Általánosságban igen sokat tudunk a rómaiakról: hogyan építkeztek, mit ettek, mit viseltek és mit olvastak. Azt is tudjuk, hogy ellenfeleiktől a legötletesebb módon szerettek megszabadulni. De miért? A gondolkodásukat nem értjük. Egy élet munkája megtanulni római fejjel gondolkodni, és gyakran az sem elég. Talán idővel megértjük a miérteket, de nem érezzük át. Különösen igaz ez a büntetésekre. Szerettek megtorolni. Példát statuálni. Erőt fitogtatni. Nem mintha manapság ez másképp lenne, de a római észjárás teljesen más. Mást jelent egy szobor szépségét megérteni és megint más dolog egy büntetést megérteni. Egynémelyik megtorlás nem is tűnik olyan kegyetlennek mai szemmel. De vegyük elő a római énünket, a római értékrendünket, és máris egy teljesen más világba csöppenünk!
Íme egy kis ízelítő a római büntetések módozatairól.
1.) Keresztre feszítés
A történelem méltán leghíresebb büntetése, természetesen Krisztus miatt. Így büntették a bűnözőket és a rabszolgákat, kalózokat, néhány keresztényt (korántsem olyan nagy számban, mint manapság gondoljuk) és a NEM rómaiakat. Az embert felszögezték egy keresztre és vártak. Elég hosszú ideig kellett várni, ritkábban a kivérzés, inkább a tüdő összeesése okozta a halált. A keresztre feszítés inkább órák, mintsem napok kérdése volt. De ez egy közismert történet...
2.) Culleus vagy poena cullei (a cullus,-i.m.=bőrzsák, tömlő szóból)
Ez a szép latin kifejezés a legjellegzetesebb római kivégzési formát takarja, melyet egy speciális bűntett megtorlására tartottak fenn - az apagyilkosoknak. Természetesen az anyagyilkosra is ugyanez vár, ám a patriarchális társadalomban a szülő meggyilkolását apagyilkosságnak nevezik. A delikvenst egy hatalmas bőrzsákba varrják be és élve a tengerbe vetik. Néha majmot, patkányt vagy kígyót is mellékelnek a zsákba útitársként. Természetesen ez nem az állatok büntetése, jelen esetben nem ők a vétkesek.
Az első zsákba varrt szülőgyilkos Publicius Malleolus volt: nem az apját, hanem az anyát tette el láb alól. Az ilyen és ehhez hasonló történetek sokáig fennmaradtak, intő példaként hagyományozódtak az utókorra és az elkövetkező generációkra.
A halál leggyakoribb oka a vízbe fulladás (ha nem volt olyan szerencsés, hogy kitörik a nyaka). A parton szurkolók pedig élvezettel hallgatták a zsákból kiszüremlő kétségbeesett sikolyokat. Igazi római kivégzés!
3.) Büntetés fizetése
A római polgár, ha ellopott valamit (és rajtakapták) vagy valamiféle kisebb bűnt követett el, általában pénzbírság megfizetésére ítélték. A pénzösszeg nagysága az ellopott holmi értékétől függött. A római és nem római mindig is eltérő megítélés alá tartozott.
4.) Száműzetés
Minél vagyonosabb volt valaki, annál inkább számíthatott rá, hogy a legkisebb bűntett elkövetése után is száműzetés vár rá. Egy mohó uralkodó esetén még egy gondolatbűn is elég, sőt, egy igen telhetetlen uralkodó esetén bűn se kell: csinálnak. Ma már van rá szavunk is: koncepciós per. Ezt a rómaiak még nem fogalmazták meg tudományosan, csak alkalmazták.
A vagyonos római polgár számára ez hihetetlen megaláztatást jelentett. A száműzetés jelenthetett néhány évet, vagy akár az egész hátralevő életét. A száműzetés ideje alatt a polgár nem férhetett hozzá a vagyonához, és a hatalmát sem gyakorolhatta, vagyis minden társadalmi kiváltságától megfosztották. Ha csak időszakos volt a száműzetése, akkor is számolhatott a vagyona elvesztésével, ha nem volt családja vagy barátai, akik vigyázzanak rá. De pont ez a büntetés lényege: a polgárt elvágta mindennemű társadalmi összeköttetésétől, ellehetetlenítette a kapcsolatait, ami a régi Rómában az egyik legfontosabb tőke volt.
5.) Testi fenyítés
Ennek a büntetésnek természetesen úgy van értelme, ha mások is látják, tehát közönség szeme láttára zajlik. Általában azoknak tartogatták, akik nem rendelkeztek római polgárjoggal - és azok szeme láttára hajtották végre, akik rendelkeztek ezzel a bizonyos polgárjoggal. A kiadós verés gyakori látványosságnak számított, és amellett igencsak fájdalmas is lehetett. Túl azon, hogy vérig lealázó.
6.) Az aréna aranyló homokja
Nézőként az egyik legizgalmasabb római szórakozás a gladiátorviadal megtekintése, ám egészen más a helyzet, ha az ember közvetlen a porondról láthatja az eseményeket és ha aktív résztvevője a látványosságnak. Az aréna "fellépőként" igen keserves halált igért. Általában nem képzett harcosok kapták ezt a büntetést, és pontosan ez a hozzá nem értésük tette vidám és önfeledt szórakozássá a nyilvános kivégzést. A rimánkodás, a sírás, a könyörgés, a lealacsonyodás. Egy harcos nem futamodott meg, a gladiátorokban pont ezt a rettenthetetlenséget csodálták. A halálra ítéltek azonban semmi fenségest nem mutattak: egy római szemében nevetség tárgyát képezték.
Ám a gladiátoroknak sem volt különösebb élvezet egy ilyen ellenfél, de valakinek ezt is meg kellett tennie...
7.) Rabszolgaság
A rabszolgaságnak is vannak különféle fokozatai, változatai: vannak egészen elviselhető, kényelmes feladatok, és vannak bizony gyötrelmes, szó szerint halálos munkák. Ha például valaki adósságba keveredik, és nem tudja kifizetni, végső megoldásként eladhatja saját magát rabszolgának a tartozás fejében. Ez valójában egy önbüntetési forma. Nagyon megszégyenítő, de gyakori megoldás. Szélhámosokat és csalókat gyakran kényszerítettek arra, hogy adják el magukat rabszolgának az áldozataiknak, miután lebuktak, hogy kompenzálják azok veszteségeit. Ilyenkor bármikor megverhették őket, és az új gazdájuk gyakorlatilag azt csinált velük, amit akart.
8.) Damnatio ad bestias - a vadak elé vettetés
A legelvetemültebb bűnözőket ítélték erre a halálnemre. Az arénában a kiéhezett és feldühödött állatok elé vetették őket, és gyönyörködve nézték végig, ahogy a fenevadak ízekre szedik az elítélteket. Talán ez tűnik a legkegyetlenebb kivégzési módnak, ám a rómaiak gyönyörűségüket lelték az ilyesmiben. Abban, hogy "értelemmel nem rendelkező, oktalan lények" fogaira és karmaira bízták a bűnöst, egyfajta isteni igazságszolgáltatást láttak, miszerint nem egy ember (mit ember, egy RÓMAI) ítélkezik a bűnös felett, hanem maguk az istenek teszik vele azt, amire méltónak találják. Egy római polgár pedig örömmel szemléli, hogy az isteni igazságszolgáltatás gépezete olajozottan működik.
Manapság persze ilyesmik már nincsenek. Csak börtönök vannak, mert a gyerektaperoló perverzeknek is jogaik vannak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése