Ezt az ünnepet a DI MANES (a holtak szellemei) tiszteletére rendezték. A MANES a holtak szellemét jelenti. Az ünnep az ő kiengesztelésüket szolgálja, csakúgy, mint a FERALIA és a LEMURIA ünnepe. Az ünnep február 13-án hajnalban kezdődött családi, privát ünnepléssel és a február 21-i nyilvános Feralia ünnepével zárult le. A Parentalia alatt a templomok zárva voltak, tilos volt ezen időszak alatt a házasságkötés és szünetelt a jogi élet is. Az élet „megállt”, a rómaiak engesztelő ajándékokat vittek a halottak sírjaihoz, emlékműveihez. A holtak városa, a nekropolisz a város falain kívül épült.
Noha az ünnep szerepel a római vallási naptárban, ez inkább egy bensőséges, családi jellegű ünnep, nem nyilvános, állami ünnep. A Tarpeia-síremléknél a Vesta-szüzek áldozatot mutattak be az ünnep első napján a DI PARENTES-nek. Ovidius felsorolja ezeket az engesztelő ajándékokat (sacrificia): virágfüzérek, gabona, só, borban áztatott sütemények és apró virágok (ibolya). Ezek a rítusok azért voltak különösen fontosak, hogy megerősítsék a holtak és az élők között lévő íratlan szerződést, és a rítusok elvégzése a családfő (paterfamilias) szent kötelessége volt.
A február 21-i Feralia a Manes démoni, ártó oldalának távoltartását célzó éjszakai rítus.
A Feralia egyaránt szolgálja az élők és a holtak között lévő egyensúly fenntartását, de volt egy „ördögűző” jellege is: Ovidius szerint ez az ünnep ősibb, rusztikusabb vonása, melynek gyökerei a Parentaliánál is mélyebbre nyúlnak. Úgy tűnik, hogy a következő napon tartott Carisita ünnepének megelőző tisztító szertartása, amikor a család megünnepli jó kapcsolatát az elhunyt, segítő ősökkel (LARES). A kultusz eredete ismeretlen. Később a kultuszban személyes tulajdonságokkal ruházzák fel őket, majd részesei lesznek a császárkultusznak, a birodalmi kultuszban pedig önálló istenségekként, NUMEN-ekként tisztelik őket. A közélet szüneteltetése a Caristia alatt is folytatódott. William Warde Fowler a Parentalia rítusát gyakorlatilag a temetés szertartásának évenkénti megújulásaként írja le.
Egyesek a születésnapjukon (dies natalis) emlékeznek meg a halottaikról. Ez a megemlékezés történhetett bármelyik napon, különösen alkalmas volt erre a hónap kiemelt napjai, mint az Idus, Kalendae és a Nonae. Ilyenkor a síremlékeken lámpásokat gyújtottak. A május 9.,11. és 13. tartott Lemuria ezzel szemben a könyörtelen, éhes és mohó halott-szellemek megfékezésének és kiengesztelésének a rítusa.
A Parentalia ünnepének kilenc napját PARENTALIA NOVENDIALIA-nak nevezték, és ez lett a későbbi keresztény naptárban a NOVENA ünnepe.
„Szentek a bús temetők: engesztelik azt, aki meghalt,
s hoznak a sírokon is, bár kicsiny, áldozatot.
Nem nagyigényű a holt, nem kell dús áldozat annak,
csak kegyelet; nincs vágy Styxnek a partjainál.
Éppen elég, ha a síremlékre virágkoszorút fonsz;
némi gyümölcsöt is adsz, szórsz kicsi sószemeket.
Egy pár szál ibolyát, s gabonát még, borral itatva:
mindezeket tálon tedd le az út közepén.
Többet is áldozhatsz, de a holtnak elég e kevés is:
rakj tüzet és könyörögj, mondd el a síri imát!”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése