Az ünnepet a MANES tiszteletére rendezték. A római vallásban a manes a halottak szellemei, kifejezetten a halott lelkét jelenti. Ovidius szerint az ünnepet február 21-én tartották. Ez az ünnep jelezte a PARENTALIA végét (9 napos ünnep február 13 és 21 között). Az egész ünnep – a parentaliával együtt – a halottak tiszteletéről szólt.
A rómaiak felajánlásokat, áldozati ételeket vittek ki a temetőkbe, a sírokat koszorúkkal díszítették, borral locsolták és sót hintettek rá. A halottak szellemének való felajánlások szokását Aeneas honosította meg Latiumban azzal, hogy bort öntött és virágokat helyezett halott apja, Anchises sírjára. Ovidius elmesél egy történetet, amikor a rómaik épp (szokás szerint) nyakig voltak egy háborúban és elfeledkeztek a Feralia megünnepléséről, és a holtak szellemei dühödten keltek ki a sírjaikból az áldozati lakomájukat keresve, és az utcákon bolyongtak. Éppen ezért, hogy ezt elkerüljék, hogy a halottak lássák az élők közös gyászát, ezen a napon tilos a házasságkötés, Ovidius minden lányt és asszonyt figyelmeztet, nehogy eszükbe jusson ezen a napon nászfáklyát gyújtani. Minden más isten tiszteletét szüneteltették erre a napra és ezen a napon a magiszterek sem viselhették a hivatali jelvényeiket. A templomok ajtajai zárva voltak és nem gyújtottak áldozati tüzeket.
A hivatalos rítusokról azonban semmilyen emlék nem maradt fenn. Ovidius azonban beszámol egy érdekességről, miszerint egy részeg öregasszony (anus ebria) fiatal lányok gyűrűjében ül, akik a néma Tacita istennő rítusait adják elő. (Tacita istennőt Lara vagy Larunda nimfával azonosítják.) Az öregasszony három ujjával három rúd tömjént úr egy küszöb alá, ahol titkon egy egér randalírozik. Az öregasszony hét fekete babot forgat a szájában, közben egy bronz tűvel felnyársal egy halfejet és megsüti a tűzben. Miután formálisan elmondja cselekedetei célját, ahogy az a görög-római mágia világában szokásos, ezt mondja: HOSTILES LINGUAS INIMICAQUE UINXIMUS ORA („fékezhetetlen nyelveket fékeztem meg és barátságtalan ajkakat szelídítettem meg”). Az öregasszony szájában lévő fekete babok egy másik ünnepre, a májusi LEMURIÁRA utalnak. A temetetlen halottak nyughatatlan szellemét nevezik lemuroknak, akik kikeltek a sírjukból és felkeresték régi otthonukat. Nagyon fontos volt megbékíteni ezeket a szellemeket és a megfelelő varázslattal távol tartani az élők hajlékától. Ovidius szerint épp a fekete bab tartja távol a halottak szellemét az élőktől. Ámde lássuk tovább, mit tesz az öregasszony!
Miután friss forrásvízzel megmosta kezeit, megfordul, és az először bekapott fekete babot elfordított fejjel eldobja, miközben ezt mondja: „Elvetem ezeket a babokat, ezek fognak megváltani engem és az enyéimet!” Ezt kilencszer mondja el anélkül, hogy egyszer is hátranézne; a szellemek a babok köré gyűlnek és követik őt. Ismét megérinti a vizet és a bronz tűt és felszólítja a szellemeket, hogy hagyják el a házat. „Apák szellemei, távozzatok!” Ezt is kilencszer mondja el. És ekkor, ha jól végezte el a rítust, hátranézhet.
Lehet a fekete babok általában a rossz dolgok elhárítását biztosítják, de azt minden bizonnyal megakadályozzák, hogy az ember a kellemetlen pletykák célkeresztjébe kerüljön. Az áldozatbemutatások esetében a fekete babok ugyanazt a szerepet töltik be, mint a fekete szőrű állatáldozatok: őket a khthonikus isteneknek, a földi/alvilági isteneknek küldik.
Ovidius persze mint mindig, most is izgalmas részletekkel szolgál Dea Tacita ügyében. Juppiter épp olthatatlan gerjedelemmel üldözi Juturna nimfát, aki nem akarja beadni a derekát, noha a széptevője maga az istenek leghatalmasabbika. Fejvesztett menekülése közben a nővérei szent tavaiba rejtőzik, majd beveti magát egy mogyoróbokorba. Juppiter az összes nimfát maga köré gyűjti és felszólítja őket Juturna keresésére. Az egyik nimfa, Lara, nem tudja tartani a száját, és figyelmezteti Jutunát, hogy meneküljön. Ám egy füst alatt Júnót is figyelmezteti, hogy a férje újabb árulásra készül. Bosszúból Juppiter kitépte Lara nyelvét és Mercuriusnak adta a lányt, hogy legyen csak alvilági nimfa. Mercurius természetesen nem tudott elelnállni a szép nimfának, megerőszakolta, majd a nimfa ikreket szült: ők a Lares, a kereszteződések védelmezői és Róma város őrzői.
„Áldozatot hoznak: neve róla Feralia napja,
síri ajándéknak nincs helye már ezután. -
Nézd csak a vénasszonyt a leányok közt! Tacitának
szenteli áldozatát s ő maga egyre fecseg.
Három szem tömjént tesz alá a küszöbnek a három
ujjával, hol egér surran a titkos uton.
Majd szürkés ólom-figurákra varázsfonalat köt,
s hét feketés babot is forgat az ajkai közt.
Átveri vastűvel, megvarrja, bevonja szurokkal
s megszárítja tüzén egy kicsi ména fejét.
Bort is csordít rá, s végűl, ami megmarad abból,
társai, s még inkább ő maga issza meg azt.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése