Ógörögül tanulni nemes életcél és küzdelmes kihívás. Egy kicsit héja-nász, sokkal inkább az, mint a latin, hiszen egy szónak legalább öt teljesen különböző jelentése van. A művészet: megtalálni a legmegfelelőbbet. Egy kortárs író esetén sem mindig egyértelmű, hogy mit is ért egy általunk ismert szó alatt, esetleg a kifejezés mely kulturális rétegére utal, mit sejtet, mit érzékeltet egy szóhasználattal. Ez a probléma fokozottan igaz, amikor tánclépésben haladunk visszafele az időben. Móricznak már vannak szavai, aminek nem árt utánanézni, Jókaihoz pedig már szótár kell(ene), kifejezetten nem tizenéveseknek való olvasmány. Zrínyi Szigeti veszedelme és a Bánk Bán lábjegyzet nélkül pedig már nehezen érthető. És mi a helyzet az ókori auktorokkal? Egy más világból tudósítanak, egy teljesen más értékrend mentél éltek és mérlegelték a világot, amit megtapasztaltak. Hogy értsük, mi a természetes, mi a „normális” és az elfogadott számukra, hosszú előtanulmányokat kell tennünk. Talán igazán antik gondolkodásúak csak kevesen lesznek. De ez egy kalandos út, amit mindenképp érdemes bejárni!
Halott nyelveket tanulni nem egyszerűen nyelvtanulást jelent. Nem csupán szavak magolása, nyelvi jelenségek tanulmányozása, hanem sokkal inkább kulturális körút egy letűnt világba. Nyilván igaz ez az élő nyelvek tanulására is, de a holt nyelvek esetén morálfilozófiai iránytűt is kapunk. Mivel nem azokat a dolgokat fogjuk elmondani ógörögül és latinul, amit a mai korunkban, a jelenünkben használunk, egy kicsit meg kell tanulni görögnek és rómainak lenni. Ez viszont semmihez sem fogható élmény, mindenkit buzdítok rá, hogy ilyesmibe vágjon.
Nos, ebben a cikkben arra hívlak benneteket, hogy legyünk egy kicsit görögök, nem csak a nyelvünkben, hanem a szellemünkben is, szóval lássuk azokat a szavakat!
1.) EUDAIMÓNIA
Első megközelítésben boldogságot, örömöt, jólétet jelent. Jelenti még az ember kiteljesedését, a kibontakozását, olyan állapotot, amikor az istenek rámosolyognak az emberre. Arisztotelésznél az eudaimónia az emberi lét lehető legjobb állapota, a létezés legmagasabb és legteljesebb foka. Ez magában foglalja a morált, a filozófia birtoklását, a helyes életvezetést és a képességet, hogy jól döntsön az ember és különbséget tudjon tenni jó és rossz között. Szóval a boldogság, az öröm semmiképp sem olyan állapot, amikor az ember százhúsz tévécsatorna közül választhat vagy dúskál a földi javakban. A görögöknél a jólét a szellem jóléte.
2.) ARÉTÉ
Jelentése kiválóság, erény. Jelenti a morális, erkölcsi erényt is. A legtágabb értelmezésében jelenti a cselekvés képességét is: az erényes, kiváló ember nem csupán tudja, hogy mi a helyes és a helytelen, nem csak különbséget tesz a jó és a rossz között, hanem ennek szellemében cselekszik, mert képes rá. Így lesz teljes az élete, hogy nem csak beszél róla, hanem meg is teszi.
A homéroszi költeményekben az arété gyakran jelent bátorságot és hatékonyságot is. Aki az arété birtokában van, az arra használja ezt a tulajdonságát, hogy eredményeket – valódi eredményeket – érjen el. Ezt segíti a bátorság, az erő, a kitartás és a leleményesség: ezeknek a célja az eszmék megvalósulása. A homéroszi világban az arété minden ember számára elérhető, nem csak egy kiváltságos, szűk réteg számára adatott meg, hanem egy nagyonis elérhető, megvalósítható képesség, erény, jó tulajdonság.
Bizonyos értelemben az arété tudás, hiszen maga az erény is egyfajta tudást, tudatosságot takar. Az emberi létezés legmagasabb foka az erényesség, a tudás: ezek mind-mind egy tőről fakadnak és egymást erősítik.
3.) PHRONESIS
„Minden mesterség és minden vizsgálódás, de éppúgy minden cselekvés és elhatározás is, nyilván valami jóra irányul, tehát helyes az a megállapítás, hogy jó az, amire minden irányul.” (Arisztotelész: Nikomakhoszi etika)
Egyfajta bölcsességet, intellektust jelent. Talán a mai divatos „mindfulness” kifejezéssel tudjuk a legjobban megközelíteni ezt az igencsak árnyalt jelentésekkel bíró szót. Helyes döntések, helyes ítélet – és minden ismét nem csupán elméleti síkon, hanem ami sokkal fontosabb, hogy az idea az ember életében jelen van, tetteiben, cselekedeteiben, életvezetésében valósággá válik, és messze nem üres szavakat takar, amivel a művelt emberek dobálóznak, hanem fő eleme a gyakorlat: Élj úgy, ahogyan gondolkozol.
4.) KLÉOSZ
„Jártam az élet
egyszerű útját és ne maradjon rossz hírnév örökül
Gyermekeimnek, csak a dicsőség!”
(Pindaros, VIII. 35-36)
Jelentése halhatatlan hírnév. A 'hallani' szóhoz kapcsolódik, ahhoz is, amit mások hallanak rólad. Egy görög hős a nagyszerű cselekedeteivel nyeri el a kléoszt, a legenda, amit róla mesélnek teremti meg a hírnevet. A kléosz apáról fiúra száll, az apa hírét a fiú kötelessége tovább gazdagítani, építeni, és ha lehet, illik is felülmúlni, de méltónak lenni az apa hírére mindenképp. Medea is többek között ezért gyilkolja meg Iason gyermekeit, hogy ezzel elvágja a hős kléoszát. A kléosz persze nem mindig egy ragyogó, fényes üstökös az ember életének égboltján, néha bizony szégyennel, aidos-szal társul.
5.) XENIA
Jelentése vendég, idegen, átvitt értelemben vendégszerető ember, vendégszeretet. A vendégszeretet azt az önzetlenséget jelenti, amivel azok felé fordulunk, akik távol vannak az otthonuktól. Ez a gesztus az alapja a vendégbarátságnak is: te is kerülhetsz bármikor abba a helyzetbe, hogy rászorulsz valakinek a segítségére. Bánj úgy a vendégeddel – aki lehet idegen is –, ahogyan te is szeretnéd, hogy fordított esetben bánjon veled. Ez a gesztus a jótétemény megelőlegezése, egy nagyon fontos emberi tulajdonság. A vendégeddel ne csak az anyagi javaidat oszd meg, hanem a szellemieket is. Az osztozkodáson túl pedig a vendégedért felelősséggel tartozol: ha beteg, ápold, és ha szükséges, védd meg. Akkor is, ha nem bizts, hogy megérdemli, mert lehet hogy bűnöző. A vendégszeretet és a vendégbarátság a feltétel nélküli bizalomra épül. Nem kérdezünk, csak ha ő maga mondja el a történetét.
6.) AIDÓSZ
A görögöknek annyira fontos az aidósz, hogy megszemélyesített istenként is találkozunk vele: a szemérmesség és a becsületérzés istene. A becsületérzés a méltányos tisztességtudat és a tartózkodó szerénység egyvelege. Az aidósz egy érzés, ami mind a férfiakat, mind a nőket távol tartja a rossztól. Ugyanez az érzés járja át a gazdag embert a szegény jelenlétében, miszerint a társadalmi különbség nem feltétlenül igazságos, és mint ilyen nem fenntartható, dinamikus állapot. Az alázatosságnak az ókori és keresztény gondolkodóknál vannak közös metszéspontjai: mindkettő elutasítja az egoizmust és a túlzott énközpontúságot és az indokolatlan, alaptalan büszkeséget (ami ugyebár mint jellemhiba a hübriszben jelenik meg). Arisztotelész ezt a gyávaság és a hiúság között határozta meg.
7.) NOSZTOSZ
Az ógörög irodalom fontos kifejezése azokra a hősökre, akik hazatérnek egy hosszú utazás után (pl. tengeren utaznak haza). A görögöknél ez a hősiesség egyik fokmérője volt, hogy a hírnév megalapozása után a hős képes volt hazatérni. Éppen ezért már az ókorban is vita tárgya volt, hogy ki a nagyobb hős, Odüsszeusz vagy Akhilleusz? Akhilleusz isteni és elszánt, Odüsszeusz viszont ravasz és óvatos, ám mégis ő az, aki hazatér. Természetesen ez a hazatérés nem zökkenőmentes, hiszen az utazás sokáig tart és rengeteg új kihívás, próbatétel elé állítja a hőst.
És a legfőképp a hazatérés nem csak fizikai értelemben történik, hanem spirituálisan is: a hős újra az lesz, aki volt. A szerénység visszavezeti őt a „normális” kerékvágásba és elejét veszi az egyik legszörnyűbb jellemhibának, a hübrisznek. Hogy kivel mi lett a trójai háború után, a NOSTOI, Hazatérések című mű foglalja össze.
Természetesen ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik a nosztalgia szavunk is, hiszen a nosztalgiázás közben is egy kicsit hazatérünk a múltba, visszakanyarodunk a régi dolgokhoz.
8.) OIKOSZ
Jelentése otthon, ház, háztartás, háziasság, család, családi gazdaság. A görögöknél a család, mint társadalmi egység: apa, gyerekek, unokák. A családfő vezeti ezt a gazdasági egységet, a családfő halálával a tisztség az utódokra hagyományozódik, ezáltal a család egy folyamatos, egységes, mégis változékony struktúra, hiszen változnak benne a szereplők, ám a szerkezet állandó. Arisztotelésznél már mindenki beletartozik, aki a házban lakik – a rabszolgák is. Ezt a struktúrát veszik ás a rómaiak is, a családnak tagjai a rabszolgák is. Néha viszont nem egyértelmű, hogy mit is értünk az olvasott szöveg kifejezésében: vérrokonokat vagy gazdasági közösséget. Egészen tág értelmezésben pedig a közösség a társadalmat magát is jelenti.
9.) APATHEIA
Az önmérséklet különösen fontos, a sztoikus filozófia legalapvetőbb életelve: az „ész vezessen”, ne a vágyak és az érzelmek, a gyönyörvágy és a gyűlölet, a harag és a félelem – ez utóbbiak mintegy a 'sötét' oldalhoz tartoznak, rabságban, függőségben tartják a lelket és a szellemet, így tartózkodni kell tőlük. Ez a szenvedélymentesség, az apatheia elve. A négy alapvető sztoikus erény: a bölcsesség, a bátorság, az igazságszeretet és a mértéktartás (Platón szerint).
Ellenben a mai apátia szavunk inkább közönyt jelent, negatív tartalommal teli kifejezés, míg a görögöknél a bölcsesség jele volt és kifejezetten erényt jelentett. Egy határozott és karakán embert, aki képes ellenállni a hullámzásnak és a világ talmi csábításainak.
10.) ATARAXIA
A lelki békét, a belső megnyugvás érzését jelenti. Az epikureus filozófusokhoz kapcsolható ez a kifejezés, jelenti azt a fajta szabadságot, amikor az ember mentes a szorongástól és az aggodalmaktól. Nem filozófiai értelemben a csatába készülő harcosok ideális lelki állapotát jelenti. A filozófusok ugyan nem értenek abban egyet, hogy mely tényezők befolyásolják ezt az ideális lelki állapotot, az ataraxia elérését, de koroktól és irányzatoktól függetlenül megállapíthatjuk, hogy a gondolkodók fő célja az ataraxia: a béke, a zavarmentesség elérése. Ez egyfajta nyugalom is, amikor az ember képes a szorongásait, fóbiáit, félelmeit és komplexusait félre tenni, a dolgokat a maguk valójában képes szemlélni és ezáltal tisztán tud gondolkodni. Ma már talán azt mondanánk rá, hogy hidegvérű, ám a görög szó ennél jóval többet jelent. Bölcset.
+1.) DOXA
Olyan vélemény, amely valaki számára igaznak tűnik. Vélekedés, látszat, a természet létmódja Parmenidesznél. Másként ismerjük meg a világot érzékelés útján és másként a gondolkodás útján. Érzékszerveink a fiziológiai világ érzékelhető dolgait ismerik meg csupán. Ez azonban nem valódi megismerés, csupán vélekedés (doxa). Gondolkodásunk előtt azonban feltárul a dolgok valódi, érzékeléssel meg nem ismerhető természete, a mindenség egésze.
A halandók vélekedése (ez is doxa) a világnak az a képe, amely az érzékelés tárgya. Érzékeink a világot sokfélének, mozgásban lévőnek és heterogénnek mutatják. A szükségszerűség világa az érzékelhető világ fennállásáról és működéséről alkotott filozófiai hipotézis, amely szerint a természet érzékelhető világa két elemnek: a világos és a sötét elemnek a keveredésével alakult ki. Több értelmező azonosnak tarja a doxát és a szükségszerűség világát.
A parmenidészi tanításban a világnak két, egymást kizáró képe van jelen: a gondolkodás a nem doxára irányul, a doxa pedig képes megismerni a létezőt. A létező 'nem született', 'romolhatatlan': keletkezés és pusztulás nélküli, 'egészen egyetlen': 'nem osztható', 'rendületlen': mozdulatlan, végül továbbá: teljes.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése