkedése során a latin vált 'A' nyelvvé, a nyelvek királynőjévé, a vezető nyelvvé. A magas fokú latintudás szorosan összefüggött a társadalmi helyzettel: minél magasabbra törtél, annál inkább elvárás volt, hogy a nyelvi készséged is fejlődjön. Vagyis: egy szint fölött a pórias nyelvhasználat megengedhetetlen volt.
Aztán az évszázadok során a latin mégis elhalt. Szép fokozatosan, hosszasan agoznizálva. Persze a Birodalom felbomlása nem azt jelentette, hogy a római emberek is eltűntek a föld felszínéről. Az egymástól függetlenedett, szétszakadt földrajzi területek továbbra is a latint használták, ám a közös nevező híján a változások egyre jobban eltávolodtak egymástól, a különbség lett a meghatározó vonás a nyelvnek, nem az azonossága. Így lett belőle spanyol, francia, olasz, satöbbi.
2.) A latin szóbeliség és írásbeliség nem ugyanaz. Mi több, igen nagy különbség van a kettő között, ahogyan azt a ránk maradt szövegek is bizonyítják. Az iskolákban oktattak nyelvtant - akárcsak manapság - ezt az írást sajátították el és használták a hivatalos szövegekben. Itt nem gyakran találkozunk "hibával", eltéréssel attól a nyelvtani szabályrendszertől, amit mi is tanulunk az iskolában.
Ellenben ha kíváncsi tekintetünket a római színdarabokra vetjük, meglepve tapasztaljuk, hogy egy olyan latint látunk, ami szinte köszönő viszonyban sincs a 'hivatalos' latinnal. Hemzsegnek benne a nyelvtani és stilisztikai 'hibák'. Viszont ez a stílus és nyelviség volt a beszélt nyelv jellemzője. A saját hibarendszerével, kifejezéseivel, helyesírási hibáival. Ugyanígy a sebtében készült feliratok, a grafittik esetében is a beszélt nyelvi elemeket láthatjuk.
Határeset a sírkőfelirat: nem a beszélt nyelv megnyilvánulása, de nem is a hivatalos nyelvi magaslat. A sírkőfaragó nem feltétlenül az iskolázott latint beszélte, itt is sok beszélt nyelvi elemet láthatunk, viszont a faragás és a halottak miatti tisztelet miatt azért jobban meggondolták, hogy mi kerül a feliratba, szemben egy sebbel-lobbal falra firkantott lázító felirattal vagy egy étterem napi menüjével.
Mindennek tetejébe vegyük ide azt a tényt is, hogy a Birodalomba rengeteg nép olvad be (eltérő mértékben), ők hozták magukkal a saját nyelvi kultúrájukat, ami a latinnal egybeolvadt, alakították és változtatták egymást. Ez számos dialektust eredményezett - ezért sem meglepő, hogy a mai latin leány-nyelvek ennyire elérőek.
3.) A középkorban sok dolog megváltozott a világban, például a hatalmi súlypont. Az írástudás a kolostorokba szorult vissza, nem az számított tekintélyesnek, aki tudott írni, hanem az, aki jól forgatta a kardot. Ebből következően a nyelv is háttérbe szorult: az volt a fontos, hogy kinek a kezében van a kard, hiszen az ő nyelve és nyelvhasználata lett a mértékadó.
Azok az iskolák, amelyeket a rómaiak alapítottak, idővel bezártak. A 'pogány' világkép és tananyag miatt a frissen kereszténnyé lett világban többé nem volt helye a régi bölcseknek. Amellett, hogy idővel ebben a közegben amúgy is feledésbe merültek, némi könyvégetéssel és szoborrombolással azért megsegítették a folyamatot...
4.) Az új tudás beáramlása. A 14. századra a tudomány új lendületet kapott, a felfedezések és a találmányok egymást érték. A meglévő latin szavak hamar alkalmatlanná váltak a rengeteg új dolog kifejezésére. Gyakran ezeket a hiányosságokat szóösszetétellel, toldozással pótolták. A mai napi szókincs, ami hiányzik a latin nyelvből, szintén ilyen módon alakul: a meglévő szókincs összevarrásával, összerakosgatásával és az új asszociációk bevezetésével. Ám nem ritkán csak legyintettek a latinra, és más nyelvet használtak az újdonságok megnevezésére. És ettől aztán tényleg meghalt a latin.
5.) Az előzővel szorosan összefügg ez is: a nemzeti öntudatra ébredés. A 18. század során a nemzetek felfedezték a saját identitásukat, amolyan nacionalista szellem járta be Európát. Fontossá vált, hogy a saját nyelvükön beszéljenek, írjanak, gondolkodjanak. A megnevezhetetlent a saját nyelvükön nevezzék meg. Ezek egy része meg is honosodott a nyelvben, egy része egy bizarr szómúzeumba süllyedt, amibe érdemes ellátogatni, mert számtalan érdekességet rejt (például a sinus- és cosnius görbe megnevezése finom magyarsággal kebel- és pótkebel. Az asszociáció alapja nyilvánvaló, mégsem épült be a nyelvbe).
A nyelvújítók a saját nyelvüket egy felfedező szenvedélyével hódították meg. Az addig javarészt beszélt magyar nyelv hihetetlen titkokat és mélységeket rejtett, talán csak Jókai volt, aki ki is tudta ezt aknázni.
A különböző nemzetiségű tudósok közös nyelve ám ekkor még mindig a latin volt: ha kicsit nehézkes is, de akkoriban még nincs más 'világnyelv', amit mindenki ért és beszél. A latin mind a mai napig nyelve maradt az orvostudománynak, botanikának és néhány tudománynak.
+1.) Végül a latin a katolikus egyház nyelve lett. Sok imádság mind a mai napig latin nyelven használatos és a bonyolult vallásfilozófiai kérdéseket is ezen a nyelven lehet megvitatni. Hiszen a kérdés is abba a korba vezet, amiben a válasz lakik. Egy elsüllyedt világban. És aki a vallás és a hitélet kérdéseit keresi, mélyen le kell annak szállnia a múltba. És a legjobb szállítóeszköz a múltba való utazáshoz a latin nyelv. Mert minden nyelven másképp gondolkodik az ember. Talán épp latinul egy kicsit komolyabban, egy kicsit spirituálisabban. Latinul nem kérsz egy gombóc fagyit.
A latin egy gyönyörű és varázslatos nyelv, a kifejezései lehetőségek kiapadhatatlan tárháza, bizarr kifejezések gyűjteménye és régi szóösszetételek lelőhelye. Egy titkos kert, ahová a szellem megtérhet pihenni, elmélkedni, gyönyörködni. De bárhogyan is, a latin halott, halottabb mint valaha.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése