Az évezredek jönnek – mennek, de vannak dolgok, melyek sohasem változnak: a szépség iránti olthatatlan vágy, a loknikba oltott önkifejezés. A hajviselet mindig is meghatározó eleme volt az önkifejezésnek, legyen szó fiatalokról vagy idősekről, férfiakról vagy nőkről, társadalmi helyzettől függetlenül. Egy jól kiválasztott frizura messze túlmutat azon, hogy az ember szebbnek, csinosabbnak, vonzóbbnak tűnik tőle. A hajviselet a társadalmi hovatartozás eszköze (is).
A költők képzeletében persze a haj, hajviselet a szépség kifejeződése. A szépségé, az oly megragadhatatlan fogalomé. Amit mindenki felismer, ami szüntelen jelen van, mégis megfoghatatlan, leírhatatlan. A hajviselet lehet egy ember személyiségének szemmel látható kifejeződése. Erő és gyengédség, fiatalság és hatalom, bölcsesség és szabadság. De miért is oly fontos ez, nekünk, embereknek? Egy szép haj olyan, mint egy korona.
hogy az örök fiatalság megragadása és megtartása. Mert csak az szép, ami fiatal, ami üde, ami zsenge? Lehet. Augustus hiába mutatott nőideált az erényes, szerény, szorgalmas tiszta nők képében, erőfeszítései már a saját korában is hiábavalónak tűntek. A matrónák legyenek bármily alázatosak és feddhetetlenek, mentesek mindennemű női cselvetéstől, a költők mégsem őket tették halhatatlanná. Corinna, Lesbia, a hírhedt Clodia vagy a legendás Elephantisz – nem a női eszmény mintaképei, mégis, ma is ismerjük őket.
A rómaiak már ismerték a parókát, bár a vendéghajak nem örvendhettek osztatlan sikernek. Martialis a természetes szépség híve:
Műfogaid sose szégyelled, sem a bolti parókád!
Honnan szedsz szemet, ó Laelia? Nincs eladó!
Ej, be hamar holló lettél, hattyúmadarcskám!
Ifjúnak hazudod, festve hajad, magadat.
Rászedhetsz sokakat, Proserpina tudja, hogy ősz vagy:
majd lecibálja, ne félj, rólad a skalpodat ő.
Venus és Amor földi helytartója, Ovidius egész sor tanáccsal látta el női olvasóit, hogy milyen frizurát készítsenek. Az akkori stylist még nem pontokba szedett utasításokkal vezette a szépülni vágyó hölgyeket, hanem szépen gördülő versekkel kényeztette az érzékeny lelkű olvasóit:
Hajviselet nem is egy van; ezért ki – ki jól tegye latra,
hogy melyik illik: előbb nézze ki tükre előtt.
Hosszudad archoz a választék, nem a hajtorony illő:
így fésülte, haránt, Laodamia haját.
Ám kerek orcához jól illik a fej tetejére
feltűzött kicsi konty, mely kitakarja fülét.
Másnak a két vállán repdessen a fürtje; ilyen vagy,
míg lanton követed, Phoebusom, énekedet.
Más meg kösse csak össze; Diána, ruhád felövezve
így kötöd össze hajad, hajtva riadt vadakat.
Ehhez az illik jól, ha sörénye lazán, lobogón leng;
fonjon más ehelyett hajfonatot, feszeset.
Ezt csinosan cicomázza a Cylléné – beli fésű;
tűzze le hajtűvel kunkori tincseit az.
A női szépítkezést, bonyolult frizurákat, ékszereket, krémeket, festékeket Plautus sem hagyhatta szó nélkül. Komikus szereplői között feltűnnek a nők, akik semmi mással nem tudnak foglalkozni, mint önmagukkal, hogy másoknak tessenek. Persze kérdés az, hogy azok a nők, akik mondván a férfiaknak akarnak tetszeni, hogyan ítélik meg azt a helyzetet, amikor a férfiak már kinevetik őket a túlzott cicomáért.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése