Az egyik legrégebbi római népi szatirikus vígjáték az ATELLANA, melyben a szereplők rögtönözve adnak elő valamilyen fordulatos cselekményt. Nem hiányozhatnak belőle a durva viccek, a botütések és az obszcén kiszólások. Általában négy szereplő jelenik meg az atellanában, és ezeket a figurákat minden római jól ismeri. Ők: PAPPUS, a vén kéjenc, MACCUS, az ütődött paraszt, BUCCO, a locsogó, szemtelen együgyű és DOSSENUS vagy MANDUCUS, a falánk púpos. A császárság korában megrendezett ünnepi játékokról már kiszorultak a görög színház ihlette klasszikus komédiák és tragédiák, ezek inkább a gazdag rómaiak magánszínházaiban folytatták titkos életüket. Egy-egy színi társulat négy-öt színészből állt, és valamennyien rabszolgák voltak. Mindegyikük több szerepet alakított minden előadáson (női szerepeket is, hiszen nőtagjai nem voltak a társulatoknak). A színészek mellett felléptek muzsikosok, énekesek és vagy tucatnyi statiszta – utóbbiak zöme gyermek, akik így, közvetlenül tanulhatták meg a színészmesterséget. A komédiások jelmezt és maszkot viseltek, és jellegzetes színes parókát, ezek segítségével azonosították a nézők a szereplőket. Az öregembert alakító színész fehér tunicában és fehér parókában jelent meg a színen, fiatal férfi élénk színű ruhában és szőke parókában, a rabszolga pedig vörös hajjal. Lábukon a tragédiákban COTHURNUS, magas talpú saru volt, vígjátékokban pedig alacsony facipő, a SOCCUS. Az ünnepi játékokról a klasszikus színházat lényegében kiszorították a MIMUS-ok, ezek a „valóságot” utánzó játékok, melyek témája legtöbbször valamilyen házasságtörési vagy rémregénybe illő történet volt. A mimus-színészek nem viseltek maszkot, és mivel nők is lehettek a társulat tagjai, e játékokban meglehetősen vaskos meztelenkedési jelenetek is előfordultak. A tragédiák és komédiák színészeit rajongók hada vette körül és ajándékokkal halmozták el őket, a mimus-színészeket azonban megvetették, bohócnak tartották őket, akik kiszolgálják a csőcseléket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése