Az 'omnia vincit amor' a latin szállóigék közül talán a leghíresebb. Mind a mai napig a leggyakrabban használt bölcseletek közt tartják számon szerte a világon, mind az eredeti latin alakjában, mind a különböző élő nyelvi fordításaiban, mind pedig a szállóige variánsaként, 'amor vincit omnia' alakban.
A szállóigével gyakran találkozunk esküvői fogadalmakon, beszédeken, gyásszertartásokon, kedvelt tetoválási motívum férfiakon és nőkön egyaránt. A történelem során rengeteg író lefordította és értelmezte a kifejezést, saját korára, saját ízlésére szabta. Az aforizma aktualizált alakja át-meg átszövi az egész kultúránkat: könyvcímek, filmek, márkák, jelszavak, hűtőmágnesek és képeslapok formájában.
A kifejezés eredetileg a római költőtől, Publius Vergilius Marotól származik. I.e. 70. október 15-én született a Mantua körzetéhez tartozó Andes nevű faluban. Leghíresebb műve az Aeneis.
Az 'omnia vincit amor' kifejezés azonban egy korábbi munkájából, az Eklogákból származik. A Bucolica vagy más néven Eklogák i.e.37-ben jelent meg és tíz bukolikus költeményt tartalmaz. Az 'omnia vincit amor' kifejezéssel az utolsó, tizedik költeményben találkozunk:
OMNIA VINCIT AMOR: ET NOS CEDAMUS AMORI
„Mindenen úr vagy, Amor; hódoljunk hát meg Amornak.”
„Zsarnok vagy, szerelem, s magam is csak rabja vagyok Amornak!”
A kifejezés némi magyarázatra szorul, noha az első része megmagyarázza önmagát: a szerelem mindent legyőz. Az első és legfontosabb dolog, hogy ez nem egy közmondás. Ez egy kifejezés. A kifejezést a vers egy szereplője mondja ki. Azt gondolhatnánk, hogy az évszázadok sodrásában annyi minden többletjelentés tapadt a kifejezéshez, hogy idővel megérett rá, hogy szállóigének nevezzük, de ez nem igaz. Ez továbbra is csak egy kifejezés.
Vergilius költeményében az 'omnia vincit amor' kifejezést Gallus mondja ki, aki a Lycóris iránt érzett olthatatlan szerelmének nyomorában senyved. Gallus annyira betege lett a szerelemnek, hogy maga Apollón isten vonta kérdőre Gallust, hogy vetne-e véget a szenvedésének.
GALLE, QUID INDANIS?
Természetesen Lycóris egy másik férfit választott és vele lépett le. Apollón kérdésére pedig magunk is tudjuk a választ: igen, Gallus őrült volt. A szerelem bolondja. Mint mindenki, akit megérintett az olthatatlan szerelem tüze.
Lycóris lelépett és Gallusunk Árkádiában haldoklik, a szerelemtől agyonsújtva. Ez az őrület annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem csak Apollón isten, hanem Silvanus és Pan is közbeavatkozott. Természetesen a szerelem ellenében még a halhatatlanok sem járhatnak sikerrel.
A versben szereplő Gallus feltehetően Caius Cornelius Gallus (kb.i.e.70-26). Vergiliushoz hasonlóan ő is költő, és közös mestertől tanulták a költészet tudományát.
Az igazi Gallus négy könyvnyi elégiát írt, de ezekből csupán néhány töredékes sor maradt ránk. Az elégiákban egy szerelem képe bontakozik ki, és ez a démoni nőszemély, akit Vergilius a műveiben Lycórisnak nevez. Tehát a Lycóris költői művésznév. A név mögött Cytheris áll, kora híres színésznője, aki Gallus mellett több szeretőt is tartott – mint például Marcus Antonius és Brutus – de a hölgy mentségére szóljon, hogy tette mindezt szép sorjában, nem egyszerre, egy időben. Legalábbis így hírlik.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem:
AMOR VINCIT OMNIA?
A válasz: igen is, meg nem is. A szótagok metrikussága miatt (rövid és hosszú szótagok váltakozása) bizonyos szavak csak meghatározott sorrendben következhetnek egymás után, hogy a latin nyelv hangzata, harmóniája megmaradjon.
Vergilius eredeti szavai szerint: omnia vincit amor – és más semmi. Így „helyes”, hiszen a vers hexameterben íródott. Az omnia a szó első szótagja 'om', hosszú szótag, szemben az amor szó kezdő 'a'-jával, ami rövid. Tehát hexameterként az 'omnia vincit amor' kifejezés működik. Ha viszont felcseréljük a szavakat – és miért ne tehetnénk, hiszen a latin könnyed és laza nyelv – a hexameter nem működik, viszont a kifejezés továbbra is helyes és értelmes marad.
Tehát helyesen mondjuk-e, amikor azt mondjuk, 'amor omnia vincit'? Igen, helyes abban az esetben, ha nem Vergilius elkötelezett híveiként a költő szent lábnyomit követjük. Helyes, hiszen egy értelmes kifejezés, helyes, ha fesztelenül csevegünk a szerelem erejéről. Hogyan lett mégis szállóigévé ez a fordított kifejezés? Ez a 'fordított' szórend Caravaggióhoz köthető. Az 1600-as évek legelején ő festette meg Amort, a szerelem istenét (a római Cupido). A festmény azóta is töretlen népszerűségnek örvend, melynek címe: amor vincit omnia.
Amikor a szerelemről beszélünk, sőt, magunkra is tetováltatjuk, akkor biztosak akarunk lenni benne, hogy mindenkiben tudatosul, hogy a SZERELEM az, ami mindent legyőz. Ezért kerül ez a szó az első helyre. Aki esetleg járatlan a latin nyelvben, az fordítva is értelmezheti: mindent legyőz a szerelem. Ez némi félreértésre ad okot, ezért tesszük előre az amor szót.
Nagyon keveset tudunk a szerelmi viszonyokról a római korban. Rengeteg szerelmes vers maradta ránk, gyengéd történetek, politikai házasságok, botrányos szerelmi viszonyok. De még így is nagyon keveset tudunk.
Amit tudunk, az javarészt a felsőbb társadalmi rétegektől származik és a házasságot leíró jogszabályokból. Azt tudjuk, hogy házasságot kötni hihetetlenül egyszerű volt. Lényegében akár semmiféle szertartásra nem volt szükség: férfi és nő életvitelszerűen együtt éltek, és házastársaknak nevezték magukat, akkor azok is lettek.
A válással is ugyanez a helyzet. Egyszerű. Szét kell költözni és kijelenteni. A válás a római korban egy egészen szokványos dolog volt.
Intimitás és közelség
Arról is vannak adataink, hogy a szeret nyilvános kifejezését visszataszítónak találták. Florence Dupont meséli el Manilius történetét (Daily Life in Ancient Rome): Cato kiutasította Maniliust a szenátusból, mert az vette a bátroságot és megölelte a saját feleségét a nyílt utcán, fényes nappal. Tetézve bohóságát tette mindezt a saját lánya szeme láttára.
A házasság a felsőbb társadalmi osztályok számára a történelem során mindig is politikai és anyagi döntés volt első sorban. A családok a szövetségüket gyakran házassági kapcsolattal erősítették meg. Például Augustus kényszerítette Tiberiust, a nevelt fiát, hogy váljon el feleségétől, Vipsania Agrippinától, és vegye feleségül Agrippa özvegyét, Iuliát – tette mindezt pusztán politikai megfontolásból. Tiberius és Vipsania Agrippina túl sokat foglalkoztak egymással, így Augustusnak meg kellett tiltania, hogy találkozhassanak. Mindezzel együtt a házasság nem csupán üzlet volt, hiszen a szenvedélyes szeretet számtalan nyomával találkozhatunk.
Például Pompeius Magnus hírhedt volt arról, hogy szenvedélyesen szerette az összes feleségét. Az ifjabb Plinius is szenvedélyes leveleket írt a feleségének. Cicero is könnyfakasztó sorokkal bombázta az otthoniakat a száműzetéséből. Cicero ezekkel a megnevezésekkel illeti a feleségét: mea vita (életem), mea lux (fényem) és meum desiderium (szívemnek vágya). És ne feledkezzünk meg a történelem talán leghíresebb szerelmespárjáról, Marcus Antonius és Kleopátra viharos románcáról. Marcus Antonius Kleopátrát halottnak hitte, ezért ledöfte saját magát, majd mikor szembesült vele, hogy Kleoptára a legkevésbé sem halott, az asszony magához vitette, és karjaiban hunyta le szemeit az örök álomra.
Hogy hogyan is zajlottak a viszonyok az alsóbb társadalmi rétegekben, arról szinte semmit sem tudunk.
Bárhogyan is, annyit biztosan kijelenthetünk, hogy a szív és az ész, szerelem és kötelességek nem azonos oldalon harcoltak. Az érzelmek és a kötelességek szemben állása számtalan irodalmi alkotás fő témája. Vergilius Aeneisében is központi kérdés Aeneas szerelme Didó iránt, szemben a kötelességével a népe irányába, az apja felé, az istenek felé. Végül a szerelmet áldozza fel a kötelesség oltárán. A római embereszmény a hidegfejű hős volt, fiatalos, bohó és lángoló érzelmek nélkül. Illetve lehetett lángolni, de csakis szigorúan Róma irányába. Ez egy igen súlyos eszménykép: a hősnek határtalanul komolynak kell lennie.
Talán nem is létezett valódi ellentét az érzelmek és a kötelességtudat között, talán a szerelem egy végtelenül egyszerű dolog volt. Talán csak Vergilius adta Gallus szájába egész Róma hitét és vágyát. Teszi mindezt úgy, hogy az Eklogákban az isteneket okolja, majd felkiált:
OMNIA VINCIT AMOR!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése