A
latin nyelv oktatásának megreformálása nem új keletű probléma,
már évek óta rágódnak rajta. Persze csak rágódnak, de nem
történik semmi. Talán jobb is, mert ami 'reformok' az elmúlt
években a közoktatást érintették, hát... vitatható
kimenetelűek.
A
téma aktualitását Magister egy régebbi laudatoros cikke vezette
elő, ittelolvashatod.
Érdemes a kommenteket is elolvasni, mert az is része a körképnek,
hogy ki mit gondol.
Ebben
az agyonmodernizált és túlfejlett társadalomban már nem
normális, ha valaki csak úgy szemlélődik a villamoson és nem
okostelefonozik, különc az, aki egy combos könyvet (papír!)
olvas, netán valami értelmeset, a könyvtárban is felszalad a
szemöldökük, ha valaki Plutarkhoszt kér egy kis Ciceróval, na de
aki latin tanulásra adja a fejét... az egyenesen őrült. Olvasni,
holt nyelvet tanulni és elmerülni a kultúrában ma már vérlázító
partizánakciónak számít, szinte gerillaháború a társadalom
ellen. És egy egyre rosszabb.
Az
oktatás 'színvonala' is változik az évek múlásával - és a
változás nem előnyére történt. Lehet mondani, hogy 'romlik a
gyerekanyag' (nem is tudom, hol hallottam ezt a magvas kifejezést,
de egyenesen beleégett az idegsejtjeimbe), meg kevés az idő, meg
sok a követelmény, meg blablabla. De valami akkor is gyökeresen
megváltozott, elromlott. És ez brutálisan érinti a latin
oktatást. Brutálisan és mégis sehogy se, mert nem 'fontos'
tantárgy, nincs szem előtt, csak amolyan kis plusz pontért való
erőfitogtatás. Nincs súlya az oktatásban, a latintanárok is
amolyan csodabogarak.
A
Magyarországon forgalomban lévő latin nyelvkönyvek elég
egyformák (legalábbis a szemléletüket tekintve): csak az
aranykori/ezüstkori latint tanítják, és kronológiai sorrendben
haladnak. Pedig a latin nyelv közel sem ér véget a Római
Birodalommal, sőt, nekünk magyaroknak a 19. századig meghatározó
nyelvünk. Ezért is nem lenne szabad száműzni a hóbortok
világába, mert nekünk élő kultúránk, a múltunk, a
történelmünk, az életünk.
A
középiskolai latin nyelvkönyvek az első évben 'kiherélt'
szövegeket hoznak: eredeti szerzők lebutított szövegei,
amelyekből kivették a nyelvtanuló számára ismeretlen nyelvtani
jelenségeket. Ez szerintem még nem is lenne rossz dolog, élő
nyelvek tanulása esetén is bevált módszer a könnyített szöveg.
Magister szerint már az oktatás legelején is eredeti szövegeket
kellene olvasni, mert a kiherélt textus élvezhetetlen. Ez igaz,
hogy az irodalmilag meggyepált szöveg nem hordoz különösebb
művészeti tartalmat, de azért azt hozzátenném, hogy magát a
klasszikus kultúrát, történelmet, irodalmi világot is csak meg
kell ismerni valahogy. Mint ahogyan minden idegen nyelv esetén -
legyen élő vagy holt - a kultúrát, a nyelvi hagyományt, a
tradíciókat és a hiedelemvilágot is meg kell ismerni. Együtt a
nyelvvel, párhuzamosan. Erre jók szerintem a könnyített
olvasmányok, a kultúra közvetítésére abban a nyelvtanulási
fázisban, amikor még az ember nem képes a nyelvi szépséget, az
irodalmiságot élvezni, akkor is kap valamit a kultúrából.
Egy
másik dolog a merev ragaszkodás a járt utakhoz. Semmi bajom a jól
bevált sémákkal, de azt be kell látni, hogy a világ változik. A
mai gyerekek nem jobbak vagy rosszabbak, de egy teljesen más
világban nőnek fel. Már nem hozzák otthonról azt a klasszikus
műveltséghez szükséges alap hátteret, amivel neki lehet feküdni
egy eredeti szövegnek. Lásd: Jókai uncsi, nem szeretik olvasni.
Persze hogy nem szeretik, mert nem értik. Mert tele van olyan
kifejezéssel, amit az anyanyelvükön sem értenek. És ezeket a
hiányokat kellene az oktatásnak 'bepótolni', 'betömni', hogy
szeressen olvasni, mert érti, amit olvas, és szeresse a latin
nyelvet, mert az olvasmányoknak számára világos üzenete van.
Holt
nyelvet tanítani egy túlpörgetett világban azt gondolom elég
reménytelen vállalkozás. És a latin oktatás szépen a helyén is
kezeli a latint: holt nyelv, ne akard használni. Miért ne lehetne
egy kicsit élő? Ahogyan a gyerekek is játszanak mindennel, ami
érdekli őket, miért ne játszhatnának a latinnal? Miért ne
lehetne számukra élő, létező, kézzel fogható dolog? Az angol
nyelvterületeken lévő latin tankönyveket elnézve ordít a
különbség. Nem, nem vagyok a Nagy Hamburgerföld elkötelezett
híve, nem gondolom, hogy ott zöldebb a fű, azt viszont látom,
hogy a latin nyelvkönyveik szöges ellentétei a mieinknek. Vannak
pl. egyszerű kis párbeszédek, amint két rabszolga beszélget,
vagy olyan szövegek, hogy mit csinált egy római fiatal egy napján,
milyen játékaik voltak, mit szerettek, stb. Ezeket jó dolognak
tartom, mert előbb tanulja meg a nyelvet, és utána kóstol bele az
auktorokba, akiket némi előzetes tájékozottság híján az
anyanyelven is nehéz értelmezni. Ezen biztos felhördül egy
latintanár, hogy milyen hülye módszer. De mégis. Valami azért
van benne. Van egy csomó vicces kép, ami mitológiai történeteket
figuráz ki, akár mai szemmel nézve, akár az eredeti jelentésében.
És vannak latinos viccek, és szójátékok - nem a múlt századból,
hanem a jelenből. Azért, hogy a latin itt legyen, jelen legyen, ne
legyen halott. Mert azt gondolom, hogy a magyarországi középiskolai
latin oktatás legnagyobb hibája, hogy halottá teszi a latint. És
ez most vissza is üt: ami halott, az használhatatlan. Nem értelmet
kell keresni annak, hogy miért jó latin tanulni, felesleges
bizonygatni, hogy milyen hasznos is ez: ha a latin él, nem kérdés,
hogy mi a szerepe az életünkben. Csak megöltük, és ha a döglött
lovat rugdossák, az nem fog felállni. Mást kell
bevetni...változtatni kell.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése