Ókori témák - modern művészek: John William Waterhouse

A preraffaelita festő művész családban nőtt fel, saját művészete meghatározó és különleges lett. Képei akár egy kis részletből, a színeiből, a stílusából könnyen felismerhetőek. Dante Gabriel Rossetti nagy hatással volt rá, a témáiban is visszaköszön a szabad szellemű mester művészete.

Waterhouse festészetében különösen érdekesek a nőalakok. A 19. század végén különösen szabad gondolkodású és szabados a témaválasztás. Ma már, amikor sem lehet elég megbotránkoztató, egy kicsit másképp értékeljük a művészetét. Ám ebben az erkölcsileg fellazult világban is van varázslat a festményeiben: szabadságot, önfeledtséget és nagyon erős nőiességet sugároznak.

A nők, akik a vásznain kelnek életre, mind különlegesek, különcök, egy kicsit kívülállók, és egyben mind olyanok, akik köztünk élnek, akiket ismerünk, de valahogy mégsem. Waterhouse női karakterei erős nők, önállóak és függetlenek, megvívták az élet nagy csatáit. Nem harcos nők, mint Jeanne D'Arc, hanem a nőiességüket fel/kihasználva vívják meg az ütközeteiket a férfiak uralta világban. Lágyak és simulékonyak, mosolygósak és kedvesek, csupa üdeség, csupa báj, amivel a harcos férfiak erejét megtörik. A női varázsuk a fegyverük, amivel az erősebb nemet térdre kényszerítik. A dús hajukkal, az indaként tekeredő fürtjeikkel, a tekintetük tisztaságával lazítják meg a férfiak izmait. A sellő-lányok, akiknek nem lehet ellenállni, megbüntetik a hűtlen férfiakat. Nagyobb csapást mérnek az ellenségükre, mint gondolnák. Könnyed gyilkosok, szinte játszva rombolják porrá a világot, ha úgy tartja kedvük.

És mindezt a női misztikát, a női lét lényegét, a nő erejét egy férfi mutatja meg, érti meg, közvetíti. Bár a világirodalom legendás hősnői is férfiak lelkéből születtek. És Pallasz Athéné is az apja, Zeusz fejéből pattant ki...