A római vallásban Flora a virágoknak, a virágzásnak és a természet gyarapodásának istennője volt. Ő személyesítette meg a tavaszt, az újjászületést, a termékenységet, az új termést. Hozzá kapcsolódik a Floralia, a megújulás ünnepe, amely eredetileg a rómaiak egyik legnagyobb, évente megrendezett ünnepe volt. Az ünnepet árilis 28 é május 3 között tartják.
Flora kultuszát a rómaiak nem a görögöktől vették át, hanem valószínűleg a szabinoktól, a kultuszt állítólag Titus Tatius király vezette be nem sokkal Róma alapítását követően, a legenda szerint a Sibylla-könyvek sugalmazására tette ezt. Országos válság idején a rómaiak a Sibylla-könyvekhez folyamodtak tanácsért, melyet – legalábbis úgy tartották – a cumaei barlangban lakó jósnő, a Sibylla írt az ősidőkben. Sibyllát évszázadokon át az istenei akarat megtestesítőjeként tartották számon.
Numa Pompilius külön papot, a Flamen Floralist rendelte ki az ünnep és az istennő tiszteletére. Flora ősi temploma eredetileg a Quirinalison állt, ott, ahol a királyi palota is állt. I.e. 238-ban azonban újabb szentély épült a tiszteletére a Circus Maximus közelében. Florát a festményeken és a szobrokon általában virágokkal övezve láthatjuk.
Flora eredetileg nem volt különösebben jelentős istennő, csupán egyike a jó néhány termékenységet képviselő istennőknek, akiket különösen tavasszal tiszteltek. A hellenisztikus korban Florát a szépség és a szerelem istennőjével, Aphroditéval azonosították, így különösen nagy népszerűségre tett szert a fiatalok körében. Flora férjének Zephyrost, római nevén Favoniust, a nyugati szél istenét tartották, de egyes hagyományok szerint Flora párja Faunus, az erdők és a mezők ura. Gyakran tisztelték Ceresszel és Tellusszal együtt a termőföldek termékenységének biztosítása érdekében. Ovidius Khlris görög nimfával azonosította.
Az ünnep jó hangulatú és vidám, az élet megújulásának ciklikusságát szimbolizálta. Az első napon hagyományosan áldozatot mutattak be az istennőnek, virágokat helyeztek az oltárára. A vidám emberek virágfüzérekkel a nyakukon táncoltak, otthonaikat is virágokkal díszítették. Persius szerint parlagi bükkönyt, babot és csillagfürtöt szórtak a vigadó nép közé a jó termés és a sokasodás szimbólumaként.
Az ünnep ideje alatt a játékokat felügyelő aedilis curulisok felügyelete alatt színházi játékokat rendeztek, az erkölcstelenség határát súroló mimusjátékokat rendeztek a nép nagy örömére. A megbotránkoztatás végett ilyenkor bizony feslett erkölcsű hölgyek is a színpadra léptek, és hogy női mivoltukat kétségtelenül bizonyítsák, ledobálták ruháikat.
Az ünnepi játékok részeként – valószínűleg a gladiátorviadalok paródiájaként – kecskék és nyulak mókás párharca zajlott a cirkuszban: ezeknek az állatoknak a közhiedelem amúgy is fokozott bujaságot tulajdonított. Az ünnep ideje alatt borsót, lencsét és meghívót ingyenebédekre osztogattak a szegények között.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése