A tivornyázás egy korántsem olyan új keletű dolog, mint ahogyan azt első ránézésre gondolnánk. Már a mezopotámiaiak is írnak a borfolyóról, ami minden, csak nem a mértékletes borfogyasztás irodalmi szimbóluma. A mezopotámiai történetek megunhatatlan tárháza a Gilgames- eposz.
Természetesen bizonyos esetekben az alkoholizálás mint vallásos cselekmény jelenik meg, mintegy legitimizálva a részegséget. Persze ma sem kell sokat gondolkodni, ha valami jó indokot kell keresni a koccintásra, gondoljunk csak a húsvéti locsolkodásra, amikor józan férfit szinte annyi eséllyel találhatunk kis hazánkban, mint vadon élő pálmafát. Az erjesztett italok fogyasztása nem is egyidős az emberiséggel, hanem talán egy emberiség előtti korba nyúlik vissza, messzebbre, mint a mítoszok születése, és mélyebbre, mint az ember eszmélésének hajnala, hiszen a mamám kertjében is a csirkék olyan lelkesedéssel csipegették fel a megerjedt és lehullott epret a fáról, hogy ámulva figyeltem, mit nekik rosszullét és részegség, a romlott gyümölcsöt fékezhetetlen kedvvel kapkodták el egymás elől.
Ezzel együtt az alkoholfogyasztás megítélése, kultúrája, szokásai, hagyományai koronként és területenként igencsak elérőek, időről-időre változnak, és igen komoly ideológiák sorakoztak fel az IGEN és a NEM érvek mögött is: káprázatos tárháza van az érveknek, hogy miért jó inni és miért nem. Talán az egész történelmet meg lehetne fogalmazni az alkoholfogyasztás mentén...
A görögök és a rómaiak jószerével bort fogyasztottak, nemre és életkorra való tekintet nélkül, mondván, hogy a víz megbízhatatlan: akár lehet betegséget terjesztő, mérgezett vagy kártékony is. Nyilván. Mindennapos fogyasztásra megelégedtek a gyengébb minőségű borokkal erősen felvizezve, de kedvelték a jobb fajta borokat is, ezek viszont kifejezetten a társasági élet, az összejövetelek kellékei voltak. A bort itták „gyógyszerként” is, de sok leírásból kiderül, hogy bizony sokszor csak úgy, minden különösebb körítés és magyarázat nélkül leitták magukat.
A borfogyasztás szerves része volt a görög szümpoziumnak. A szümpozium a hellenisztikus kultúrában egy igen meghatározó esemény: a fiatal férfiakat ilyenkor vezetik be az előkelő társaságokba, ez az elfogadás és a befogadás ünnepélyes lakomája, amikor a fiatalemberek lehetőséget kapnak, hogy kötetlen formában megcsillogtathassák bimbózó szellemi képességeiket.
A szümpoziumnak volt egy „vezetője”, ő határozta meg a témát, hogy miről folyjon a beszélgetés (lásd Platón Lakomáját), és ő döntötte el, hogy mennyire töményen igyák a bort a lakoma alatt, vagyis mennyi vízzel hígítsák fel.
A szümpoziumhoz hasonló a római convivium, ami szintén lakomát jelent, ahol az egész étkezés előtt/közben/után bort szolgálnak fel. Fontos különség viszont a görög szümpoziummal szemben, hogy ezen nők is részt vehettek (mármint „tisztességes” nők), és ilyen lakomákat rendeztek az istenek tiszteletére is, amikor az isteneket szó szerint megvendégelték. Ilyenkor a lakoma asztalaihoz helyezték az istenek faragott szobrait, és nekik is kínáltak a legfinomabb csemegékből, ám az ételeket csak a halandók gyomra tudja megemészteni...
A római birodalom növekedésével párhuzamosan nőtt az ivási kedv is: részeg tivornyák és a rókázással tarkított lakomák a kulturális élet színtereire léptek, egészen előkelő dolog lett, kívánatos és kellemetes esemény. Egy-egy grandiózusabb lakomán annyit ettek, hogy nem fért beléjük több, ezért meghánytatták magukat, hogy az üres gyomrukat újra megtömhessék a legizgalmasabb falatokkal. És ugyanezt gondolták a borról is, hogy lehet nyakló nélkül vedelni, hiszen úgyis kihányom, jöhet még több. Na ja, csak az alkohol igen gyorsan felszívódik... Ám lehet, hogy nem is az ivási szokások változtak meg, vagy talán annyiban mégis igen, hogy egy „szerényebb” körülmények között élő római nem engedhette meg magának, hogy napszámra kiessen a munkából a macskajaj miatt, ám ahogyan a provinciák elkezdték a javaikat Róma feneketlen bendőjébe ömleszteni, az életszínvonal javulásával az embereknek több idejük lett, és már nem jelentett kiesést, ha néhány napra lerészegedik és nem dolgozik. Ennek hozadéka lehet az erkölcsi rend változása is, hiszen aki jólétben élt, és megengedhetett magának olyan lakomákat, amelyeken a szükséges élelem mennyiségének sokszorosát tálalták fel, valahogyan igazolnia kell, hogy a mértéktelensége valójában egy nagyonis követendő példa. Megteszi, mert megteheti. És így lett az alkoholizmus egyre férfiasabb és menőbb dolog.
Férfias virtus részegen dorbézolni, hiszen eleinte a nők nyilvánosan nem ihattak, egy becsiccsentett hölgyemény pedig minden bizonnyal csakis kéjnő lehetett, de megbecsült feleség semmi esetre sem. Aztán a birodalom növekedése a nők számára is elhozta az egyenlőséget: ők is ájultra ihatták magukat. Mindeközben már a rómaiak is tisztában voltak vele, hogy a mértéktelen borfogyasztás káros hatással van az elmeállapotra és a szellemi képességekre, de amióta világ a világ, ez az észérv még senkit sem tartott távol a kontrollálatlan vedeléstől.
Bár a görögök lelkesen hangoztatták, hogy minden nem-görög ész nélkül vedeli a bort, ám magukat igencsak mértékletes és szolid ivóknak gondolták. A ránk maradt irodalom is mindig hangoztatja, hogy ne igyál bort hígítatlanul, mert megárt (tehát pontosan tudták, hogy mi a baj vele), és a részegséget egy igen lealacsonyító, görög emberhez nem méltó dolognak tartották. Platón is hangoztatja, hogy a mértékletes borfogyasztás jót tesz az egészségnek, de a részegeket ő sem kultiválja.
Azért nem minden görög ennyire józan és racionális gondolkodású. Ahogyan szinte semmiben nem értett egyet az „összgörögség”, így az alkoholizálás kérdését sem intézhetjük el Platónnal. Vegyük például a Dionüszosz-kultuszt. Dionüszosz követői és papjai az eszméletlenségig tartó alkoholmámorban és már-már az életveszélyesség határát súroló részegséggel gondolták kinyitni az érzékelés kapuit és közelebb kerülni az istenhez, a mindenséghez. Ennek alapja, hogy az alkohol felszabadítja a gátlásokat és a kulturális normák gátjait ledönti, így az ember egy alkoholszint után már nem ura önmagának és leveti a társadalom nevelés által rákényszerített maszkját. Ez igaz is, és egy nagyon jó dolog, hiszen aki részeg, jól érzi magát a kontrollálatlanságában, ám aki az ő társaságában van, nem biztos, hogy ugyanazt az önfeledt örömöt éli át, hogy az illető kivetkőzött önmagából és ledobta a láncait. Erre a problémára kínál megoldást a Dionüszosz-kultusz: igya MINDENKI ájulásig magát, hiszen akkor nem fogja zavarni a többiek viselkedése.
A makedónok szerint a kontrollálatlan viselkedés kifejezetten maszkulin dolog, macsós ügy, így egy nyilvános lerészegedésben semmi kivetnivalót nem találtak. Nagy Sándor is híres volt a hódítóhoz méltó kilengéseiről és tivornyáiról.
Ilyen mértékletes(nek vélt) és mértéktelen alkoholizálás mellett nem csoda, hogy az ókori ember egyik legnépszerűbb „gyógyszere” épp a másnaposság tüneteinek enyhítésére szolgál: a főtt káposzta.
A görög eszménnyel szemben a rómaiaknak igencsak bizarr alkoholizálási szokásaik voltak, ami inkább a túlzott fogyasztásra enged következtetni:
a borozást már az étkezés megkezdése előtt elkezdték, üres gyomorral,
hihetetlen mennyiségű ételt és bort tömtek magukba, hiszen úgyis kihányják, még a bort is – gondolták ők,
kedvelték a kockajátékokat, és mint a napot megragadó egyszeri ember (carpe diem), imádták a poharazós játékokat, miszerint a delikvensnek annyi pohár bort kell felhajtania, amennyit a kockával dobott.
Bármit is állítanak magukról a görögök és a rómaiak, pontosan tudták, mi az a masszív alkoholizmus. Nyilván ez nem volt igaz mindenkire, gondoljunk csak Catóra (az idősebbre) és Iulius Caesarra, akik legendásan mértékletesek voltak és sosem adták át magukat a nyilvános részegség örömeinek (a négy fal között mi történt – ezt már sosem tudjuk meg). A mértéktelen borfogyasztás az elzüllést hozta magával, így a borozás megítélése fokozatosan romlott (már nem volt annyira férfias dolog lerészegedni), ám ezzel együtt a mértéktelen vedelők száma mit sem csökkent.
Az alkoholizmus nem mai jelenség: már az ókoriak is felismerték (és éltek vele). És hiába a bölcsek és a józan életű emberek példa értékű élete, alkoholisták mindig voltak, vannak és lesznek. És sehogy sem lehet meggyőzni őket, hogy ez nem jó nekik.
Na, még egy pohár bort?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése