Tudtad, hogy a macskabajusz szerencsét hoz?

    Noha elfogadott tény, hogy a macskákat Egyiptomban háziasították 4000 évvel ezelőtt, a macska és az ember kapcsolata sokkal régebbre nyúlik vissza. Ma már tudjuk, hogy Mezopotámiában kb. i. e. 12 ezer évvel ezelőtt éltek vadmacskák – ugyanabban a korban, amikor a kutyák, kecskék és juhok is éltek ugyanott. A modern ásatások bebizonyították, hogy ez a közel-keleti vadmacska a legközelebbi rokona a mai házimacskafajtáknak. A vadmacskát a földművelő parasztok vihették haza hogy visszaszorítsák az egérszaporulatot, akik a gabonát dézsmálták. Mitkondriális DNS minták vizsgálata bizonyította, hogy a vadmacskák és a háziasított macskák igencsak közeli rokonságban állnak egymással. Ez talán bizonyíték lehet arra, hogy a macskát nem is Egyiptomban háziasították, hanem Mezopotámiában, és sokkal korábban, mint azt ahogyan eddig gondoltuk. Ennek alapja egy Cipruson talált macskamúmia, amit 9500 évesre becsülnek. Ez azért is érdekes, mert Cipruson hagyományosan nem volt macskapopuláció, az első telepesek vitték magukkal a szigetre a macsaka-ősanyákat és – ősapákat.

    A macskák és Egyiptom kapcsolata érthető, hiszen elég csak az egyiptomi macskaimádatra gondolni. A macskák kivitele Egyiptomból szigorúan tilos volt, és ezt annyira szigorúan vették, hogy külön hatósága alakult ki a macskaexport ellenőrzésére. Ügynökök járták a távoli vidékeket, hogy hazaszállítsák a kicsempészett jószágokat. Már i. e. 450-ben törvény mondta ki, hogy aki megöl egy macskát, az az életével fizet érte.

  Bastet istennőt macska alakban, női testtel és macska fejjel ábrázolták (és egyéb macska-ember variációkban). Ő volt az egyiptomi pantheon egyik legnépszerűbb alakja. A szív és az otthon őre, a női titkok tudója, az ártó szellemek távol tartója, az egészség őre és természetesen a macskák istennője. Kultuszközpontja Bubastisban volt („Bastet háza”), ami Hérodotosz szerint egy hatalmas palotakomplexum a város közepén az istennő tiszteletére. Hérodotosztól megtudjuk azt is, hogy az egyiptomiak a macskájuk biztonságát sokkal többre tartották a sajátjuknál és hihetetlenül sokat foglalkoztak a macskájukkal. Ha egy ház kigyulladt, a legnagyobb értéknek a macskát tekintették, és képesek voltak visszamenni az égő házba, hogy a jószágot kimenekítsék akár saját életül kockáztatása árán is. Hérodotosz azt is leírja, hogy ha egy háznál meghalt a macska, a család a gyász jeleként leborotválta a szemöldökét. A halott macskákat Bubasztiszbe vitték, ahol bebalzsamozták és illő módon eltemették őket. A gyász ideje akkor telt le, amikor az embereknek visszanőtt a szemöldökük.

    Bubastisben rengeteg macskamúmiát találtak, de Egyiptom-szerte szép számban kerültek elő a bebalzsamozott házi kedvencek, néha csak magukban, néha pedig a gazdájukkal eltemetve.

    A macskaimádat egyik legszebb példája a pelusiumi csatából származik (i.e.525). A perzsa II. Kambüszész legyőzte az egyiptomi fáraó seregét és meghódította Egyiptomot. Kambüszész emberei begyűjtötték a környék macskáit és a katonák a karjukon egy-egy macskával vonultak a Nílus menti Pelusium erődített városa alá. A perzsák a pajzsukra is macskákat festettek, mert Kambüszész tudott az egyiptomiak macskaimádatáról. Az egyiptomiak jobban féltek attól, hogy a macskákat bánthatják (minden bizonnyal a halálbüntetéstől is féltek), inkább megadták magukat és feladták a várost, semhogy megtámadják a szeretett Bastet istennő képével (és védenceivel) díszített pajzsok falát. Állítólag Kambüszész a diadal után macskákkal dobálta meg az egyiptomiakat, hogy ezzel is megalázza őket...

    Az egyiptomiak szerint a macska neve az észak-afrikai „kattah” szóból származik. Mivel az összes kultúra Egyiptommal kapcsolja össze a macskákat, a „macska” szó az európai nyelvekben is hasonlóan alakult: franciául chat, svédül katt, németül Katze, olaszul gatto, spanyolul gato. Az angol puss, pussy szó is egyiptomi eredetre utal: a szó a „Pasht” névből származik, ami Bastet másik neve.

    A macskák szerepelnek a Mahabharatában is, és a Ramayana, az ősi indiai eposzok fontos szereplői. A Mahabharatában Lomasa macska és Palita egér elmélyült filozófiai párbeszédét olvashatjuk az egyenlőtlen erőviszonyok mentén kialakuló kapcsolatokról, miután kölcsönösen megmentették egymást a halál torkából. A Ramayanában Indra isten macska képében (pontosabban macskának álcázza magát) kajtat a szépséges Ahalya után, aki épp a férjétől szökött meg. Indiában is nagy tiszteletnek örvendtek a macskák, hasonló okokból kifolyólag, mint Egyiptomban: kordában tartották a kevésbé kívánatos gabonapusztítókat és kisebb kígyókat. A tanyákon és a palotákban egyaránt tisztelték őket. De nem csupán a kártékony állatok elleni küzdelmük miatt szerették őket, hiszen fontos helyet kaptak az indiai irodalomban is.

    A közismert Csizmás Kandúr című mese is régebbi indiai hagyományokra tekint vissza. A mese gyökere a Panchatantra. A macska gazdájának jelleme szöges ellentétben állt az Európában ismert Perrault-féle verzióból megismert emberével.

A perzsa mesék szerint a macskák mágikus teremtmények. Rustum, a perzsa hős egy alkalommal megmentett egy varázslót a tolvajoktól. Rustum felajánlotta a sátrát az öregnek, de végül ketten ültek a csillagos és alatt és élvezték a tűz melegét. A varázsló megkérdezte, hogy a hős minek örülne a legjobban a dicső tettéért cserébe. Rustum elmondta, hogy neki mindene megvan: a tűz melege, a füst illata és a csillagok szépsége a feje felett. A varázsló vett egy marék füstöt, egy kis tüzet adott hozzá, majd leemelte az égről a két legfényesebb csillagot és összegyúrta, mint egy tésztát és ráfújt a masszára. Kinyújtotta a kezét Rustum felé, és amikor az ujjai szétnyíltak, a hős egy pici szürke cicát talált a varázsló tenyerében, kinek szemei fényesek voltak, akár a csillagok, és a pici nyelvecskéje úgy tekergőzött, akár a lángnyelv. A perzsa mese szerint a macska tehát egy varázslat szüleménye, Rustum kapta jutalmul, hogy megmentette egy varázsló életét.

    Mohamed próféta is nagyon szerette ám a macskákat. A legenda szerint a cirmos cicák homlokán a jellegzetes „M” betű akkor keletkezett, amikor a próféta megáldotta a kedvenc macskáját és a kezét a macska homlokára helyezte. Ez a macska, Meuzza, feltűnik egy másik történetben is, szintén Mohamed próféta oldalán. A prófétát imára hívták, amikor Meuzza a karjaiban pihent. A próféta, hogy ne kelljen felébresztenie a macskát, inkább levágta a köntöse ujját, hogy a macska alhasson tovább.

    A macskában az isteni természetet becsülték a legnagyobbra. Ugyanígy vélekedtek a kínaiak is. Li Shou istennőt macska alakban ábrázolták és áldozatot mutattak be neki, hogy megállítsa a pestist és a különféle fertőzéseket. Egy kínai legenda szerint az istenek a macskákat jelölték ki arra a feladatra, hogy szemmel tartsák a teremtményeiket és megadták a macskáknak beszéd képességét, hogy taníthassák az embereket. A macskákat viszont jobban érdekelte a cseresznyefa alatt szunyókálás, mintsem a pórias feladat, hogy felügyeljék a világ rendjét. Az istenek három alkalommal is ellátogattak a földre, hogy ellenőrizzék, hogyan végzik a macskák a rájuk bízott feladatot. Mindhárom alkalommal a macskák vagy játszottak vagy aludtak. Az egyik macska elmondta, hogy őt bizony ez a világfelügyelet-dolog egy cseppet sem érdekli, keressenek az istenek inkább egy embert erre a felesleges feladatra. Az istenek elvették a beszéd adományát a macskáktól és az embereknek adták. Az emberek viszont nem értették az istenek szavát, ám a macskák értették azt, noha maguk nem beszéltek. A macskák maradtak az idő őrzői: mind mai napig igaz Kínában az az állítás, hogy megtudod a pontos időt, ha belenézel egy macska szemébe.

    Japánban az „integetős macska” (maneki neko) az irgalom és a könyörületesség megtestesítője. A legenda hátterében megint egy macskát kell keresnünk. A Gotoku-ji templom előtt ücsörgött egy macska, aki integetésre emelte a mancsát, amikor észrevette, hogy a császár lovagol el a templom előtt. A császárt megbabonázta a macska mozdulata, ezért betért a templomba. Egy pillanattal később villám csapott abba a pontba, ahol a császár korábban állt. A macska az integetéssel felhívta magára a figyelmet és megmentette a császár életét. Természetesen az uralkodó múlhatatlan tisztelettel tekintett a megmentőjére. Ez az integetős macska szerencsét hoz és az egyik legnépszerűbb ajándék Japánban. A japánok szerint a macska nem csak az otthon védelmezője, hanem a könyvritkaságok őre is. A 10. századi Japánban a macskákat külön pagodákban szállásolták el és csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy macskát tartsanak.

    Az ókori görögök és rómaiak egyaránt tartottak macskákat az otthonaikban, de ezekben a kultúrákban nem az állat vadászkészsége volt a legfőbb ok. A rómaiak a macskára mint a szabadság szimbólumára tekintettek, a hasznossága egyáltalán nem volt fontos. A rómaiak és a görögök egyaránt díszként tartották a macskákat, bár nagy megbecsülésnek örvendtek.

  Egy i.e.1. századból származó sírkövön egy kislány egy macskát tart a karjaiban – ez a legkorábbi emlékünk a görög-római kultúrában élő házimacskákról. Aristophanés vígjátékaiban gyakran szerepeltet macskákat, mint a komédia fontos elemei. Az ókori civilizációk közül talán a görögöknél voltak a legkevésbé népszerűek a macskák, pontosan a Hekate istennővel való tisztázatlan kapcsolatuk miatt, akit a halállal, sötétséggel és boszorkánysággal hoztak összefüggésbe.

    Egy későbbi legenda szerint egy macska védte meg a kisded Jézust a rágcsálóktól és a kígyóktól – bár hasznosnak bizonyultak a görög háztartásokban, mégsem vívtak ki maguknak isteneknek kijáró tiszteletet.

    A macskákat Európába a föníciai kereskedők hozták be, akik Egyiptomból csempészték ki a tiltott árut (mármint a macskát). Mivel a föníciaiak szinte mindenkivel kereskedtek az ismert világban, a macskák a világ legtávolabbi szegleteibe is eljutottak. Szívesen tartottak macskákat a hajójukon, hogy a rágcsálókat távol tartsák az élelmiszertől. A 15. század nagy felfedezéseinek időszakaiban is rengeteg macska hajózott a tengereken. A föníciai kereskedők ismerték a macskák bűvös kapcsolatát Hekate istennővel, és a cicusokkal együtt ezt a hiedelmet is terítették Európában. Egy görög mítosz szerint amikor Alkméné Zeusz szeretője lett és teherbe esett Héraklésszal, Héra féltékenységében el akarta pusztítani Alkménét. Alkméné szolgálóját, Galinthiust Héra macskává változtatta és leküldte az alvilágba, hogy szolgálja Hekatét. Innen ered tehát a macska kapcsolata a sötétséggel, alakváltozással, boszorkánysággal, innen a rossz hírük.

    A macskáknak az északi mitológiában is kiváltságos helyük van: ők húzzák Freya istennő kocsiját. A skót és az ír legendákban a macskák mágikus lényként szerepelnek, de pozitív előjellel. A keresztény vallás minden pogány szentséget démonnak nyilvánított, így sajnos a macskák is mint a boszorkányság kellékei, a sátán követői masíroznak be az európai középkorba. A középkori macska-képünk már totálisan démonizált: a macskák értéktelenné, sőt gyűlöletesekké váltak, ezért gyakran meg is ölik őket, néhol egész macska-genocídium zajlott. Egy felvetés szerint ez a módszeres macska-irtás vezetett a rágcsálók túlszaporodásához, ami az 1348-as pestisjárványban érte el a tetőpontját.