Az ókori történetek, legendák, mítoszok, mondák ma már gyakorlatilag a mese és a képzelet világába süllyedtek le. Sajnos lesüllyedtek, mert a mai "modern", "felvilágosult" és tudományos látásmódunkkal már nem tudjuk a régieket értelmezni. Minden történetet a képzelet világába kellett száműznünk, amit nem tudtunk megmagyarázni. A hősökből, istenekből és félistenekből mesefigurák lettek, hihetetlen és kitalált karakterekké alacsonyodtak.
Schliemannak sem kis munkájába került, hogy Tróját kirángassa a legendák világából. Az egész életét tette fel erre, hogy bizonyítsa, a mesék nem mesék, hanem egy elmúlt valóság szilánkjai. Csak már nem értjük, nem merjük érteni. Szerencsére néhány zseniben még ott a szikra, akik képesek látni és láttatni azt, amit ma már nem értünk. Írók, régészek, festők, szobrászok, tanárok - az élet számtalan különböző területén felbukkanó "régi" emberek, akik merik a történeteket a maguk tiszta valóságában szemlélni, megmutatni. Akik nem a tudományos lehet-nem lehet mentén gondolkodnak, hanem engedik, hogy a szívük mutassa meg az utat, ami hazavisz, haza, a régiekhez.
Elsőként James Barry romantikus ír festőt választottam. 1741-ben született Írországban, a londoni Képzőművészeti Főiskolán tanított, bár a szabadságszeretete miatt kizárták a Királyi Művészeti Akadémiából. Nos, azt hiszem ez nem az ő szégyene. William Blake sokat tanult tőle, művészetére inspirálóan hatott. Szegénységben élt, a művészetét későn ismerték el/fel.
És a desszert - íme néhány ízelítő a műveiből, a teljesség igénye nélkül:
 |
Kheirón és Apollo |
 |
Iuppiter és Iuno az Ida hegyén |
 |
Philoktétész Lémnosz szigetén |
 |
Venus születése |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése