Frizura-mizéria

 Minden reggel az összetúrt frizura fogad a tükörben. Elfeküdtem, sehogyse áll, és egyáltalán. Természetesen ezek a reggelek különösen igazak akkor, amikor sietnem kellene, vagy épp meg kellene jelenni, és mindenkit lehengerelni. Ilyenkor természetesen csak bánatos tincsek tekintenek vissza a tükörből, sehol sincs a mindent elsöprő domina, a szexisen kócos hajzuhatag. Csak a kendőzetlen valóság. Megnyugtat a tudat, hogy nem vagyok egyedül a problémával...

   Az egyiptomiak igen egyszerűen oldották meg a kérdést: parókával. A legtöbb egyiptomi - férfi és nő egyaránt - kopaszra vagy tüsire borotválta a fejét, és a legkülönbözőbb parókákkal oldották meg a napi frizura-kérdést. A kopasz hajviselet amúgy sem lehetett rossz dolog az egyiptomi melegben.

  A levágott hajak viszont hegyekben álltak. Szemben a hajfetisiszta-rómaiakkal, az egyiptomiak nem csináltak vallási kérdést a levágott hajukból. Nem ajánlották fel az isteneknek és nem tették oltárra. Mégis mit kezdtek a sok hajjal? (Elégetve igencsak büdös tud lenni.) Felhasználták parókának! Mert a paróka, a műfrizura legjobb alapanyaga a valódi, emberi haj. Természetesen az a szép, ha a haj hajkorona, tehát sokkal több van, pofátlanul több van, mint az természetesen elképzelhető. Főleg mi nők, vagyunk így ezzel néhány dologban. A természetellenesen sokat tartjuk szépnek. A szempillákat lehessen a homlokra felfésülni, a karmok hosszabbak legyenek, mint az ujjaink, és a melleink nagyobbak, mint a fejünk. Akkor tuti a dolog. 

   Az egyiptomiak is hasonlóan vélekedtek a haj, a frizura szépségét illetően. Legyen sok, sokkal több, mint ami a fejükön kinő. A néhány megmaradt és kiásott paróka-lelet egészen elképesztő. A természetes hajat gyakran növényi rostokkal és gyapjúval toldották meg. Természetesen a tonnányi ékszer, kő és díszítőelem mellett, amolyan paróka-alapként. 

   Az egyiptomiak többségükben sötét hajúak voltak (és most is azok), ám a parókák itt is a lehetetlent követik: a legváltozatosabb színűek és formájúak kerültek elő a sivatag homokjából. És szőke hajak is voltak. 

  A parókakészítés költséges és időigényes munka volt. A megközelítőleg 120 ezer hajszálat egy hálós sapkára dolgozták rá (csomózással, varrással), és ehhez jöttek a növényi rostok. A hajból tincseket képeztek: egy teljes parókán nagyjából 300 tincset találunk (apró fonatkák), persze ez a frizura függvényében változott. A hajszálakat méhviasszal vonták be, és ezzel rögzítették a paróka alapjára, a hálóra. A kész parókát így mint egy sapkát fel lehet csapni. De ez tényleg csak a paróka "alapja", amolyan mindenki parókája. Mert az igazán míves darabok egész vagyonokat értek. A műalkotásokat, drágakövekkel ékesített darabokat otthon tartották, és nem a fejükön hordták, hanem mint valami nagymama vázáját kiállították és mutogatták. Ez is a gazdagságot hivatott reprezentálni, mint az ékszerek, rabszolgák, vagyon. Emberi, nagyon is emberi.

   Gyakorlatilag bármivel feldíszíthették a kész frizurát, ennek tényleg csak a képzelet szabott határt. Ékszerek, szalagok, gyöngyök, virágok, masnik, tollak, bármi, amit az ember nem átall a fejére aggatni. A nőkre különösen jellemző volt a feldíszített paróka, a férfiak inkább rövidebb és egyszerűbb fazonokat viseltek. Érdekes a témában megszemlélni az egyiptomi festményeket, különösen a hajviseletre koncentrálva. 

  Gyakran a nők saját hajukat is hosszabbra hagyták, mint a férfiak. Természetesen az a nő élvezett nagyobb társadalmi megbecsülést, aki díszesebb, nagyobb, hosszabb, pompásabb parókát viselt. Ez nem azt jelentette, hogy ez volt a feltörekvés útja, hogy valaki az alsóbb néprétegből összekapart egy tuti csillogó-villogó parókát, felcsapta, és máris királynőnek érezte magát (és mások is annak tekintették). Nem, az ókorban az adott társadalmi és vagyoni helyzet, lehetőségek megnyilvánulása a felékszerezettség, a feldíszítettség. Nem fordítva. Azok viselhetnek gyűrűket, akik nem dolgoznak a kezükkel, nem végeznek fizikai munkát. 

   A "divat" nem volt egységes, a nők számtalan formájú és díszítettségű parókát viseltek. A lényeg a tömött, dús és csillogó fürtök. Mint ma is. Hiába vágtattak át rajtunk az évezredek, az egészséges, csillogó, dús hajkoronát találjuk szépnek. És paróka ide vagy oda, a kopaszodás és az őszülés azért az egyiptomiak számára is központi kérdés volt. Előszeretettel használtak hennát, ami nem csak az ősz hajszálakat fedi el, hanem maga a növényi anyag az, ami bevonja a hajszálakat, és azzal, hogy rátapad, beépül, vastagítja és dúsítja a saját hajat. A henna tényleg a növényi hajfestés csúcsa mind a mai napig: nem csak fest, hanem regenerál is. A legjobb hajpakolás (akár színezés nélkül is), évezredek óta. Egy régi egyiptomi hajregeneráló pakolás receptje (kérek visszajelzést, aki megfőzi!): egy nőstény agár mancsát és egy szamár patáját kell datolyával összefőzni, majd a pépet éjszakára a hajra tenni. Csodát ígér.

   És végül a paróka egyik (talán legfontosabb) felhasználása: a halottaikra a lehető legszebb parókákat adták, hogy a túlvilágon jó benyomást keltsenek. Mert az is fontos. Ha nem a legfontosabb.