Ebsírfeliratok: A névtelen kutya emlékére

RAEDA[R]UM CUSTOS

NUNQUAM LATRAVIT

INEPTE NUNC

SILET ET CINERES

VINDICAT UM-

BRA SUOS.

   Törött sírkő, a két oldala hiányzik. Dombormű nincs rajta, csak a szöveg. Sajnos nem tudjuk meg, hogyan hívták az ebet, ám egy érdekes adalék, hogy kocsit őrzött, nyilván egy kocsihajtó volt a gazdája. Talán a hiányzó részen szerepel a neve, hiszen ha a kedves jószágnak sírkövet faragtatott a gyászoló gazdája, akkor nem tartom valószínűnek, hogy nem nevezte meg, hiszen ez az alvilági istenek számára is fontos üzenet, hogy kit ajánlanak a figyelmükbe.

   Mindig elgondolkodtatónak tartom, hogy valaki ennyire szerette a kutyáját, hogy örök emléket állított neki. Ez messze túlmutat a praktikus rómain, aki valamilyen célból tartott haszonállatot. Nem, megszerette a jószágot és a társa lett. Egy életre. Egy kutya-életre. Ezek a sírkeliratok talán többet árulnak el a hétköznapi ember lelki világáról, mint bármi más...

Nézzük a szavakat!

Raedarius,-i,m.: kocsis (négykerekű utazószekér: rheda)

custos,-odis,m/f.: őr, őrző, felvigyázó

nunquam: soha

latro 1.: ugat (latravit – praesens perfectum)

ineptus: nem illő, nem találó, idétlen, gyalárd

nunc: most

sileo 2. silui: hallgat (silet – praesens imperfectum)

cinis,-eris,m.: hamu

umbra,-ae,f.: árnyék

vindico 1.: törvényesen keres, követel, magáénak vall, oltalmaz, megment, megszabadít, visszatorol, büntet

És a fordításomban a sírfelirat: 

 

A kocsi őrzője sohasem ugatott meggondolatlanul.

Immár hallgat és a saját hamvait őrzi.

a sírkő előkerülésének helye