A trójai háború egy örök rejtély. Akármennyit foglalkozom a témával, mindig újabb és újabb kérdések merülnek fel. Már az ókori költők, szerzők, gondolkodók is rengeteget foglalkoztak vele, és már számukra is milliónyi kérdést vetett fel az egész trójai mondakör. A 'mi igaz és mi a legenda' problémakörén túl is számos izgalmas dolog merül fel. A héroszok, akik mind a mai napig az érdeklődés középpontjában állnak, viselkedésükkel, tetteikkel, motivációikkal felkavarnak mindenkit.
Személyes "kedvencem" Szarpédón, aki annyira megfogott, hogy jónéhány éve magamra is tetováltattam. Hogy miért ő? A tisztasága, a kitartása. Amolyan néma hősiessége. Ahogyan Zeusz is megsiratta, mert nem volt hatalmas hős fergeteges tettekkel, "csak" egy igaz ember, törhetetlen, példaértékű.
Nagyon romantikusan képzeltem el a halálát. A fegyverek csikorgása elvegyül a harcoló katonák kétségbeesett hangjával, a csata zaja teljesen betölti az emberek agyát. És akkor, amikor Szarpédón meghal, még utolsó erejével az égre emeli tekintetét és mintegy megpihenve kileheli a lelkét. A halála pillanatában a hérosz körül minden elcsendesül, teljes némaság borul az őt körülvevő térre, ami olyan, mintha végtelen lenne. Megérkezik finom szárnyakon Hüpnosz és Tanathosz, a selymes szárnyaik csattogása felkavarja a port. Felemelik és az égbe emelik a héroszt, apjához. Így képzeltem Szarpédón, a trójai hérosz halálát.
Némi utánajárással viszont megtudhatjuk, hogy hogyan képzelték maguk az ókoriak a héroszt! A legfőbb forrás természetesen Homérosz Iliásza, de a későbbi magyarázók is tartogatnak számunkra érdekes fordulatokat! Azt gondolom, hogy mindegy is, hogy mi volt 'igaz' a történetben, mi a valóság és mi a kitalált elem, a történetek önálló életet élnek, és minden mese úgy igaz, ahogy elmesélik. A valóság sokszor csak nézőpont kérdése.
Philosztratosz: Hőstörténet
39.(1.) Szarpédónt Lükia szülte, de Trója tette naggyá. Úgy harcolt, mint Aineiasz, és ő vezette a lükiaiak egész hadát, köztük két igen kiváló harcost, Glaukoszt és Pandaroszt. (...) (3.) Próteszilaosz azt meséli, a trójaiak egész seregükkel kivonultak Szarpédón fogadására, mert vitézségén, istenhez méltó, nemes megjelenésén túl felcsigázta kíváncsiságukat származásának története is. Merthogy azt Aiakosz, Dardanosz és Tantalosz sarjairól is éneklik a költők, hogy Zeusztól származnak, ám ő az egyetlen mind Trója védelmére, mind a bevételére érkezők között, aki magának Zeusznak volt a fia, márpedig ez tette Héraklészt is híresebbé és csodálatraméltóbbá más halandóknál. (4.) Szarpédón úgy halt meg, ahogy Homérosz elbeszélte. Körülbelül negyvenéves lehetett, Lükiában helyezték sírba, ahová honfitársai szállították, miközben a halottat megmutatták az útbaeső népeknek. A testét fűszerekkel balzsamozták, és úgy tűnt, mintha csak aludna, ezért mondják róla a költők, hogy Hüpnosz kísérte a halálba.
Homérosz: Iliász (XVI. 462-505)
Ők amikor már egymásnak közelébe kerültek,
akkor Patroklosz nagyhírű hős Thraszüméloszt,
hős Szarpédón fegyveresét, daliás követőjét,
gyomra alatt megdöfte, s elernyesztette a testét.
Szarpédón pedig őt most elvétette gerellyel,
másodikul támadt: s jobb marján verte dzsidával
Pédászoszt, a lovát, s ez a lelkét ott kilehelte:
porba rogyott, hörgött, testéből szállt ki a lélek.
Két ló szétszökkent, iga reccsent, elkeveredtek
gyeplőik, hogy a lógós ló lerogyott a fövenybe.
Ám segitett a dicsődárdás hős Automedón már,
nagy kardját rántotta ki izmos csípeje mellől,
és nem késlekedett, nekiszökve levágta a lógóst.
Erre a két hadimén rendben feszitette a hámot:
s lélekevő viadalban a két hős összecsapott most.
Szarpédón ragyogó kelevézt hajitott, de hiába,
mert Patroklosznak bal válla fölött süvitett el
érchegye, s át nem döfte; de most érccel nekirontott
Patroklosz, s nem szállt ki hiába kezéböl a fegyver:
döfte be, hol gyöngéd szívét beborítja a hártya:
eldőlt, mint ahogyan tölgy dől, vagy nyárfa a földre,
vagy nagy karcsu fenyő, melyet magas ormon az ácsok
most-köszörült fejszéikkel vágnak ki hajóhoz:
így elnyúlt paripáinak és szekerének előtte,
s fogcsikorítva a véres port markolta kezével.
Mint ha bikát öl oroszlán, megtámadva a csordát,
büszkeszivű ragyogót a kaszáslábú tehenek közt,
mely az oroszlán állkapcsában nyögve kipusztul:
így tombolt pajzsos lükiébeliek vezetője,
Patroklosztol öletve, s eképen hívta barátját:
"Jó Glaukosz, daliák közt hős, most kell a csatában
bátornak lenned s derekasnak a dárdavetésben:
most légyen vágyad keserű viadal, ha serény vagy.
Mindenelőtt serkentsd Lükié daliás vezetőit,
járj föl-alá, hogy Szarpédónt védjék a csatában:
és azután magad is verekedj érettem az érccel:
mert néked leszek én ezután szégyen s örökös vád:
nemmúló, ha a vértemet elvinnék az akhájok,
énnékem, ki a gályák mellett hulltam a harcban.
Tarts ki szilárdan hát, noszogasd valamennyi vitézed."
Így szólt, és a halálnak vége takarta be eztán
orrát és a szemét; az meg, mellére tapodva
húzta ki húsából gerelyét, s vele jött rekeszizma;
együtt húzta ki dárdahegyét s ellenfele lelkét.
Frígiai Dares: Trója pusztulása
(26.) Közben véget ért a fegyverszünet. Palamedes felfegyverkezve és harcra készen vezette ki a sereget, felállította és lelkesítette a katonákat, szemben vele Deiphobus. A trójaiak keményen küzdöttek. A lyciai Szarpédón szorongatta a görögöket, kaszabolta, gyilkolta őket. A rhodusi Tlempolemus száll vele szembe, de hosszú harc és ellenállás után súlyos sebtől kellett elesnie. Pheres, Admetus fia lépett a helyébe, rendezte a sorokat, de Szarpédón hosszas közelharc után megölte. Szarpédón is kénytelen volt sebesülten távozni a csatából. Pár napig tartottak a harcok, mindkét oldalon sok vezért öltek meg, de többet Priamusén. A trójaiak követeket küldtek, fegyverszünetet kértek, hogy eltemessék a halottakat, ápolják a sebesülteket. (28.) Kemény csata kezdődött, mindkét részről keményen harcoltak, sok ezren haltak meg. Palamedes az első sorban forgolódott, lelkesítette a katonákat, hogy bátran küzdjenek.A lyciai Szarpédón szembeszállt vele, de Palamedes megölte. Ettől kezdve vidáman forgolódott a csatasorban. (...) A trójaiak pedig elsiratták Szarpédónt és Deiphobust.
Homérosz: Iliász (V. 628-669)
Így fáradtak ezek mindnyájan a vad viadalban.
S Tlépolemoszt, Héraklész szép nagytermetü sarját
isteni Szarpédónnal szembe vezette a végzet.
És mikor útjuk után egymás közelébe kerültek,
fellegtorlaszoló Zeusz gyermeke és unokája,
akkor Tlépolemosz szólalt meg köztük először:
"Szarpédón, Lükié bölcs bajnoka, mondd, minek is kell
itt reszketve lapulnod, járatlannak a harcban?
Csak hazugok mondják, hogy a pajzsos nagy Kronidésznak
gyermeke vagy, mert messze mögötte maradsz a vitézlő
hősöknek, kik a régi időkben tőle eredtek.
Míly máskép szólnak Héraklész édesapámnak
hős-erejéről, mert hisz oroszlánszívü vitéz volt!
Láomedón paripái miatt jött ő ide hajdan,
csak hat bárkával s nem is olyan nagyszámu csapattal,
s Tróját feldúlván, utcáit elözvegyitette.
Néked a lelked gyáva, a néped a harcban enyészik,
nem hiszem én, hogy erős védője lehess te a trósznak,
bármíly szörnyü-erős hősként jöttél Lükiából,
én leigázlak, s így jutsz majd Hádész kapuján túl."
Szarpédón, Lükié vezetője, felelt a szavára:
"Tlépolemosz, szent Tróját ő feldúlta valóban,
ostoba vétke miatt a vitézlő Láomedónnak,
mert jótette fejében szidta, s a szép paripákat,
néki nem adta ki, bár értük jött távoli földről.
Ámde kimondom, elér a halál, el az éjszinü végzet,
éntőlem még itt: gerelyemtől földreigázva
hírt adsz énnekem és lelket paripás Aidésznak."
Így szólt ő; mire kőrisdárdáját fölemelte
Tlépolemosz, s egyszerre vetették ketten a hosszú
lándzsákat: neki Szarpédón átverte középen
most a nyakát, s átjárta a fájdalmashegyü dárda;
sűrü nagy éji homály szakadott tüstént a szemére.
Tlépolemosz meg az ő bal combját érte az érccel:
abba rohant be mohón kelevéze, s a csont közelében
megtorpant, mert apja a vészt most még tovaűzte.
Isteni Szarpédónt ragyogó bajtársai vitték
már ki a harci gomolygásból: kínozta a hosszú
kőris-dárda, amíg vonszolták; senki se gondolt
rá: ha kirántják combjából, még talpra is állhat,
íly sietősen munkálkodtak mind körülötte.
Tlépolemoszt meg másoldalt lábvértes akhájok
vitték el; mikor ezt meglátta a fényes Odüsszeusz,
tűrőlelkü vitéz, kedves szive indulatos lett.
Hányta-vetette utána a lelkében s a szivében,
vajjon a mennydörgő Zeusz sarját űzze először,
vagy sok más lükiébelinek vegye-é el a lelkét.
Nagyszívű Odüszeusznak nem volt végzete mégsem,
hogy hegyes érccel Zeusz izmos sarját leterítse.
Sok lükiébeli ellen fordította Athéné.
Koiránoszt sujtotta le és Khromioszt meg Alasztórt,
Alkandroszt, Halioszt, Prütaniszt és véle Noémónt.
S több lükiébelit is megöl ekkor a fényes Odüsszeusz,
hogyha sisakrázó nagy Hektór nem veszi észre.
Tört az elősoron át ragyogó ércmezbe takartan,
s rémített minden danaoszt; megörült közeledtén
Zeusz fia, Szarpédón, s hozzá panaszos szavakat szólt:
"Príamidész, az akhájok zsákmányául a földön
fekve ne hagyj; védj meg, ha utána el is hagy az élet
városotoknak ölén; hiszen úgysem volt az a sorsom,
hogy megtérjek még szeretett mezejére hazámnak,
kedvre deríteni csöpp fiam és szeretett feleségem."
Szólt; de sisakrázó Hektór nem adott neki választ,
messze suhant, epedett, hogy vesse az argoszi népet
hátra hamar, s lelkét soknak vegye még el a harcban.
Isteni Szarpédónt ragyogó bajtársai ekkor
pajzsos Zeusz gyönyörű bükkfája alá teritették;
s combjából kifelé rántotta a kőrisdárdát
jóerejű Pelagón, szeretett haditársa a hősnek.
Ezt elhagyta a lélek is, és a szemére köd omlott:
majd fellélegzett ismét, amikor Boreásznak
fútt a fuvalma reá, s pihegő lelkét üditette.
Krétai Dictys: Trójai napló
Első könyv (18.) (...) Közben a lyciai Szarpédónt hiába próbáltuk akár pénzzel, akár Phalis, a sidoni király közbenjárásával rávenni, hogy csatlakozzon a trójaiak elleni igazságos hadjáratunkhoz, mert a miénknél bőségesebb ajándékaival, amelyeket később még meg is kétszerezett, Priamus meg tudta tartani legmegbízhatóbb híveinek táborában. (...)
Homérosz: Iliász (II. 876-877)
Szarpédón s a derék Glaukosz, távol Lükiától
hozta a népét, forgatagos Xanthosz vize mellől.
Krétai Dictys: Trójai napló
Második könyv (11.) Ugyanakkor ért oda fegyvereseinek nagy csapatával a lyciai Szarpédón Xanthus és Laodamia fia, akit Priamus untalan hívott követeivel. (Jegyzet: A hagyományban Szarpédón Zeusz fia. Az egyik elterjedt változat szerint Krétán született és Európé volt az anyja, csak miután összeveszett testvérével, Mínósszal, ment uralkodni Lükiába. Az Iliászban viszont Laodameiával, Bellerophón lányával nemzette Zeusz.)
Homérosz: Iliász (VI. 198-199)
Laodameiával bölcs Zeusz kerevetre hevert le,
s ő Szarpédónt szülte, az isteni, ércbeborult hőst.
További izgalmas részletekért lapozd fel a Szemtanúk a trójai háborúról : Krétai Dictys, Frígiai Dares és Philosztratosz szövegei című könyvet (Gondolat kiadó adta ki)! És természetesen az Iliászt...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése