Mit
tennél, ha egyszer meghívna valaki egy bakkhanáliára? Nyilván
elmennél. De mit várnál egy ilyen bulitól? Féktelen piálást,
drogozást, tombolást, kontrollálatlan szexet? Vagy netán a lényeg
legmélyének felszínre hozását, a valódi önmagad megértését
és harmóniába kerülést a valódi természeteddel? Talán nem is
tévedsz nagyot. Illetve: igen is, meg nem is. A bakkhánsnők
partijai egyrészt féktelenek voltak, de nem a mai értelemben.
Ahogyan ma sem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mit is jelent a bakkhanália valójában, az ókori athéniak sem voltak könnyebb helyzetben, lévén ez egy titkos buli volt, és ráadásul női dolog, tehát nem sok infó jutott a férfia számára, a fantáziájukra kellett hagyatkozniuk, abban viszont nem volt hiány!
A titkos rész azt jeleni, hogy misztériumvallás volt, tehát a dolog pontos menete és miértje csakis a beavatottak számára világosult meg. Ez a beavatási rítus azonban még a legteljesebb forrásból sem derül ki, hogy mit is jelent. A bakkhánsnők legrészletesebb leírásának forrása Euripidész Bakkhánsnők című tragédiája. A történet röviden: Pentheusz, Thébai királya nem hajlandó a félisten (és unokatestvére) Dionüszosz kultuszát beengedni a városába, az ünneplésnek ellen áll, mi több, a kultusznak hódoló asszonyokat börtönbe veti. Az istent gyalázza és szidalmazza, ezért Dionüszosz kegyetlen bosszút áll: Pentheuszt ráveszi, hogy nőnek öltözve lesse meg a Kithairón-hegyen partizó bakkhánsnőket. A nők persze észreveszik az álruhás férfit, és a nők között Pentheusz mamája, és annak kedves nővére vezetésével a feldühödött asszonyok széttépik (szó szerint) Pentheuszt, majd a fejét az ünnepi botjuk tetejére tűzve elégedetten lemasíroznak a városba. Persze a tévedés kiderül, és az édesanya kénytelen szembesülni, hogy amit oroszlánnak vélt, az valójában az ő szeretett egy szem kisfia.
A bakkhánsnők Dionüszosz ünneplésen részt vevő nők. Mindenféle korosztályú és társadalmi státusú nő, az isten nem szab semmiféle kitételt, hogy ki vehet részt az extázisban. Szokták őket menádoknak is nevezni, ám a menádok egészen pontosan félisteni, misztikus teremtmények, ők alkotják Dionüszosz állandó kíséretét (más néven ők a mainasok). A bakkhánsnők pedig az „emberi” kíséret, akik a saját életükből kilépve csatlakoznak az ünnepi menethez, ám az ünnep végeztével visszatérnek a saját, megszokott életükhöz. Ám a tragédiából kiderül, hogy ezek a nemritkán 'rendes' asszonyok nem önszántukból csatlakoznak az istenhez, hanem az isten szó szerint 'kiverte' őket a megszokott életükből, és fizikailag kényszerítette őket a bakkháns-életre. Viszont cserébe ezek a hétköznapi nők teljesen átalakulnak, a férfiak szó szerint rettegnek tőlük, nem mernek velük tengelyt akasztani. Hihetetlen erejük lesz, és megszállja az őket az isteni erő, átalakulnak, olyan dolgokat tesznek, amit nem bakkhánsként nem tennének.
Egy érdekes vonulat, hogy a Dionüszosz-hatás a férfiakon is működik. Teiresziász, a jós, általában ködös, kétértelmű és megfoghatatlan jóslatokat tesz az ügyek kimenetelét illetően. Ám a kultusz hatására ő is megváltozik, sztoikus bölcs lesz, észérvekkel támogatja meg a mondanivalóját, egyáltalán érvel, indokol, meggyőz. Szóval a kultusz mégiscsak a kivetkőzésről szól, ám kevésbé a későbbi korok kontrollálatlan szexualitása dominál ebben az átalakulásban, sokkal inkább valami mélyebb, valami emberibb és talán egy kicsit istenibb átalakulások zajlanak. A nők, akiknek van tejük, vadállatokat szoptatnak. Kibontják a hajukat. Erősek és vérszomjasak. Hiszen valahol mindannyian anyák, a teremtő nő különböző életkorú aspektusai. És bizony az anyatermészet sem mindig egy mosolygós, kedves, szofisztikált nő, aki úgy viselkedik, ahogyan elvárják tőle.
A Bakkhánsnőkben ez a parti-isten mégis igencsak kegyetlennek, könyörtelennek és vérszomjasnak tűnik. A Dionüszosz -kultusz pedig egy kifejezetten horrorisztikus, kikényszerített dolognak látszik, semmint önfeledt, tudat-felszabadító ünnepnek. A tudat felszabadul, de megint a későbbi korok rárakódásai nyomán azt várjuk, hogy a felszabadulás, az átalakulás egy vidám, szexi parti kell legyen. Nem, az átalakulás, a metamorfózis fájdalmas dolog, a születés szenvedés, ahogyan összetörnek a csontjaink és a gondolataink, ahogyan szembesülünk volt-magunkkal és most-magunkkal. Az idősebbek, Kadmosz és Teiresziasz is inkább félve engedelmeskednek, igyekeznek az istennek a kedvében járni, semmint a kor terheit hátrahagyva bulizni egy jót. Miért kellett Pentheusznak, aki végül is az isten unokatestévre, meghalnia? Mi volt az a hatalmas bűn, amiért az életével kellett fizetnie? Ráadásul ennyire megalázó módon, hogy a saját anyja keze által vesszen el? Pentheusz az egyik legsúlyosabb bűnt követte el, az istenkáromlást. Pentheusz a változás, az átalakulás útjában áll. Pentheusz tradicionalista, nem akarja, hogy bármi is megváltozzon. Kontrollmánisá, mert nem akarja, hogy bármi az ő irányításán kívül történjen. A féktelenség, a bakkhánsság pedig igencsak távol esik a kontrollálható területeken. Ezért kellett meghalnia.
Ám a büntetés nem csak Pentheuszt sújtja, hanem az anyját, Agauét, sőt a nagyapját, Kadmoszt is. Thébai egy igencsak elátkozott hely. A kegyes istenfélelem, a helyes magatartás nem ment meg az isteni haragtól. Az őrületet, az extázist átélni sem ment meg az isteni végzettől. Totálisan fatalista mű, vidám kis lélekbonbon-desszert nélkül.
A Dionüszosz-kultusz kellékei:
csörgősdob (az orgiasztikus kultuszok állandó eszköze a nádsíppal együtt)
őzbőr (elsősorban a Dinoüszosz-hívő nők öltözéke, az oroszlán és egyéb vadállatok bőre a férfiak s maga Dionüszosz ruhája volt)
thürszosz (babér- és szőlőlevéllel borított, leginkább fenyőfából faragott, fegyverként is használható bot, csúcsán fenyőtobozzal, időnként drágakövek vagy aranyozás is díszítheti)
repkénykoszorú
borostyánkoszorú
fenyő- vagy tölgyág
phrüg fuvolák
tej, bor, méz
szüriai tömjén
fenyőfáklya
tombolás
jóslás
Megjegyzések
Megjegyzés küldése