Odüsszeusz leleményes és ravasz volt, kalandjait, meneküléseit leginkább a saját eszének köszönhette (na jó, némi isteni beavatkozás azért néha elkélt). Hosszú volt az út Trójából Ithakába, és bizony nem kevés mágikus, varázslatos lénnyel akadt dolga. Ezek jó része nő volt, és hősünknek néha elég volt ellenállhatatlan férfiúi vonzerejét bevetnie, de a leggyakrabban pontosan a nők voltak azok, akik megoldhatatlan kihívást jelentettek a görög hősnek. Itt kellett az isteni közbeavatkozás, a segítség, hiszen a halandó (bár zseniális) Odüsszeusz mégiscsak egy férfi volt, aki élete nagy részét férfiak társaságában töltötte, és elképzelése sem volt róla, hogy mit kezdjen a szebbik nemmel.
Az Odüsszeia asszonyai mágiában és varázslatban fürdenek, ám minden misztikus köd ellenére van bennük egy fontos közös tulajdonság: nők a fejük búbjától a lábujjuk hegyéig. Legyenek bár szörnyek és félelmetesek, vagy varázslatosan csábítóak, haláltalanok és sosem öregedők – akkor is nők, olyanok, mint a mai társaik:érzésekkel, vágyakkal teltek.
Úgy tűnik, a nők mágiája abban rejlik, hogy a férfiakat eltérítsék az eredeti céljaiktól, szándékaitól. Az antik görög világban közismert tény volt, hogy a nők nem képesek uralni a saját szexuális energiájukat (mert a férfiak ám annyira képesek voltak erre! - de mit tehetünk, ők írták a történelmet) és nem uraik a vágyaiknak, hogy ezzel a kontrollálatlan féktelenségükkel veszélybe sodorják a férfiakat. Vegyünk példának egy hímnemű szörnyet, Polüphémoszt. Egy hatalmas küklópsz, mindennemű szexuális energia és irányultság nélkül. Egy szemernyi nemiség sincs benne, a szörnyűsége abban rejlik, hogy a maga értékrendje és ízlése szerint öldököl. Mint férfi a férfinak, Odüsszeusz ezt a nyers logikát (mert férfiak közt ezt annak tartják az ókorban) átlátni, megérteni, ennél fogva képes túljárni Polüphémosz eszén, képes őt legyőzni nem a puszta fizikai erejével, hanem az intellektusával. Ám amikor egy női-szörnnyel kerül szembe, a jólfésült férfi-logika bukfencet vet, és Odüsszeusz nem képes kezelni a nőkből áradó nemiséget, korlátlan energiát. Ekkor segítenek rajta az istenek, és mint varázslatos beavatkozás, isteni titok, feltárják előtte a nőkkel való helyes viselkedés menetét. Itt nincs helye a ravaszkodásnak, a sokat dicsért férfiúi logikának, ide valami más kell: a CSODA. Azt hiszem ez az évezredek alatt mit sem változott...
De kik is ezek a szörnyűséges nők? Lássuk!
KIRKÉ, A BOSZORKÁNY
„Kirké völgynek ölén épült házára találtak,
síma csiszolt kőből magasult, tisztás közepében;
háza körött meg oroszlánok, hegyi farkasok éltek,
melyek az ő bűvös mérgétől lettek azokká.”
Már ez a leírás is elég fenyegető, de ekkor még nem tudják a derék hajósok, hogy miért is ilyen nyugodtak az állatok. Naivan azt gondolhatnánk, miközben a hajósokkal együtt sétálunk a ház felé, hogy Kirké, vagy az ott lakó varázslónő (biztosan nő, mert azok képesek ilyen gaztettekre) valamiféle bájitallal szelídítette meg a fenevadakt, és egyfajta „mágikus kezesség” lett úrrá rajtuk. Ám Homérosztól azt is megtudjuk, amit nem súg Odüsszeusz társainak a fülébe, hogy Kirké nem egy „hétköznapi” varázslónő, hanem Éeliosznak a gyermeke, Aiétész testvére. De amit a hajósok látnak: egy magányosan élő nő, aki némileg ért a gyógyfüvekhez, mindenképpen veszélyes, az ókori férfiak szemében fékezhetetlen szörnyetegnek, boszorkánynak tűnt. És Kirké esetében nem is tévedtek sokat...
Ilyen felütés után azt gondolnánk, hogy a felfedezőosztag be sem mer lépni a házba, mert talán még magát Medusát találnák ott (az összes kisfiú tudta, hogyan vágta le Perszeusz a fejét, de sosem lehet tudni, ezek a szörnyek mindenre képesek). Nyilván a görög férfiakat (és ez különösen igaz lehet Odüsszeusz válogatott csapatára) nem ilyen fából faragták, nem rettennek meg semmiféle varázslónőtől, legyen az bármekkora hatalmas boszi. És Kirké legnagyobb varázslata talán pontosan ebben rejlik: a felfedezők a házba lépve pontosan azt kapják, amire számítanak: egy normális, hétköznapi szituációt (megjegyzem szőrszálborzolóan normális szituáció).
„Álltak a széphaju istennő, Kikré kapujában,
s hallották, hogyan énekel ő odabent gyönyörűen,
míg nemenyésző nagy vásznat sző, mely ragyogó, szép
és könnyű, amilyen csak az istennők kezeműve.”
Pontosan ezt várják egy nőtől, hogy szövögessen. És ezt is kapják Kirkétől: egy szelíden szövögető, daloló, védtelen és gyönyörű nőt. Természetesen senkiben sem merül fel a gyanú, hogy ez a nő egyedül él, látja el védi meg magát...
És hova vezet ez a nagy naivitás? Eurülokhosz jó vezér módjára előreengedi a társait, akik gyanútlanul besétálnak Kirké házába és jóízűen lakomáznak a felkínált élelemből (lisztet, sajtot és mézet kevert össze borral – és egy kis mérget is tett bele), és a férfiak azon nyomban röfögő disznókká változnak. Eurülokhosz fejvesztve menekül Odüsszeuszhoz, hogy még az élmény hatása alatt mesélhesse el a történteket.
Hermész menti meg Odüsszeuszt egy ellenméreggel – igaz, ez csak magát a Kirké-féle mérget hatástalanítja – de a leleményes Odüsszeusz ezzel is időt nyer, hogy bevethesse az ellenállhatatlan férfiúi vonzerejét, és sármjával két vállra fektesse az ókor egyik legnagyobb boszorkányát, aki – mint kiderül – mindenekelőtt nőből van, és nem tud, és a legkevésbé sem akar ellenállni egy csábító Odüsszeusznak. Mi több, Odüsszeusz, aki immár uralja és kézben tartja a helyzetet, azt is eléri Kirkénél, hogy változtassa vissza a társait emberré. Ám Kirkét sem kell félteni: ez alkalommal nem az ételbe teszi a mérget, hanem megkeni őket (gondoljunk csak Apuleius Aranyszamarára, ott is krémezéssel történik a metamorfózis!).
SZIRÉNEK
A szirének felsőtestüket tekintve vonzó nőszemélyek, alsóbb testtájaik viszont egy rusnya madárra emlékeztetnek. Mint annyi mágikus és mitikus lény, a szépség és a vonzó külső az ő esetükben is igencsak megtévesztő: csapda, ami az áldozat figyelmének leterelését hivatott szolgálni.
„(...) az összes
embert mind elbűvölik ők, ki elér közelükbe.
És aki esztelenül közeleg, s meghallja a szírén-
zengzeteket, felesége s az apró gyermekek otthon
azt többé sosem üdvözlik, neki már nem örülnek,
mert csengőszavu dallal a két Szírén megigézi;
ülnek a réten ezek, s körülöttük az emberi csontok
nagy sokasága hever, rothad, zsugorodnak a bőrök.”
Szóval ezek is azok a fajta nők, akik romlásba taszítják a férfiakat. Mit lehet mégis tenni?
„Húzz el ezek mellett, s a fülét jól tömd be viasszal
minden társadnak, nehogy egy is hallja; puhítsd meg
mézédes viaszod: de te hallgasd meg, ha kivánod.”
És ki adja ezt a jó tanácsot Odüsszeusznak? Természetesen Kirké! Odüsszeusz tehát úgy utazik át a szirének között, hogy kikötteti magát az árbochoz, de nem tömi be a füleit, hiszen hallani akarja azt a bizonyos éneket. Tudni akarja, miről szól a dal, ám igyekszik magát megvédeni mindennemű végzetes tettől (mármint hogy őrületében a habokba vesse magát). A szirének a múltról és a jövőről énekelnek. Tudják, hogy mi történt Trójánál, és azzal csábítgatják Odüsszeuszt, amire a leginkább kíváncsi: mi történt a többiekkel. Mégis ellen tud állni, és amikor elhagyják a sziréneket, és a társai újra hallanak, nincs lehetőségük megvitatni a történteket, hiszen máris kezdődik az új kaland!
KALÜPSZÓ NIMFA
Bár Odüsszeusz kalandjai az Ogügié szigetéről való szabadulással kezdődnek, mégis a szomorú-szerelmes nimfát hagytam a legvégére, hiszen a mágikus nők közül mégiscsak ő a legkevésbé mágikus. Bár ezek a nők – a szirének kivételével – normális, emberi kinézetűek, mégis tapintani lehet a körülöttük szikrázó mágiát és varázslatot. Kalüpszó mágikusságának hiánya a boldogtalansága, hogy mégsem tarthatta meg Odüsszeuszt, ezt a pompás férfit magának. Bánatában egészen emberivé válik, és a méltósággal viselt csalódottságában annyira közel kerül hozzánk, hogy lehull róla az öntudatos nők mágikus csillámpora. Kalüpszó egy elhagyott asszony, nem a hatalmas erejű varázslónő. Mégis mágikus, hiszen hosszú időre, hét évre meghatározta Odüszeusz sorsát.
Kalüpszó a világot a vállain tartó Atlas titán lánya, maga is halhatatlan és az istenekhez méltó életet él. Halálosan beleszeret Odüsszeuszba (mint tudjuk, Odüsszeusz a fékezhetetlen agyveleje mellett ellenállhatatlan férfi, az eposz néhány női szereplője – a bölcs Athéné kivételével – kivétel nélkül szerelemre lobban iránta; és igen, még Athéné is a maga visszafogott módján nyájas szimpátiával viseltetik a nagyszerű halandó iránt, és lelkesen egyengeti a sorsát). Szóval Kalüpszó szerelmes lesz, és Odüsszeuszt mintegy túszként tartja magánál, és szeretné magához hasonlóan halhatatlanná tenni, hogy együtt élvezzék a naplementéket kéz kézben az idők végezetéig. Ez a szerelmi túszejtés a férfi indokolatlan és mértéktelen elkényeztetésével jár, aki kötelességtudóan el is játssza a férfi szerepet, fejet hajt a nimfa hatalma előtt és belepasszírozza magát a szerelmes férfiember szerepébe. Ám Odüsszeuszt nem olyan fából faragták (mint tudjuk), hogy elégedetten beleüljön a kényelembe: neki lételeme a kalandozás, keresi a kihívásokat és a legkevésbé sem akar halhatatlan lenni.
Athéné kéri meg Zeuszt, hogy engedje már végre el Odüsszeuszt ebből az édes rabságból:
„Egy szigeten fekszik s iszonyú nagy kínok emésztik,
messze, Kalüpszó nimfa lakában; a nimfa erővel
tartóztatja, s ezért nem tud hazatérni honába:
mert hisz nincs neki jóevezős bárkája, se társa,
hogy hazajuttatnák a vizeknek tágterü hátán,
s most meg akarják ölni fiát is, a hőnszeretettet,”
A hírnök közli az isteni
utasítást – megint csak Hermész az. Kalüpszó szíve ugyan
darabokra törik, de szó nélkül fejet hajt Zeusz akarata előtt.
Néhány közös napot még kierőszakol magának az ellenállhatatlan
Odüsszeusszal Ogügié szigetén, de hamar elérkezik a búcsú
ideje, amikor el kell engednie a szeretett férfit. Még egyszer
utoljára megkérdi tőle, hogy biztos nem akar-e halhatatlan lenni.
Odüsszeusz, a trójai háborúban edződött könyörtelen és
kegyetlen harcos abban a pillanatban talpig úriemberré változik és
Kalüpszó érzelmeit és becsületét maximálisan szem előtt
tartva mondja el a búcsúbeszédét. Szóval ilyen is van. Persze
megint Hermész volt az, aki felruházta Odüsszeuszt a leleményen
túl a nőkkel való bánás isteni képességével...
Remek!
VálaszTörlés