Az írástudók hatalma

    Biztos már mindenki látott egyiptomi írnokot ábrázoló szobrocskákat: keresztbe vetett lábbal, hihetetlenül egyenes háttal ülnek, térdükön az írótábla, és egy macska közönyével néznek át rajtunk. A legtöbbször látjuk, hogy írnok, hiszen vele van az írás összes kelléke, ám a közönyös írnokok a leggyakrabban csak néznek, és nem írnak. Mármint nem a papír fölé görnyedve örökítették meg őket, amint épp egy mondatot körmölnek. Csak figyelnek. Talán ránk, talán valahova máshova.

    Még ha alig látjuk is őket 'bevetés közben', akkor is ők lettek az írás és az olvasás jelképei, így a tanulásé és a tanultságé is. Olyan jólfésültek és elegánsak, ám nem volt olyan könnyű munka ez, mint ahogyan elsőre tűnik.

Először is rengeteget kellett annak tanulnia, aki írnokságra adta a fejét. Ráadásul egy olyan korban, ahol nem volt közoktatás. Oktatás annak volt, aki meg tudta fizetni, és annyi, amennyit meg tudott fizetni. Tehát nem egy olcsó mulatság, az egyiptomi tanulókat nem úgy kell elképzelni, mint a mi korunkban, amint halálra unják magukat, hanem aki részesedhetett a tanulás kegyében, lelkes és hálás kis szivacs módjára szippantotta be a tudást, ami csak keveseknek adatott meg.

    Az ókorban az írás egy különleges, nagyon fontos, hatalmas és pozíciót biztosító valami volt, tudás és misztikus tan, amibe csak a kiváltságosokat avatták be. Ezért írnoknak lenni VIP munka volt. Ám egy egyiptomi írnoknak nem volt elég, ha a 'könnyen használható' démotikus írást tanulta meg, járatosnak kellett lenni a hieroglifák világában is. Ám íz írnokság hatalmas előnye, hogy aki felcsap írnoknak, az Toth isten védelmét élvezheti. Toth, aki hol pávián, hol íbiszfejjel jelenik meg az ábrázolásokon (egészen ritkán emberfejjel is) az írás feltalálója, az istenek írnoka, a tudományos ismeretek birtokosa és a jogrendszer tudója, így az írnokok védelmezője is.

    Ha valaki végigtanulta a fél életét, fantasztikus munkalehetőségek nyíltak meg számára, válogathatott a jobbnál jobb ajánlatokból. A feljebbjutás, a karrier és önmegvalósítás minden lehetősége megkísértette az ókori írástudót. A legmagasabb körök bizalmát élvezték, tehát mindenről tudtak, arról is, ami még meg sem történt. Diszkréteknek kellett lenniük, némának és láthatatlannak, ám az írástudatlan ügyfeleik vastagon honorálták a szolgálataikat, és semmi földi jót nem sajnáltak tőlük.

    Az előrelépés lehetősége egy szédítő perspektíva egy olyan társadalomban, ahol a társadalmi szerepek erősen determináltak. Egy írnok esetében szinte mindegy volt, hogy honnan származik, a képességei, a munkavégzése emelte őt a helyére, nem a születés vagy a származás. Bár általában az írnokok fiai lettek írnokok, hiszen már igen korán elkezdhették a tanulást apjuk mellett, mint oly sok más szakma esetében is, a gyermek első mestere az apja. Ezzel együtt nagyon keveset tudunk arról, hogy egy egyiptomi írnok hogyan töltötte egy napját.

    És a történelem feltartóztathatatlanul haladt a maga útján, uralkodók adták át egymásnak Egyiptom trónját, piramisok nőttek a sivatagban és macskaistenek generációi napoztak az aranyló homokban, ez a kiváltságos írnok-had gyakorlatilag névtelenül merült el a történelem tengerében. Évezredeken át mozdulatlanul ülnek lótuszülésben, írnak és gondolkodnak, ott ültek a nagy emberek árnyékában, lesték a szavukat, lejegyezték azt, és írtak és írtak, míg meg nem haltak. És sokat tanultak.