Thermae Maiores, a fürdőmúzeum

  Óbudán, a Flórián téri felüljáró alatt, aluljáró felett és mindenféle járat között bújik meg Budapest legnagyobb római kori fürdőmúzeuma, a Thermae Maiores. A felüljáró építésekor alakították ki ezt a leleményes megoldást mint leletmentést: a múzeum maga gyakorlatilag egybeépült az egész aluljáróval. A gyalogosforgalom számára kialakított aluljáróban sírkövek, építési feliratok másolatai láthatók, és a fürdő nagymedencéje üvegfallal van elválasztva a gyalogosoktól. Oszlopok és kövek szövik át az egész aluljárót, a felszínre jutva pedig egyik oldalon a centurio lakóházát láthatjuk, a másik oldalon a katonai létesítmények romjait. Nagyon szeretem ezt a helyet, hiszen át- meg átszövik a római kövek, emlékek, egy élő múzeum: múzeum, de mégsem az. Jó ott lenni.

    Maga a fürdőmúzeum egy lezárt rész, ahova ingyenesen be lehet menni, de hétfőnként és éjszakánként zárva van, tehát valami felügyelete azért csak van. Bár nem látszik és nem érződik, mert mindent elnyom áthatolhatatlan vizeletszag, azokkal még szerencsémre sosem találkoztam, akiktől a szag származik. Elég gondozatlan a múzeumrész, gondolom erre sincs pénz csak a játszótérre. Sebaj, a táblák itt egész izgalmasak és informatívok. Sok jó térképpel és történelemmel, ha az ember rászánja az időt és erős a tüdeje kellemes sétát lehet tenni a múzeumban. 

   Maga a múzeum kialakítása is ma már rengeteg vita tárgyát képezi. Hogy mennyire korszerű, illetve nem korszerű és maradi megoldásokkal van kialakítva, satöbbi. Persze történni semmi sem történik, csak a szájtépés. És remélem is, hogy nem is fog történni semmi, mert ami a Március 15. térrel történt 'rekonstrukció' címen az is egy rettenet. Mármint egy Rómáért dobogó szívnek. Amúgy csini meg füves meg csövimentes (egy darabig), de amúgy... Azt hiszem ez is olyan téma, mint a savariai Iseum. Azért jó, hogy valaki régen csinált valamit, mert most lehet kritizálni, és a mások munkásságában vájkálni. De kérem, tenni kell, nem beszélni róla. Amit Sosztarits Ottó tett az Iseum kapcsán példaértékűnek kell(ene) lennie. Hogy igenis lehet újat, szépet, jót alkotni úgy, hogy a régi értékeket megtartjuk. Nem kell konditermet csinálni a múzeumból meg cirkuszt. Az Iseum csodálatos lett és nagyon büszke vagyok rá, hogy van egy 'igazi' római templomunk itt Magyarországon. Persze kapott hideget és meleget is, de így jár mindenki, aki mer cselekedni.

    Szóval a fürdőmúzeum is egy kicsit ilyen boldogtalan gyermekünk: nyilván 'mai' szemmel már nem látjuk benne az újhullámos innovációt, de azért ott van az. Legfőképp abban látom a nagyságát, hogy egy olyan világban született, amikor a történelmi-régészeti emlékeket kincsnek tekintették, közkincsnek, és azt a tudásra éhes népnek adták, izgalmas múzeumi vezetőkkel (idegenvezető füzetkék), hogy ismerjük meg a múltat, tanuljunk és művelődjünk. Nyilván nem a vasbeton tartógerendák miatt retro az egész múzeum, hanem a néhai küldetése veszett el az idő sodrásában, hogy valakit csak úgy érdekel a város története, Budapest múltja, a római kor, a műemlékek, satöbbi.

   Emberrel még a múzeumban nem találkoztam, kivéve a néhány áldozatomat, akit magammal cipelek portyázásaimra. Pedig izgalmas hely, szövedékes és kalandos. Azt kevesen tudják, hogy a bejáratnak háttal állva a múzeumi terület jobb hátsó sarkában egy kis katakomba is van, ahonnan egy lakház udvarára lehet belesni, ahol szintén romkert látható. A pince sötét, de a szakavatottak tudják, hol a villanykapcsoló. Padlófűtés és csatorna visz még mélyebbre. De ott már nincs lámpa. 

   Szóval rettenthetetlen szívű ókorbarátok, kalandra fel! A tökéletes időutazáshoz javaslom a szandál-frottírzokni kombót is. Csak a hangulat fokozása végett...