Ha a görög művészetről beszélünk, mindenkinek a fantasztikus oszlopsorok jutnak eszébe és a vörös- és fekete alakos vázák. Szeretjük felidézni a történeteket, amiket a vázán látunk. Mi van a vázára festve? Miért éppen azt választotta a váza festője? Mitológiai történet? Egyszerűen működünk: rabjai vagyunk a szépnek. Ám a görög művészetnek van egy másik nagyon érdekes, ám kevésbé népszerű és közismert korszaka: a geometrikus korszak.
A geometrikus kor a görögök sötét korszaka után fejlődött ki, nagyjából i. e. 1100 és 700 között. Ebben a változékony és formálódó korban született meg számos későbbi, ismert görög intézmény. Kialakult az államforma, használatba vették az ábécét, új kereskedelmi és kolonizációs lehetőségek nyíltak meg Asia Minor felé, Dél-Itália és Szicília irányába. Templomokat és szentélyeket emeltek az isteneknek és a hősöknek. És ez Homérosz kora is, az Iliász feltételezett kora. Szóval sok fontos dolog történt. És az egyik legfontosabb, hogy Athén erős és vezető városállammá vált.
Athén lett a geometrikus mintákkal ellátott edények legfőbb előállítója, és a többi fejlődő városállam pedig ezek lelkes felvásárlója. Számos, ebből a korból ránk maradt edény temetési segédeszköz, azaz urnaként funkcionált. Ilyen amforák jelölték például a tehetősebbek sírjait.
A geometrikus művészet nem a görög szigetvilágból származó művészeti forma. Nem mínoszi, semmi köze a „mosolygós” művészethez. Se táncosok, se vadászjelenet, semmi bikaugrás, sehol a jól ismert, meleg görög színek. A geometrikus minták mégis ízig-vérig mükéneiek: hivatalosak, szűkszavúak, alig díszítenek – minden meghatározott rendben, egy előre eltervezett „minta” alapján történik a vázákon.
A geometrikus művészetet több lépcsőben lehet leírni. Kezdjük a kibogozást egy rövid listával, hogy nyomon kövessük a stíluselemeket és a változásokat az idő sodrásában. Még a geometrikus művészet sem állandó és változatlan!
1.) PROTOGEOMETRIKUS KOR (i.e.1050-900)
A korszak előtt a vázák formája kevésbé volt ilyen szigorúan meghatározott: egy alakra többféle variáció létezett. Itt, ebben a korban változott meg ez a szabadság: a lehető legegyszerűbb formákra törekedtek és igyekeztek az egyediséget és a sajátosságot kerülni. Az edényeket vízszintes sávokkal tagolták, amiben néhány geometrikus alakzat ismétlődött, például koncentrikus körök, félkörök.
2.) KORAI GEOMETRIKUS KOR (i.e.900-850)
Az edények nagyobbak lettek mind szélességüket, mind magasságukat tekintve. A méretük miatt a díszítés a nyakra került és ez elért egészen a váza testének közepéig. Az alsó felét agyag borította, ami az égetés során fekete színt kapott. Ebbe na korban alakul ki a görög művészetre talán legjellemzőbb minta, a meander.
3.) KÖZÉP GEOMETRIKUS KOR (i.e.850-760.)
A díszítő szalagminták szélesebbek lettek és megsokszorozódtak. A meander uralja a motívumokat és szinte mindenen feltűnik. A váza legfontosabb része, a fülei (fogói) is tele vannak meanderrel. Az ebből a korból származó vázák néha egészen bonyolultnak tűnnek, órákig lehet őket nézegetni és az ember egészen belefelejtkezik a minták örvényébe. Az élethűségük és precizitásuk néha megdöbbentő. Ezek a pontos, egymásba kapcsolódó minták nem hagyják a szemlélőt megpihenni.
4.) KÉSŐI GEOMETRIKUS KOR (i.e.760-700.)
A vázafestők újra ember- és állatalakokat festenek. Néha nehéz megkülönböztetni, hogy emberrel vagy állattal van-e dolgunk, mert az alakok teljesen stilizáltak. A férfiak felsőteste egy háromszög, fejül ovális, az orrot pedig általában egy folt jelöli az arc közepén. A hosszú, hengeres valamik pedig a lábasjószágok. A nők ábrázolása is erősen stilizált. A hosszú hajukat sűrű vonalak jelölik, a mellüket pedig gyakran a hónuk alatt hordják. A legelésző állatok és a velük játszó gyerekek az egyéni, individuális művészet tárgykörébe tartoznak, az alkotói szabadság megnyilvánulásai, és mint ilyennek, ebben a korban nincs létjogosultsága. Itt a szigorúan geometrikus mintákba álmodott valóság leképezése a művészi érték. Jellemző motívum, hogy a váza füle alatti központi részt egy nagy képpel, kompozícióval töltik ki. Ez az utolsó korszak általában a geometrikus kor legismertebb szakasza.
Ám egyszer minden jónak vége szakad. Amikor a művészek elkezdik az embereket és állatokat a maguk valójában, élethűen ábrázolni, valami visszavonhatatlanul megváltozott a vázafestészetben. Mintha az emberek visszataláltak volna egy rég elvesztett boldogsághoz és a természethez. Legalábbis az ábrázolásokon ez a gondolat tükröződik. Az egyre szorosabbá váló kapcsolat a Kelettel új motívumokat hoz be: oroszlánok, párducok, képzeletbeli vagy rég kihalt lények, lótuszok és egzotikus virágok indái szövik át a görög vázákat. A minták átalakulnak, a kompozíciók szabadabbak, a motívumok kötetlenebbek. Az állatok felismerhetőek és életszerűek, úgy legelésznek és menekülnek üldözőik elől, mintha bármikor leléphetnének a váza síkjáról. A vadászjelenetek, tengeri életképek, üldözések, ragadozások és kalandok valóságossá, átélhetővé, mozgalmassá válnak.
A görög geometrikus mintákat előszeretettel alkalmazták bronz felületekre is. Ismerünk bronzból készült állatfigurákat is ugyanolyan kolbász testtel, mint a geometrikus vázákon, mintha a mértani festésről léptek volna le. Lehet őket szeretni vagy kinevetni, mindenesetre a görög művészet megkerülhetetlen mérföldkövei, egy korszak néma tanúi. És különben is, az ember a lelke mélyén valahol szereti a rendezettséget, jobban, mint a felforgató, ám annál izgalmasabb káoszt. Szóval a kockabarik nagyon is szerethetőek, hiszen hiába a geometrikus test, a békés legelészés, amit felidéznek, sokkal többet mesél a tudattalanunknak, mint a gondosan kigyúrt birkatestek!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése