Terentius Varro a De Lingua Latina című munkájában összefoglalja azokat az ünnepeket, amelyeket az ő korában megtartottak vagy legalább ismertek. Sok ünnep eredete már az ő korában is a feledés homályába merült, az ilyen ismeretlen eredeteket etimológiai magyarázatokkal igyekszik pótolni. A Lupercalia összetett ünnep, pontos célját már Varro korában sem ismerték. Tisztító szertartás, termékenységi rítus, beavatás. Ez a három egyszerre és külön-külön is megfigyelhető a rítusban, mindegyik fontos összetevője az ünnepnek, ám maga a Lupercalia mégsem csak a 'hozzávalók' keveréke, hanem annál sokkal több.
A 'februm' szó szabin nyelven megtisztítást jelent, és a római vallásban a február hónap ünnepei tisztító jellegűek. Azt a kecskebőr korbácsot, amivel a lányokat, asszonyokat 'elverik' FEBRUM-nak nevezték, az ünnepséget pedig FEBRUATIO-nak. Varro nyomán halad Ovidius is, ő is ezt az etimológiai elméletet követi.
A Lupercalia állandó ünnepe a római naptárnak, tehát FERIAE STATIVAE, az évnek mindig ugyanazon a napján ünnepelték.
A Lupercalia napján a Capitolium domb tövében fekvő Luerpcal barlangban találkozott az ünnepet szervező Lupercus-papok két csoportja. A Lupercus-papok nemesi származású fiatalemberek, bakot és kutyát áldoztak. Ezek ritkábban szerepelnek áldozati állatként, valószínűleg a farkas helyettesítésére áldoztak kutyát, mert egy értelmezés szerint a nyájat veszélyeztető farkasok távoltartásának rítusa a Lupercalia. Az áldozati állatok vérével bekenték a két vezető homlokát, ezt azonnal le is mosták egy tejbe áztatott gyapjúcsomóval. Erre a két vezetőnek hangosan fel kellett kacagnia, ahogyan az újszülött felsír.
Ezután a papok közös lakomája következett, majd a nagy érdeklődésre számot tartó futás. A Palatinus-domb tövében egy meghatározott útvonalon meztelenül futottak a Lupercus-papok, miközben az eléjük kerülőket megcsapdosták egy kecskebőr szíjjal. A néphit szerint azok az asszonyok, akik eddig meddők voltak, a csapkodás után bízhattak a gyermekáldásban, ezért nem is menekültek el a jelképes ütlegelés elől.
Rengeteg értelmezés és magyarázat van az ünneppel kapcsolatban. Egy értelmezés szerint a fiatal fiúk beavatási rítusa, ünnepi felvételük a 'férfitársaságok' közé. A felavatandó fiúnak gyermeki mivoltában meg kell halnia hogy felnőtt férfiként születhessen újjá. Más értelmezés sziernt termékenységi rítus: a Lupercus-papok a termékenységet jelképező kecskebakot (a rómaiak szerint nagyon pajzán állat) a szíjjal jelenítik meg, az állat nemzőerejét pedig a csapkodással, a bőrrel való érintkezéssel adják át a nőknek. És kik lennének alkalmasabbak a termékenység Róma-szerte széthintésére, ha nem a frissen férfivá avatott fiatalok?
Megint más értelmezés szerint a Lupercalia az anyafarkas ünnepe, aki a csecsemő Romulust és Remust szoptatta. A Lupercus-papok (Lupercii) az áldozati kecske bőrét vágták csíkokra. Ebből a bőrből nem csak a korbács készült, hanem a véres szalagokkal a testüket is körbetekerték (igencsak hevenyészetten, hiszen minden leírás szerint meztelenül futnak, tehát nem takarhatott sokat a kiszenvedett kecske bőre...). Megint más értelmezés szerint a Lupercalia Faunus és Inuus isten tiszteletéről szól.
A Lupercalia annyira ősi ünnep, hogy eredete a pásztorkodás előtti időkbe nyúlik vissza. Február 13-án vagy 31-én tartották, hogy elűzzék az ártó szellemeket és megtisztítsák a várost, és az ünnep biztosította az egész évre a termékenységet és a bőséget. Az ókorban úgy vélték, hogy a Lupercalia kapcsolatban van a görög, árkádiai Lykaia (a lukos görögül farkast jelent) ünneppel, amelyek során Pán istent tisztelték (a római Faunus görög megfelelője). Faunus tiszteletét még Evander kezdeményezte.
A római mitológiában Lupercus egy istenség, akit általában Faunusszal azonosítanak, aki a görög Pán istennek felel meg. Lupercus a pásztorok istene, ünnepét a templomának felszentelésének napján tartották, tehát február 15-én. A történetíró Iustinianus írja, hogy egy lyceai istenség szobra a Lupercus barlangban áll, testén kecskebőr szíjak lógnak, és ez a barlang az, ahol az anyafarkas Romulust és Remust szoptatta. Ezért február Idusán ((február Idusa 13-át jelenti) kecskét és kutyát áldoztak, a Vesta-szüzek pedig sós süteményeket készítettek, amit szintén áldozatnak szántak. Az áldozatokat elégették (tehát az áldozati szertartásokkal ellentétben nem fogyasztották el a húsukat). A szabinoknak is volt egy hasonló ünnepük, a HIRPI SORANI („Soranus farkasai”, a szabin hirpus szó farkast jelent). A rítust a Sokrate hegyen mutatták be (kb. 45 km-re Rómától), és a rítus elemei számos hasonlóságot mutatnak a Luercaliával.
A Lupercalia császárkori ünnepléséről Plutarkhosz ír részletesen. Szerinte a pásztorok ünnepe, és azonos a görög Lycaea ünnepével. Fiatal férfiak jó hangulatban és meztelenül rohangálnak Róma utcáin és kecskebőrökkel csapkodják az arra járókat. Szerinte az ütések a termékenység mellett könnyű szülést biztosítanak.
A Lupercalia egy értelmezés szerint Farkas-ünnepet jelent, mert az ünnepet Lupa tiszteletére rendezték, aki a városalapító ikreket szptatta. Azért a Palatinus-domb az ünnep helyszíne, mert a hagyomány szerint Rómát ezen a dombon alapították. Az ünnep megtisztulás is, hogy az új tavasz spirituális tisztaságban kezdődhessen. Az ünnepet folyamatosan megtartották, Augustus császár pedig a Lupercal-barlangot felújíttatta és átépíttette. Régészeti feltárások igazolták, hogy a Lupercal-barlang tényleg létezett: nagyjából 50 méterrel Augustus palotájának maradványai alatt találták meg.
A Lupercus-papok két papi testületének tagjai Faunus isten papjai. A Lupercus-papok két collegiumra oszlottak: a Quinctiliani és a Fabiani collegimura, a nagy nemzetségeknek (gens) megfelelően. Mindkét collegium vezetője a magister volt. I.e.44-ben egy harmadik collegiumot vezettek be Iulii néven, Iulius Caesar tiszteletére. Ennek a collegiumnak az első magistere Marcus Antonius volt. Az ünnep alkalmával Marcus Antonius felajánlotta a koronát Caesarnak, de nem fogadta el. Sokan ezt úgy értelmeték, hogy Caesar mindig is király szeretett volna lenni, de ezzel a játékos tettel tette próbára a népet, hogy mit szólnának hozzá.
Az 5. században már minden pogány ünnep megtartását törvényileg tiltottak, ám a Lupercaliát még Gelasius pápa (494-496) alatt is megtartották. A szenátorok azt mondták a pápának, hogy az ünnep teljesen békés és barátságos, mire a pápa azt felelte, hogy ha annyira barátságos, akkor rohangáljanak meztelenül maguk a szenátorok. Ezt egy Andromachus nevű szenátornak címzett levelében írta, amiben kifejtette, hogy mennyire nem ért egyet a Lupercalia megünneplésével. Gelasius végül hosszú vita után beszüntette a Lupercaliát. Egyes szerzők azt állítják, hogy Gelasius a Lupercalia helyettesítésére hozta létre a Boldogságos Szűz Mária megtisztulásának ünnepét, de állítólag erről nincs írásos emlék, hogy bármi is helyettesítené a Lupercaliát. Újkori kutatók szerint a Lupercalia számos eleme köszön vissza a Valentin napi ünnepben, ám tudósok másik lelkes tábora természetesen tagadja, hogy a Bálint-napi ünnepnek bármi köze is lenne a Lupercaliához. Shakespeare Iulius Caesar című drámája éppen a Lupercalia ünnepén kezdődik. Caesar arra kéri Antonius, hogy 'verje meg' (rituálisan) a feleségét, Calpurniát, hogy szüljön már végre gyereket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése