Személyek: Octavia
Octavia dajkája
Seneca
Nero
testőrparancsnok
Agrippina árnya
Poppaea
Poppaea dajkája
hírnök
római férfiak kara (Octavia hívei)
római férfiak kara (Poppaea hívei)
katonák
Első felvonás
Octavia Neróra vár. Tudja, hogy a férjének szeretője van, és most ő az, aki útban van, akit Nero el fog tenni láb alól. Mivel apja, Claudius. És öccse, Britannicus is annak a cselszövésnek az áldozatai, mely Nerót a tórnra segítette, Octavia nem sok jót remélhet.
Octavia anyja Messalina, őt Claudius végeztette ki 48-ban, miután a ledér életmódját már titkolni sem tudta. Octavia mostohája így Agrippina lett, Claudius testvérének a lánya. Agrippina hozta a házasságba a saját fiát, Nerót is. Octavia és Nero így testvérek lettek, és hogy Nero még közelebb kerülhessen a trónhoz, a testvéreket összeházasították (hiszen nem édestestvérek). Agrippina ettől kezdve minden erejével azon munkálkodott, hogy saját fia, Nero számára biztosítsa a trónt. Cselszövéssel eltette a császárt láb alól, és hogy minden kétséget kizáróan Nero legyen az örökös, Britannicust, Claudius saját fiát is átsegítette az árnyékvilágba.
Octavia gyászolja az apját és öccsét, és egy szemernyi szeretet sincs benne a férje iránt, sokkal inkább fél tőle, hiszen tudja, hogy a családtagjai is mind az életükkel fizettek azért, mert útjuk keresztezte Neróét. A dajka csitítja, hogy ne lázadozzon a sorsa ellen. Valójában a dajka a maga saját monológját mondja, és a kettejük eme furcsa párbeszédéből bontakozik ki az előzmény, hogy mi is történt a Claudius-házban. Octavia maga is sokat elmond a családja történetéről:
„Anyám leszúrták, elragadta bűn apám,
öcsém megölték; bánat és gyász elborít
s a bú emészt; utál uram, s rabszolganőm
rám tiport; nem élvezem már életem.”
A dajka fejtegetésében és értelmezésében van egy érdekes rész, az, hogy szerinte minden bajok forrása maga Claudius és az ő mohósága:
„...saját fiánál, lám, tudott
jobban szeretni más véréből sarjadt fiat,
s fivére lányát, elcsábulva,hitvesül
bús fáklyafénynél vitte ágyba bűnösen.
Ebből eredt bűn garmadával: cselszövés.”
Octavia helyzetéből semmiféle kiutat nem lát, csakis azt, ha ő is követi Britannicust a halálba. Apja szelleméhez fohászkodik, hogy vigye őt is magával az alvilágba. Ám a dajka rendületlenül agitálja, hogy ne adja fel. Ha más nem is maradt, vesse be a jól bevált női praktikákat, amelyek minden elkeseredett nő legutolsó eszközei a férfiakkal szemben egy férfiak uralta világban:
„Inkább hizelgőn győzd le durva férjedet.”
Octavia viszont irtózik Nerotól, és inkább halott szeretne lenni, semmint hogy egy mosolyt rávillantson.
A Kar énekében feltűnik Agrippina, aki bizony hiába szőtt ezer és ezer cselt, maga is cselszövés áldozata lett, épp az imádott fia áldozata lett, akiért (elvileg) azt a sok gaztettet mind elkövette.
Második felvonás
A felvonást Seneca monológja nyitja meg. Még száműzetésben lenni is jobb volt, mint a császári palotában (ami igazán nagy szó egy rómaitól, hiszen NEM jelen lenni a római közéletben, életben, egy római számára a nagyobb büntetés, mint a kivégzés, hiszen a száműzetéssel társadalmi, egzisztenciális önvalójában alázzák meg).
„Rejtőzni jobb volt gyűlölettől távol, ott
a zátonyok közt Corsicának tengerén,
szabad szívvel, függetlenül hol perceim
tanulmányoknak szentelhettem szűntelen.”
Ha nem is Seneca maga írta ezt a darabot, a gondolatvilágát és a filozófiáját jól tükrözi. Bene vixit qui bene latuit – vagyis jól él az, aki jól tud rejtőzködni – vallotta Seneca. A császári udvarban és a politikai viharok éveiben töltött idő után ez egyáltalán nem meglepő gondolat. Noha a római férfi helye a közéletben van, minél közelebb a tűzhöz, Seneca számára hamar elfogyott a levegő, talán mert túl közel került a tűzhöz. A politikai játszmák összeegyeztethetetlennek bizonyultak a gondolkodó elképzeléseivel az ideális uralkodóról, a filozófuskirályról. A száműzetés gondolata kapcsán felidézi az emberiség aranykorát, amikor még intrikáktól és cselszövésektől mentesen éltek: az ember becsületét a munka adta, a törvényeket a természet és az istenek szabták meg, nem az önös érdekeiket szem előtt tartó politikusok. Ezt az elmélkedést szakítja félbe a betoppanó Nero, aki Seneca epikureizmusának paródiájaként összecsapja a tenyerét, és mint egy jó poharazásra, kivégzésre invitál. Seneca megborzong, ám jó tantóként tettetni próbálja neveltje sosemvolt erkölcsi érzékét előcsalogatni.
„SENECA
Csak az égilakóknak tetszenének tetteid!
NERO
Bolond, ki fél oly istentől, kit ő csinált.”
Nero szerint a jó uralkodó legfőbb ismérve, hogy olyan szinten felette áll mindennek, hogy őt szolgálja Róma, és nem a császár él a városért.
„Az istenek kegyéből szolgál Róma is”
Ez teljes mértékben kimeríti a hübrisz fogalmát. Nincs tekintettel Claudiára, a lányára, sem feleségére, sem senkire – ám hosszú távú tervei vannak, csak nem éppen a jelenlegi családja körében:
„A csillagos menny vár miránk is, ám előbb
kiirtom ádáz karddal ellenségeim,
s méltó utódra építem fel házamat.”
Grandiózus terveihez már társat is talált a várandós Poppaea személyében, aki alig várja, hogy elfoglalhassa a császárnéi pozíciót. Seneca kétségbeesetten próbál érvelni, hogy egy uralkodó nem tehet meg mindent. Miért is? A császárnak talán kevesebb jár bármiből? Nem, a császár, az uralkodó mintakép kell hogy legyen, követendő példa az alattvalók szemében, ezért ezerszer is meg kell(ene) gondolnia, hogy mit tesz, hiszen ő áll mindenki előtt.
Harmadik felvonás
Megjelenik Agrippina árnya az alvilágból. A félelmetes jelenség összességében ellenzi az új frigyet, Nero és Poppaea frissen megült házasságát. Octavia csenden örül, hiszen nem kell többet Nero ágyába bújnia, ezért ezt a megaláztatást igazán semmiségnek tekinti. Ám nyugodt még nem lehet, hiszen a további sorsa még nem dőlt el, hogy Nero megelégszik-e a száműzetéssel, vagy neki is vesznie kell, mint oly sokaknak, akik Nero útját keresztezték?
A Kar elborzad Nero és Poppaea frigyétől, úgy vélik, hogy ez nem méltó a világuraló, hősöket leigázó, erkölcsös és igazságos Rómához.
Negyedik felvonás
Poppaea dajkája meséli el az esküvő káprázatos részleteit. Az ifjú házasokat Téthüszhöz és Péleuszhoz hasonlítja. Az első reggel Poppaea sírva rohan ki a szobájukból, és elmeséli a dajkájának, hogy rémálma volt. Agrippina szelleme látogatta meg őt és ragadta el őt is magával a halálba. Aztán volt férjével, Crispinussal találkozott, akit viszont Nero döfött le. A dajka éppen csak belekezd az álom elemzésébe, amikor hírnök ront be, hogy a felbőszült nép Poppaea szobrait döntögeti, felháborodott Octavia menesztéséért és igazságot követel.
Ötödik felvonás
Nero felháborodik a népharag miatt: teljesen indokolatlannak és jogtalannak érzi.
„S haragvásukat végre vére oltsa ki
s eméssze lángom majd a város házait,
tűzvész, romok, rút éhinség gyötörje meg
garázda népem, s gyászba fúló vad nyomor!”
Nero teljes mértékben elégedett önmagával és uralkodói teljesítményével. Mi több, az erény bajnokaként tettetett szigorral megfeddi önmagát, hogy már eddig is túl sokat megengedett népének, ezért kanászodtak így el, hogy azt hiszik, jogukban áll ribilliózni. Ám ez nem maradhat így:
„Le kell a szarvát törni! Nyögje szüntelen
nehéz igánk, s ne merjen ily merényletet,
se hitvesem szent orcájára vetni fel
szemét; megtörve büntetéstől, félelem
tanítsa császár füttyszavára ugrani!”
A testőrparancsnoknak kiadja a
feladatot: Octaviát el kell innen szállítani és egy lakatlan
szigeten le kell döfni. A testőrparancsnok levegőt sem kap a
döbbenettől, erre Nero a hűségét kérdőjelezi meg. A Kar is
sopánkodik.
Octaviát elhurcolják, aki megpróbálja kitudakolni, hova lesz a száműzetés. Ám amikor megpillantja a hajót, tudja, hogy itt bizony nem lesz semmiféle száműzetés, sokkal inkább kivégzés, hiszen Agrippinát is ugyanígy vitték el hajókázni.
A Kar éneke felel Octaviának, vigasztalásul, hogy nem ő az első nő az uralkodók családjában, aki így járt. Octavia belenyugszik a sorsába, várja a halált.
A Kar végszava igen hatásos:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése