Minden bizonnyal ismerősen cseng Aphrodité istennő neve: a szépség és a szerelem elbűvölő görög istennője. Ám a bájos istennőnek van ám egy másik arca is: kegyetlenül megbünteti azokat, akik nem akarnak neki behódolni. Bár ez általában igaz az istenekre, hogy nem veszik jó néven, ha egy halandó nem hódol a kultuszuknak teljes odaadással. De mégis, a szerelem istennője vagyon hogyan bünteti meg makacs elutasítóit? Ezt az istennői dühkitörést láthatjuk Iaszón és az Argonauták kalandja során.
A lémnoszi nők
Iaszón és társai az Argón hajóztak, amikor is a szeszélyes tenger Lémnosz szigeténél tette őket partra. A sziget felderítése után megtudjuk, hogy Iaszónék a helyi lakosokat igencsak szorult helyzetben találták. Aphrodité istennő ugyanis megátkozta a helyi nőket, mert azok elhanyagolták az istennő oltárát. Ez a büntetés pedig abból állt, hogy a nők rettenetes szagot árasztottak magukból. A lémnoszi férfiak pedig mi más tehettek volna, önmegtartóztatás helyett saját asszonyaikat elhanyagolták és szag-semleges trák lányokkal múlatták az időt. A lémnoszi nők viszont bánatukat ne ma párnájukba sírták, hanem lemészároltak minden útjukba kerülő férfit. Nem számított, hogy gyerek vagy felnőtt, hogy apjuk vagy a volt házastársuk, minden férfiasságot csírájában elfojtottak.
Egy nő azért akadt, akin nem uralkodott el az őrület. Ő Hüpszipülé, a lémnoszi királynő. Bár ő is bűzlött, az istennő átka még a királynőt sem kímélte, de megsajnálta az apját, Thoász királyt. Felcucálta egy bárkába és bízott benne, hogy a tenger jó messzire sodorja az öreg királyt az őrület szigetétől.
A nők idővel átvették a férfiak feladatait. Szántottak, vetettek és gazdálkodtak, és még egy kicsit katonáskodtak is. Vigyázó szemeiket mindig a parton tartották, nehogy az álnok trákok kikössenek és asszonyokat raboljanak, ha már ilyen drasztikusan lecsökkent a 'veszélyes' férfiak száma a szigeten.
Jön a hős
A mohó trákok helyett azonban az Argó kötött ki Lémnosznál, fedélzetén egy rakás hőssel (amúgy igencsak nyalka legények is). Hüpszipülé a tengerparton fogadta a hősöket – mert aki királynő, az az is marad – hogy személyesen győződjön meg róla, váratlan vendégeik nem jelentenek fenyegetést kis kompániájukra. Lakomára hívja az ártalmatlannak bizonyuló csapatot. Mi több, öreg dajkája azt javasolja, hogy ha már ilyen szelídek ezek az idegenek, akár be is foghatnák őket katonáskodni, és mégsem a nőknek kellene ezt a méltatlan feladatot elvégezni. Sőt, minden feminista képtelet túlszárnyalva, az idegenek akár apa-jelöltként is bevethetőek, hiszen egy csomó gyereket tudnának csinálni, és nem fenyegetné a kihalás a szigetet!
Hüpszipülé elmesélte a történetüket az Argonautáknak, ám a sztori átok-részéről bölcsen hallgatott. Aphrodité istennő úgy intézte ezt a bizarr büntetést, hogy az Argó legénységét valahogy mégsem zavarta a nők fertelmes szaga, így az összes derék – és csinos – hős talált magánal lémnoszi kedvest. Iaszón, mint a derekak közt a legderekabb, természetesen a királynő, Hüpszipülé szeretője lett. Így hát az Aranygyapjú-projekt bizonytalan időre elnapolódott...
Még több isteni beavatkozás
Így ment ez a szerelmi entyem-pentyem egészen addig, amíg Héraklész fel nem rázta a társaságot egy kiadós üvöltözéssel. Ő ugyanis a hajón maradt, nem kezdeményezett semmiféle viszont az elférfiasodott büdi-asszonyokkal, mert Hülaszt, a fogadott fiát gyászolta. Ordítozott, hogy bizony az Aranygyapjú nem fog az ölükbe hullani, vagy apró arany patáján hozzájuk tipegni, és dicsőséget nem idegen nők hajkurászásával lehet szerezni, hanem férfit próbáló kalandokkal és kihívásokkal. A halhatatlan hírnév nem az ágyban, párnák közt vár rájuk, hanem veszélyes vizeken. Héraklész hiába engedte neki a hangját, Hüpszipülé egy sokkal hatásosabb fegyvert vetett be a hősök meggyőzésére: elsírta magát. Iaszón megígérte neki, hogy amint kezükben az Aranygyapjú (hiszen mégiscsak azért indultak el, vagy mi), visszajönnek érte. Hüpszipülé már azon aggodalmaskodott, hátha terhes, és akkor mit csináljon a gyerekkel. Iaszón, mint a leendő apák gyöngye, biztosította Hüpszipülét, hogy abban az esetben, ha valóban a mini-hőst hozza világra, küldje a fiút Iolkoszba, ahol Iaszón szülei élnek (ha még élnek egyáltalán, mert ezt a körültekintő fiú sem tudta biztosan megmondani), és majd azok gondoskodnak róla.
Ovidius levelei
Ovidius Hősnők levelei című művében csupa olyan nőt szólaltat meg, akivel bizony csúnyán elbántak a férfiak, akarattal vagy önhibájukon kívül. Így került ebbe a válogatásba Hüpszipülé is, akit mint már kitaláltátok, NEM keresett fel Iaszón hazafelé. Hüpszipülé kesereg, mi több tudja, hogy hűtlen kedvese összeszűrte a levet Medeával, a „méregkeverővel”. Sokkal többre tartja magát ennél a feslett nőnél, aki minden aljasságán és ármánykodásán túl hátrahagyta a családját. Ő, Hüpszipülé legalább megmentette az apját és nem mészárolta le, mint annyi lémnoszi nőtársa. És mit kapott mindezért cserébe a sorstól? Semmit. A római gondolkodásban az istenekkel szemben a Quid pro quo elve érvényesül: én adok valamit, hogy cserébe te is adj valamit. Szóval ha egy római megtesz valamit, azért cserébe el is vár valamit. Akkor is, ha épp a kifürkészhetetlen Sorssal áll szemben személyesen. Hiszen egy rómait nem lehet csak úgy félresöpörni, akkor sem, ha történetesen nő. Szóval ezért érzi Hüpszipülé Ovidius szívével, hogy neki bizony a Sors jön eggyel. Illetve a semmi nem is igaz, mert sok-sok keserűséget kapott. Iaszón két nyarat töltött vele, úgy éltek, mintha házasok lennének (pedig ez a dög még el se vette – bár Iaszón esetében tudjuk, hogy az esküje sem ér túl sokat), aztán szedte a sátorfát – pontosabban az Argót – és elhajózott a messzi vizeken, és vissza se nézett.
Iaszón lémnoszi öröksége
Hüpszipülé bár nem rendelkezett mágikus képességekkel és egy kicsit se tudott varázsolni, ám a megsértett nő összes mérge felgyűlt benne, így szíve minden keserűségével elátkozta Medea és Iaszón szerelmét. Iaszóntól ikrei születtek (tehát jó volt a megérzés): Euneósz és Déiphilosz. Euneósz lett Lémnosz királya, vele az Iliászban is találkozunk:
„S jöttek a bárkák Lémnoszból, jó lémnoszi borral,
mindet Iészonidész Euénosz küldte hazulról,
nép-pásztor nagy Iészónnak kit Hüpszipülé szült.”
Euenósz váltotta meg Akhilleusztól Priamosz egyik fiát: elcserélte egy vegyítőedényért.
Hüpszipülé bukása
Miután Lémnoszon kitudódott, hogy minden fogadalom ellenére a gaz Hüpszipülé megmentette a saját apját, az áruló királynőt rabszolgasorba taszították. Lükurgosz nemeai királynak adták el, aki Opheltészt, a fiát bízta az ex-királynőre. Egy alkalommal, amikor a Hetek Thébai ellen vonultak és átmasíroztak Nemeán, Hüpszipülé egy forráshoz vezette őket, s közben a fűbe letett kisfiút egy kígyó halálra marta. A vezérek ezt baljós jelnek tekintették, és hogy az istenek kegyelmét elnyerjék, atlétikai játékokat rendeztek a kis halott emlékére, és ezzel a cselekedettel ágyaztak meg a méltán híres nemeai játékoknak, és a gyermeknek utólagosan az Arkhemorosz ('sorskezdet') nevet adták. Később Euenósz kiváltotta anyját a rabszolgaságból.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése