Illatok nyomában

   Pompeji és Herculaneum közismert az eltemetett kincseiről. Annyi mindent mesél nekünk az ókori világról, az élet minden területéről. Az emberek mindennapjairól, a gondolataikról, a vágyaikról és álmaikról is. Egy élő várost ismerhetünk meg, talán olyan mélyen, mint a sajátunkat, amiben élünk. Talán a saját világunkat sem ismerjük annyira, mint az elsüllyedt várost, amibe beleszerelmesedünk, és annak szenteljük az életünket. A világ tele van titkokkal és érdekességekkel, és mind arra vár, hogy felfedezzük! 

a Vettiusok háza feltárás közben

   A Vettiusok háza több szempontból is érdekes. Például a falfestményei miatt. Egy érdekes festmény egy csapat apró Amort ábrázol, amint parfümöt, illatszert állítanak elő. Egy illatot, egy kozmetikumot elég nehéz rekonstruálni, elképzelni. Az ókori illatszerkészítést ismerhetjük meg a képregényszerűen megalkotott falfestményről.

  A lényeg akkor is ugyanaz volt, mint ma: rabul ejteni egy illékony dolgot, megfogni a megfoghatatlant. A főként növényi részekből készült illatokat leggyakrabban olajokban őrzik meg. Ezt a olajba áztatást láthatjuk a képen, amint a nagy finomságú olajokban növények tömkelege ázik, hogy illatát örökre nekünk adja. Aztán újabb és újabb hozzávalókkal finomítják, árnyalják az illatot, mígnem egy leheletkönnyű esszencia marad, ami ízléses és művészi kivitelezésű üvegcsékben várja a gazdáját.

   Plinius maga is több parfümreceptet ír le, és szerinte a jó parfüm az idővel csak még jobb lesz - persze megfelelő tárolás mellett. A parfümöt olajok alatt kell tartani, hogy az illat ne szökjön el. És ólomtárolókban, mert az illatoknak nem barátja a napfény. 

   Az ókori parfümök annyiban azért mások voltak a maiakhoz képest, hogy míg a maiak alkoholos jellegűek, folyékony halmazállapotúak és az esszencia töménysége alapján kategorizáltak, az ókori parfümök és illatszerek gyakran balzsam, krémes állagúak. Elnevezésük vagy a származási helyre utalt, vagy az illat fő jellegére (például fahéj, bazsalikom, nárdus - gyakoriak voltak a gyógynövény illatok, ami ma már ritka, különlegességnek számító kuriózum). Az illatszereket egyszerűen unguentum-nak nevezték, függetlenül attól, hogy arckrém vagy parfüm volt-e. Persze minden kozmetikum illatos volt, és kedves auctoraim szerint (tisztelet a kivételnek) igencsak feleslegesek. A szépítkezést és az unguentum használatát perzsa eredetű szokásnak, hóbortnak, luxusnak tartották. Persze nem a hedonista perzsáktól származik az illatok szeretete, de mint a Birodalom főellenségének, ezt is a nyakukba lehetett varrni. 

   Bármit is morogtak az öreg bölcsek (akik ugyan maguk is voltak fiatalok, bármily hihetetlen), az emberek mindig is szerették a szépet, szerettek szépek, ápoltak és illatosak lenni!