A mamuralia (vagy más néven Sacrum Mamurio) ünnep említése csak a késő antik forrásokban szerepel. Az ünnepet március 14-én vagy 15-én tartották. Ilyenkor egy állatbőrbe öltözött öregembert botokkal jelképesen elvertek. Az ünnep neve Mamurius Veturiushoz kapcsolódik, aki a Mars templomában lévő pajzs (ancilia) másolatait készítette. Mivel az ősi római naptár március hónappal kezdődött, a sacrum maurio a régi évnek az újba való átmenetére is utal. Egyes vonásai a bűnbak-rítusokra emlékeztetnek.
A szent pajzs a legenda szerint az égből hullott alá, hogy jelezze, Róma megérett a feladatára, hogy a világot uralja. Róma második királya, Numa, Mamurius Veturiust bízta meg, hogy az eredeti pajzsról készítsen tizenegy másolatot. A pajzs Róma biztonságát hivatott szolgálni, és a másolatok mind az eredetit szolgálták, tehát végül is mind a tizenkét pajzs szakrális tárgynak minősült. A másolatok a lopás ellen készültek, ez egy nyílt titok volt, hogy a tizenkét pajzs közül csupán egy az eredeti.
A pajzsokra a Salius-papok vigyáztak, így a Salius-papok mindennemű rítusában találkozunk a pajzsokkal. Fizetségül a munkájáért Mamurius csak annyit kért, hogy a Salius-papok a dalaikban őrizzék meg a nevét, ezek a Carmen Saliare. A papok a szent dalokat pajzsos tánccal adták elő. Ebből a himnuszból csak töredékek maradtak fenn, de Mamurius neve megmaradt az utókornak. Számos forrás említi a kovács legendás történetét, de Lydus szerint az egész történet egy öregemberrel kezdődött.
Mamuriusnak az lett volna a feladata, hogy az eredetileg juharfából készült Vertumnus-szobornak készítse el a bronz másolatát. Ezt a szobrot még Romulus idején hozták Rómába. Valószínűleg oszkán származású volt és hitt benne, hogy a szülőföldjén térhet örök nyugalomra, ha eljön az idő. Propertius verseiben azonban az isten, Vertumnus kijelenti, hogy a szakképzett Mamurius oszkán földben pihenjen. A Veturius családnevet egyaránt tekinthetjük oszkán vagy etruszk eredetűnek.
Az isteni pajzs a legenda szerint március 1-jén hullott alá az égből, a Mars istennek szentelt hónap első napján. A régi római naptárról úgy tartották, hogy maga Romulus vezette be. Az év akkor tíz hónapos volt, március volt az első hónap, a mezőgazdasági év megnyitója, így Mars nem csak a hadakozás istene, hanem az élet és a halál körforgásának is. A pajzsok száma tizenkettő, ez megegyezik a Numa által megreformált naptár hónapjainak számával, ezért sok tudós a mamuraliát az új év első ünnepének tekinti. Hogy miért került az ünnep a hónap legelejéről a közepére, arra többféle magyarázat is létezik. A legtöbb naptárban március idusánál csak Anna Perenna ünnepét találjuk. Macrobius feltételezte, hogy a név megkettőzése (az Anna kétszer is szerepel benne) azt jelenti, hogy 'egész éven át tartó'. Újabb kutatások szerint Anna Perenna Mamurius női megfelelője, a holdévet jelképezi a férfi napévvel szemben. A régi római naptár holdnaptár, és ennek hagyománya tükröződik abban, hogy a hónapban az Ides-eket a telihold határozza meg. A régi naptár szerint tehát március idusa az új év első teliholdjának napja. Így a folyamatos naptár-foltozgatással csúszhatott el az ünnep a hónap elejéről a közepére.
A Veturius név viszont a latin vetus, veteris (=öreg) szóval is magyarázható. Mamurius szobrát az óév rituális alakjának tekintik, és a mamuralia ennek a 'régi' évnek az elűzése, kiűzéseként értelmezhető. A Mamurius név lehet viszont a Mamers név változata is: ez Mars isten neve oszkán nyelven (latinul Mavors). A latin Mamercus személynév az oszkán Mamersből származik, amit egyszerűen az isten nevének vocativusának megkettőzésével kaptak. Ez minden bizonnyal kapcsolatba hozható a Carmen Arvale-ben található Marmar névvel is, amit az arvales papok énekelnek. Ezek szerint Mamurius Veturius az 'öreg Mars isten' megszemélyesítése.
Varro Mamuri Veturi-ként értelmezi a nevet, ahogyan a Salius-papok énekében is szerepel. A meminisse (emlékezni) igéből eredezteti a nevet és az emlékezettel, az emlékezéssel kapcsolja össze. Ugyanide sorolja még a monere igét is (figyelmeztetni), miszerint a verbalitás az emlékezet létrehozásának egyik eszköze. Plutarkhosz hosszasan értekezik a pajzsról, majd egy laza 'egyesek szerint'-tel felveti, hogy a Mamurius Veturius nem is nevet jelent, hanem egy kifejezés: VETEREM MEMORIAM (7 ősi emlékezet).
Mommsen szerint Mamurius története egyike azon ritka példáknak, hogy a későbbi rítus teremti meg a mítoszt (utólag, visszamenőlegesen). És az is lehet, hogy a mamuralia azért hiányzik a régi naptárakból, mert az equirra része volt.
A rítus legteljesebb leírása Lydustól származik (6. század;De mensibus – A hónapokról). Lydus szerint a rítus során egy öregembert, akit Mamuriusnak neveznek, állatbőrbe van öltözve, és a jelenlévők botokkal verik. Olyan ágakkal, amelyről a kérget lefosztották. Egy értelmezés szerint a sima, letisztított botok éppen a megfordítását jelképezik annak, hogy a durva állatbőrök alatt sérülékeny emberi test rejtőzik. Lydus nem állítja, hogy az öregembert kivitték volna a városból, de a későbbi korok tudósai egybehangzóan azt állítják, hogy kivitték a városból. A pajzsok történetéből megismert Mamurius-figura jóindulatú, semmiképp sem olyan valaki, aki megérdemelné a büntetést, így felmerül a kérdés, hogy talán Lydus is félreértett valamit a Salius-papok rítusából. Minucius Felix lerásában az szerepel, hogy a Salius-papok állatbőröket viseltek, amikor a pajzsokat körbehordozták. A tunéziai naptár-mozaik március képe is valami ilyesmit mutat: két alak ütlegel egy harmadikat. Lydus értelmezése inkább a középkori hagyományokra hajaz, miszerint a tél végi játékokban szerepelnek hasonló szokások.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése