A Rosalia vagy Rosaria ünnepe az ókori Rómában – mint a neve is sejteti – a rózsák ünnepe. Mozgó ünnep, elsősorban májusban tartották, de egészen július első feléig bármikor lehetett. A szertartást néha ROSATIO-nak nevezték, ami rózsával való díszítést jelent, a napot pedig DIES ROSATIONIS-nak, vagyis a rózsás díszítés napjának. Díszítésül nem csak rózsát használtak, hanem ibolyát is, de ez már a VIOLATIO, így az ünnep neve is DIES VIOLATIONIS névre módosult.
Az ünnep a halottakra való megemlékezés szokásának általános formájából lalkult ki: a halottak sírjára régen is szokás volt virágot helyezni. Egyike annak a sok római magánünnepnek, amikor az emberek a halott szeretteikre emlékeznek, az ősök emlékét ápolják. Ennek fontos része a MOS MAIORUM: az ősök tisztelete, a hagyományok ápolása, a családi kötelékek szorosabbra fonása és a leszármazotti vérvonal fenntartása. A római naptárban számos olyan ünnepet találunk, ami a halottakkal, az emlékezéssel és az ősök szellemével foglalkozik.
A rosatio mint vallási kifejezés az isteneknek való felajánlásokat, ajándékokat jelenti. A hadsereg májusban tartotta a ROSALIAE SIGNORUM nevű ünnepségét, ilyenkor a katonai jelvényeket virágfüzérekkel díszítették. A magán- vagy egyesületi szervezésű rózsa-ünnepség emlékét számos felirat is megörökítette, ezeket gyakran említik RHODISMOS-nak is.
A virágok általában az újjászületést, a megfiatalodást és az emlékezetet jelentik. A piros virágok színe a vért idézi, és mint ilyen felajánlás akár szimbolikus utalás is lehet a véráldozatra. Az ünnep a tavaszi virágzás időszakát foglalja magába: az ibolya az első, a rózsa pedig az utolsó, aki virágzik.
A birodalom számos területén a rosalia más virág-ünnepek hagyományos elemeivel is keveredett, egybeolvadt. Dionysos és Adonis ünnepén is rózsa-felajánlásokat tettek, és számos ünnepen jelennek meg a virágkoszorúk, rózsák, és mint ilyen, nem kapcsolódnak szorosan egyetlen istenség kultuszához sem, ezért könnyedén átplántálódtak a zsidó-keresztény kultúrkörbe is. A korai keresztény írók a virágkoszorúkat mint a szentek koronái vezették be a frissen megtért hívek tudatába.
A görögöknél a virágkoszorúkat a férfiak és a nők egyaránt viselték az ünnepségek alkalmával. A rózsák és az ibolyák, akár önmagukban, akár vegyesen, erotikus, buja illatot árasztanak, így fontos kellékei az önfeledt lakomának, italozásoknak, a menyasszonyok díszei és az archaikus korban a lírai költészet túlfűtött kellékei. A latin irodalomban aki rózsát vagy ibolyát visel, arról joggal feltételezhetjük, hogy gondolatai a könnyed örömök felé kalandozik. A virágfüzéreket viselők pedig megélik az élet gyönyöreit, ám tisztában vannak annak rövidségével és múlandóságával, éppen ezért önfeledten élik meg a pillanat varázsát és képesek átadni magukat a röpke élvezeteknek. Ilyen értelmezés mellett nem is csodálkozunk, hogy a rómaiak szerettek virágkoszorúkat adni egymásnak ajándékba.
A virágok áldozati ajándékokként is szerepelhetnek például Venusnak, Proserpinának vagy Florának. A viráguk buja illata Venus elengedhetetlen tartozéka, és szintén fontos szerepet játszanak, mi több illatoznak a virágok a Dionysos kultuszban is. Rómában viszont Venus nem csupán a szerelem istennője, hanem az illatos kerteké is. Így az április 1-jén tartott Venus ünnepen, amikor az istennőt rituálisan megfürdetik (lavatio), a fürdővizet rózsákból készítik.
A virágok bőséges megjelenése a hűséget és a nagylelkűséget jelképezi. Egy császárkori fennmaradt levélben egy vőlegény anyja arra panaszkodik, hogy a szezon rózsatermése nem kielégítő a készülő lakodalomhoz, így kénytelenek a hiányosságot 2000(!) szál nárcisszal orvosolni. Tehát a sok virág az tényleg igen sokat jelenthetett. A vőlegények inkább viseltek a fejükön vitágkoszorút, mint a menyasszonyok, és amikor a császár megtisztelő látogatást tett egy-egy városban, illett az alkalomra virágkoszorút viselni. A Histria Augusta szerint (bár állítólag nem megbízható forrás, azért igen érdekes) Elagablus császár egy alkalommal a vendégeit több tonnányi rózsaszirommal öntötte nyakon. (Ez még egészen hihető történetnek tűnik, hiszen a császár nagy mókamester hírében állt.) A görögöknek erre külön szavuk is volt: phyllobolia - amikor a győztes sportolókat, ifjú házasokat úgy ünnepelték, hogy virágszirmokat szórtak rájuk.
A mitológiában sok olyan történetet találunk, amikor a vér és a virágok az isteni metamorfózissal állnak kapcsolatban. Amikor Aphrodité szerelme, Adonis egy vadkanvadászat alkalmával meghal, véréből virág serken ki. Kübelé kultuszának fő eleme, Attis önkasztrálása során is a véréből virág nő ki. A gnosztikusok szerint a világ keletkezésekor az első virág a rózsa volt, ami Pszyche véréből keletkezett, amikor Erosszal nászra lépett. Egyébként Apuleius Aranyszamarában is a szamárból úgy lesz újra ember, hogy rózsát eszik...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése