Ez a darab a Dionüszosz-kultusznak egyetlen tragédiaszínpadon megjelenített emléke. A görög tragédia eredetileg a Dionüszosz-kultuszból sarjadt: a drámai versenyeket mindvégig az ő ünnepén rendezték. Ez az Euripidész darab az istenekbe vetett hit megrendülésének, az égi igazságszolgáltatás lehetetlenségének és a véres indulatok elszabadulásának tragédiája. Itt az istent a földöntúli, természetfeletti vonásai csak még félelmetesebbé teszik. A tragédia leglényegesebb eleme a BOSSZÚVÁGY.
Pentheusz a Dionüszosz-kultusz emberáldozata. Egy híres előadásról Plutarkhosz számol be (Crassus 33.):
„Amikor Crassus fejét a királyi palotába hozták, az asztalokat már kihordták a teremből, és egy színész, név szerint trallészi Iaszón, Euripidész Bakkhánsnők című tragédiájából az Agaué megjelenése előtti részt énekelte. A színészt megtapsolták, és ekkor lépett a terembe Szillakész, térdre borult a király előtt, majd Crassus fejét a terem közepére dobta. A parthusok hangos örömkiáltozások közben felugráltak a helyükről, a szolgák a király parancsára leültették Szillakészt, Iaszón pedig átadta a Pentheuszt ábrázoló álarcát a kar egyik tagjának, kezébe vette Crassus fejét, és bacchusi mámort mímelve hősi prózában énekelte:
A hegyen ejtve imént,
behozom e bikafejet, im, a házba.
Be gazdag zsákmány!
Mindenki el volt ragadtatva, majd midőn a színész a karral a következő sorokat énekelte:
Kar: A vadölő, ki?
Agaué: Engem a babér,
a lakomán szintén jelenlevő Pomaxathrész odaugrott hozzá, kikapta kezéből a fejet, mint akinek Iaszónnál sokkal több joga van ezeket a szavakat mondani. A király örömében ősi szokás szerint megajándékozta Pomaxathrészt, Iaszónnak pedig egy talentumot adott. Mondják, hogy mint valami tragédia, ezzel a végjelenettel fejeződött be Crassus hadjárata.”
Dionüszosz emberi alakban lép színre, Szemelének, halott anyjának a sírjánál. Dionüszosz monológjából tudjuk meg, hogy a kultusza, a rítus egyenesen az istentől származik: ő tanította meg az embereket az önmaga tiszteletére.
Thébaiban vagyunk, a város falain kívül. Dionüszosz már elterjesztette a saját kultuszát az ismert világ jelentős részében, ám Thébai úgy tűnik, vonakodik megadni magát. Thébai királya Kadmosz, aki a hatalmat a lánya fiára, Pentheuszra ruházta át. Pentheusz küzd a kultusz ellen: és pontosan azért jött Dinoüszosz, hogy rendezze ezt a helyzetet. Természetesen magával hozta a titkos fegyverét is: a bakkhánsnőket.
A Kar Dionüszosz isten születésének mítoszát meséli el a bakkhánsnők táncának bemutatása közben. A menetben résztvevők fejét repkénykoszorú övezi, és egy thürszoszt (botot) visznek magukkal. Dionüszosz apja Zeusz, aki megint nem fért a nadrágjába, és elcsábította a halandó Szemelét. Miközben a lány a félisten Dionüszosszal volt terhes, Zeusz villámával megperzselte a lányt, ám a meg nem született fiát megmentette: bevarrta a combjába, hogy a féltékeny felesége, Héra istennő ne vehesse észre.
„S hogy a Moirák kijelölték,
szült istent, bikaszarvút,
s kígyókkal koszorúzta;
a vadállat-nevelő mainaszi raj
most is ezért visel kígyót haja közt.”
Ám a bakkhánsnők nem boldogan és önszántukból csatlakoztak az isten menetéhez, hanem
„szövőszékük elől oda
korbácsolt Dionüszosz.”
Ennek ellenére, hogy a résztvevők nem önszántukból csatlakoztak a menethez, igen vidám és önfeledt társaságnak tűnik a Kar énekéből kirajzolódó bakkhánsnők hada: énekelnek, táncolnak, dobolnak, őzbőrbe burkolva fenyőágakkal csapkodnak, és kiscsikók módjára nyargalásznak hegyen-völgyön. Mi több, fáradhatatlanul vágtatnak fel újabb és újabb hegyekre, miközben szüriai tömjént füstölnek (lehet benne valami, ami kinyitja az érzékelés kapuit).
Teiresziász talpig bakkháns-öltözetben jelenik meg Thébai kapujánál, kopogtat, és Kadmoszt keresi. Kadmsz szintén bakkháns-öltözetben jön. Teiresziasz azért jött, hogy elmondja, Dionüszosz kultuszát meg kell tartani, vallásos félelemből, mert nem helyes az embernek az istent magára haragítani (úgy általában egyiket sem). Ezzel Kadmosz tökéletesen egyet ért, ráadásul Szemelé az ő lánya volt, és nem is annyira kényszerűség számára a rítus, hiszen:
„Hol hát a körtánc? Merre rakjam a lábamat?
És ősz fejem mint rázzam? Oktass, Teiresziász,
te a vén aggot, engem, hisz bölcs vagy nagyon.
És thürszoszommal éj s nap lankadatlanul
verem itt a földet. Édes boldogság nekem
feledni azt, hogy vén vagyok.”
A gond az, hogy úgy tűnik, az egész városból csak ők ketten hajlandóak megadni az istennek a neki járó tiszteletet. Kicsit kényelmetlenül érzik magukat, hogy vén fejjel ilyen fiatalos bohóságokat engednek meg maguknak, de az isten a tiszteletéhez nem szabott korhatárt: a rítus mindenkinek megadatott, az istent mindenki tisztelheti szent őrülettel.
Jön Pentheusz, Agaué és Ekhión fia, Thébai jelenlegi uralkodója. Pentheuszról egyébként Apollodórosznál is olvashatunk, aki magát a történetet is három kövér mondattal összefoglalja:
„Majd Dionüszosz keresztülhaladt Thrákián és egész Indián, itt oszlopokat is állíttatott, végül pedig megérkezett Thébaiba, ahol rávette az asszonyokat, hogy otthonukat otthagyván bakkháns módra tomboljanak a Kithairón-hegyen. Pentheusz, Agaués és Ekhión gyermeke, aki Kadmosztól vette át a királyságot, megpróbált közbelépni: felment a Kithairónra, hogy meglesse a bakkhánsnőket, de saját anyja darabokra tépte: tébolyában ugyanis vadállatnak nézte fiát.”
Úgy tűnik, Pentheusz az egyetlen „józan” ember a városban, akire nem hatott a Dionüszosz -kultusz. Szenvtelen közönnyel és leplezetlen megvetéssel figyeli az őrjöngő nőket, akik között ott van a saját édesanyja, Agaué, és annak testvére, Ínó is.
„és vasraverve őket, majd megszűntetem
itt és azonnal ezt a bősz bakkhánskodást.”
Pentheusz a lenézésen túl további intézkedéseket is kilátásba helyez (azt is mondhatnánk, hogy fenyegetőzik):
„Ha elfogom majd és e házba hurcolom,
nem rázza többé thürszoszát, se fürtjeit,
mert törzsétől nyakát azonnal elszelem.”
Pentheusz tovább sértegeti az istent, ám a türelme akkor fogy el végképp, amikor Kadmosz nagypapát is meglátja bakkháns táncot lejteni. A Kar próbálja figyelmeztetni az ifjú uralkodót az elbizakodottságára. Teiresziász is bakkháns öltözetben van, és a Dionüszosz-kultusz mindenkiből kihozza a benne szunnyadó állatot, így Teiresziász sem machinál a távoli jövő megjóslásával, hanem nagyonis logikusan érvel, hogy amit Pentheusz csinál, az nagyon rossz dolog. A jósból bölcs szofista lesz:
„Ha bölcs ember beszéde szép tárgyra lel,
nem nagy dolog, hogy jól is tudjon szólani.
Pereg a nyelved, mint a bölcsé, szüntelen;
szónoklatodban mégsincs semmi értelem.”
Teiresziasz elmondja, hogy Dionüszosz adta a bort az embereknek, ezt pedig nem szabad lebecsülni, mert:
„ha a szőlőnedvet isszák, ő elkergeti;
a mindennap keservét elfelejteti,
egyetlen orvosság a gondra, álmot ad.”
Kadmosz Aktaión történetére emlékezteti Pentheuszt: sohasem jó dolog egy isten hatalmát lebecsülni – Aktaión egyébként azzal kérkedett, hogy ő még Artemisznél is jobb vadász. A saját kutyái tépték szét. Persze Pentheuszt nem lehet meggyőzni.
Dionüszoszt gyakran említik BROMIOSZ-ként. Ez Dionüszosz egyik mellékneve, ami „bömbölő”-t, „messzire zengő”-t jelent. Talán arra a lármára utal ez a melléknév, amellyel az istent tisztelik. Viszont az is lehet, hogy a mennydörgésre utal, mely az isten születésekor hallatszott.
Teiresziász és Kadmosz távoznak, a Kar éneke következik – Dionüszosz hatalmáról.
„Sohasem bölcs, aki túl-
okos: ember maradok.
Hisz az élet rövid úgyis:
ki szüntelen nagyot üldöz,
elereszti a jelent.”
Bármily hihetetlen, szolgák hoznak egy megbilincselt ifjút Pentheusz elé, aki az isten képviseletében van jelent (mármint isteni alakban nem jelenhet meg az emberek előtt, így egy csinos fiatal fiú szájába adja a szavait, emberi képviselő által szól a királyhoz). A fiú nem tiltakozik az elfogatása ellen, jámboran megy az elfogóival. Közben a már börtönbe vetett bakkhánsnők titokzatos módon kiszabadultak, noha senki sem engedte ki őket. Természetesen folytatják tovább a Pentheusz által elítélt laza erkölcsű tombolásukat. Pentheusz vallatni kezdi az elé hurcolt fiút, de a fiú nem ad neki egyértelmű válaszokat: a kultuszt csak a beavatottak ismerhetik meg. Pentheusz semmit sem ért az egészből, de
„A balga fülnek balgaság a bölcs beszéd”
- mondja a Dionüszosz-fiú, és ez a megállapítás igaz minden misztérium-vallásra, hiszen aki nem ismeri a kultuszt, csak egy halom értelmetlenséget lát, amiből sehogyan sem tud egy darabka értelmet sem kihámozni. A beavatással, a megértéssel kerülnek a dolgok a helyükre. Pentheusz úgy gondolja, hogy a csinos fiú csak a papja a kultusznak, legvadabb álmaiban sem képzeli, hogy az isten ereje járja át a halandót. És mi az első büntetés, amit kitalál neki? Le akarja vágni (az egyébként istenien szépséges) hajfürtjeit! Bezáratja az istállóba, de a fiú figyelmezteti, hogy őbenne az istenre magára emel kezet, és ez igen ostoba dolog. A Kar énekében már előre meggyászolja Pentheuszt (aki Kadmosz-ivadék, utalva a sárkányfog veteményre, és mint ilyen, előbb cselekszik, aztán gondolkodik – vagy egyáltalán nem gondolkodik).
A palota Dionüszosz tombolása közben magától felgyullad és recsegve-ropogva dől össze. Szemelé sírjából lángnyelvek csapnak ki. A megriadt bakkhánsnők engedelmesen borulnak Dionüszosz lába elé. Pentheusz Héraklészhez hasonlóan, egy látomás áldozata lett. Vagyis őrület lett úrrá rajta. Mégis becsavarodott, pedig ő tűnt a legjózanabbnak.
Egy hírnök jön, a Kithairón-hegyen tombolnak a bakkhánsnők. A hírnök fél Pentheusz forrófejű haragjától, de csak elmondja, hogy a király édesanyja is ott tombol a magából kivetkőzött, erkölcstelen nőhordában. Minden szilajságuk közepette kibontották a hajukat (sokáig ez a túlfűtött szexualitás, a fékezhetetlen szabadság és az önkontroll hiányának eszményi jelképe). A nemrég szült nők kisbabák helyett gidákat és farkaskölyköket szoptatnak. A férfiak meg sem merték közelíteni ezt a kiszámíthatatlan és veszélyes nőbandát. Úgy gondolták, azért Agauét mégiscsak illene kiemelni ebből a szégyentelen társaságból valahogyan: elbújtak, és lesből próbálták a királyi mama becsületének morzsáit megmenteni (mondhatom, siker nélkül). Ezt az akciót azonban a bakkhánsnők megneszelték, vérszemet kaptak, és egy védtelen juhász nyáját (az ártatlan barikat) puszta kézzel szaggatták szét.
„dúló csapatjuk, zsákmányt szedve mindenütt;
a házakból is elraboltak gyermeket.”
A környező falvak férfinépének becsületére legyen mondva, hogy megpróbálták megállítani a szélvészként tomboló női csapatot, ám még csak lessítani sem tudtak ezen a különleges hadseregen. A nők egy pataknál frissülnek fel:
„a sok patakhoz, mit fakasztott istenük;
ott vért lemostak; és mi arcukról lehullt
vércsepp, a kígyók testükről nyalták le azt.”
A hírnök elbeszéli a bakkhánsnők apokaliptikus dúlását, majd a Kar is figyelmezteti Pentheuszt, hogy teljesen felesleges az istennel szembeszállni, mire Pentheusz meghozza a maga határozott döntését: hadsereggel kell nekimenni ennek a misztikus hordának! Bár nem kizárt, hogy Pentheusznak épp az a problémája, hogy egy csapat nő készül diadalt aratni felette:
„(...)Minden mérték veszve van,
ha mit tűrünk e nőktől, tűrnünk kell tovább.”
Dionüszosz egy utolsó alkut kínál Pentheusznak: öltsön álruhát (női ruhát) és elviszi az 'ellenség táborába'. Mert férfiként a bakkhánsnők azonnal széttépnék. Pentheusz igencsak vonakodik férfi létére női ruhába bújni, teljesen megalázónak érzi. Dionüszosz türelmesen győzködi, ám kiszól a Kar, és elárulja az isten valódi szándékát, miszerint bosszút akar állni azért, amiért merészelte megfenyegetni őt.
„Dionűszosz nem vagy messze, tedd a dolgodat,
eljött a bosszu. Őrjítsd meg legelőször is,
bocsáss rá könnyü tébolyt: mert ha épeszű,
sehogysem óhajt női köntöst ölteni,
de hogyha nincs már ép eszénél, megteszi.”
A Kar egy lélegzetelállítóan elegáns dallal emlékeztet bennünket, olvasókat (is) arra, hogy a legbölcsebb dolog alázatosan tisztelni a magasabb hatalmakat, az isteneket.
Pentheusz közben átöltözött, csinos kis Kadmosz-lány lett. Dionüszosz a fürtjeit és a ruháját igazgatja, ki is mondja rá a végzetes szavakat:
„Rettentő nagy vagy, rettentő, és rettenet
lesz sorsod is; nyersz égigérő hírnevet.”
A hegyen történtekről egy hírnök tudósít a Karnak. Pentheusz elpusztult. A Kar még csak megilletődöttnek sem tűnik. Pentheusz besurrant a berkekbe és megleste a bakkhánsnőket. Egy magas fenyőfa tetejéről leskelődött, amikor a nők észrevették, kövekkel dobálták, de nem tudták lelökni a fáról. Így hát gyökerestül kicsavarták az egész fenyőt. Pentheusz lepottyant, felismerte az anyját, aki előtt rimánkodva igyekezett felfedni magát. Ám Agaué is Dionüszosz varázslata alatt állt:
„Habzó ajakkal, körbeforgó vad, meredt
szemekkel anyja, megbolondulva teljesen,
Bakkhosszal telt meg; hasztalan szólt gyermeke.”
Egyik karját saját anyja, Agaué, a másikat pedig nagynénje, Ínó tépte ki a törzséből, és aztán a többi bakkhánsnő is becsatlakozott a szaggatásba:
„(...) s a nők friss vértől lepve mint
labdát dobálták Pentheusz húscafatjait.”
Végül Agaué a fejet thürszosza csúcsára tűzte, és így vonult be Thébaiba. A hírnök egy bölcs sommázással zárja a beszámolóját:
„A józan élet és az istentisztelet
legszebb, amit kaphatnak halandó embereknek
-én így hiszem- , s csupán az bölcs, ki él vele.”
Agaué tehát bevonul Thébaiba és eldicsekszik a Karnak a zsákmányával, mert azt hiszi, egy oroszlán ejtett el. Teiresziász szedi össze Pentheusz cafatkáit. Kadmosz csak hosszú győzködéssel tudja rávenni Agauét, hogy térjen végre magához ebből a hipnotikus állapotból. Agaué vére felismeri Pentheusz fejét, de nem emlékszik rá, hogy bármit is tett volna. Kadmosz mondja el neki a történteket apránként. Agaué és Kamosz együtt siratját Pentheuszt és rakják össze a darabkáit.
Jön Dionüszosz és tovább fokozza a bajt:
„S megmondom azt is, Kadmosz, hogy terád mi vár.
Sárkánykígyóvá változol, s az asszonyod
Harmonia, szintén kígyó képét ölti fel,
Árész leánya, ki halandóval, véled él.”
Agaué is elsiratja a fiát, ő is száműzetésbe vonul. Megbánta, hogy nem tisztelték az istent, de ezt jóvátenni nem lehet, viselniük kell a büntetésüket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése