A Lemuira vagy Limuria ünnepe alkalmával a régi rómaiak gyakorlatilag ördögűzést hajtottak végre: a rítusok célja, hogy kiűzzék a halottak félelmetes szellemeit a házaikból.
Az undorítónak, visszataszítónak és rosszindulatúnak tartott, nyugvást nem lelő holtakat (latinul larvae vagy lemures) babáldozatokkal engesztelték ki. A rítus napjaiban a Vesta-szüzek az évszak első búzakalászaiból szent sós süteményt (mola salsa) készítettek.
A legenda szerint az ünnepet Romulus alapította, hogy meggyilkolt testvére, Remus szellemét megbékítse. Úgy tartották, hogy halott szellemek ezeken a napokon térnek vissza az eredeti lakóhelyükre, és ilyenkor képesek egy élő családtagot magukkal ragadni. Ilyenkor a családfő feladata a rítus végrehajtása: éjfélkor mezítláb körbejár a házban, tisztára mosott kézzel összeérinti a hüvelykujjait, négy szem fekete babot a szájába vesz, a többit a válla fölött maga mögé hajítja, és a szájában lévő babszemeket is kiköpdösi, miközben ezt mondja: „MANES EXITE PATERNI!” (vagyis: Tűnjetek el, atyák szellemei!). Közben a ház lakói pedig különféle edényekkel igyekeznek hatalmas lármát csapni. A szertartás végeztével mindenki nyugovóra tér, a halottak szellemei most már nem jöhetnek vissza, egészen a következő év ugyanezen időszakáig.
Már Ovidius is említi azt a néphagyományt, miszerint májusban nem szabad házasodni (mert nagyon nem szerencsés dolog):
„Régen a templomok ily napokon mind zárva maradtak,
mint Feraliakor látni bezárva ma is.
Férjhez ez ünnepeken nem megy sem lány, sem az özvegy,
mert, aki férjhez megy, mind rövid életü lesz.
Éppen ezért mondják, ha becsűlöd a példabeszédet:
mind májusban megy férjhez a csúnya leány.”
Erről van egy római közmondás is: MENSE MAIO MALAE NUBENT (vagyis: rosszul házasodik, aki májusban házasodik). Ez a szokás messze túlélte a római birodalmat, a májusi esküvők babonásan balszerencsések sok hagyományban.
A pogány ünnep a keresztény hagyományban is tovább élet, hiszen a korai kereszténység igyekezett az ünnepeit úgy elfogadtatni a köznéppel, hogy a már meglévő pogány ünnepekhez igazította, számos elemét átvette. Így lett 609-ben a május 13. a keresztény mártírok ünnepe. A Lemuria utolsó napján, május 13-án szentelte fel IV. Bonifác pápa a Szent Szűznek és az összes vértanúnak a római Pantheont. Ez lett a dedicatio Sanctae Mariae ad Martyres ünnep (később, a 8. században áthelyezték november 1-jére).
Megjegyzések
Megjegyzés küldése