Egyesek több terhet cipelnek, mint mások. Nem vagyunk egyformák, és a világ nem az a hely, ahol igazságosan osztják a jót és a rosszat. Kinek több jut, kinek kevesebb.
A kariatidák, a klasszikus görög építészet lányainak aztán igazán kijutott a jóból: az épületek koronapárkányzatát tartják - a fejük búbján. Végül is minden építészeti nőalakot, aki tartóoszlopként vagy díszítőelemként szolgál, kariatidának nevezzük, ám a leghíresebbek az athéni kariatidák, Erekhtheion lányai. A kariatidák a görögországi Káriából származnak, ez egy ősi város a Pelopponnészoszon. Kária városa Artemisz istennő templomáról híres, az Atremiszionról. Artemisz istennő kultusza női kultusz, és mint olyan, kevés információ maradt fenn róla. Artemisz papnői a város szent diófáját táncolták körbe, táncukkal az élő növényeket, az élő természetet jelenítették meg. Egyikük egy nádból font kosarat vitt, amiben a kultusz szent kellékeit tartották. Ez a kosarat vivő lány a kariatidák között is felbukkan, az egyik különleges figura a canephora, a kosaras lány. Ám ez is egy monda, a kariatidák nevének eredete bizonytalan.
Először Vitruvius tesz róluk említést a De Architectura (I.1.5.) című művében: szerinte az Erekhtheion női figurái a káriai nők büntetését szimbolizálja (a Spárta közeli lakóniai városként említi), mert a görög-perzsa háborúkban hűtlenek voltak Athénhez. Vitruvius magyarázata nem egészen helytálló, ugyanis már jóval a görög-perzsa háborúk kora előtt használtak női alakokat díszítőelemként az építészeben mind a görög építészetben, mind a Közel-Keleten.
A kariatidák első pillantásra teljesen egyformának tűnnek, ám némi szemlélődés után feltűnően különböznek. Más a testtartásuk, a ruhájuk redőzése és az arcuk: mind a hatan különbözőek, önálló egyéniségek. Ez a különbözőség a büntetés-elméletet támasztja alá, mert tényleg olyanok, mintha hat különböző lány dermedt volna kővé.
A római építészetben szintén találkozunk kariatidákkal, mint díszítő elem. A legismertebb példa talán a Tivoli közelében található Hadrianus villa kariatidái. A lányok itt is a fejük búbján tartják a súlyt. Később a reneszánsz és a klasszicista építészet előszeretettel használja a lányokat, és a kariatidák egész nemzetségét ismerhetjük meg az építészettörténet tanulmányozása során.
Az Erekhtheion kariatidái egy másik elmélet szerint Artemisz istennő káriai papnői, esetleg egy apácarend (a szűz istennő szüzességet fogadott papnői), a szent diófa papnői. A történet gyökerei egészen a mükénei korba nyúlnak vissza. Káriához hasonlóan van néhány görög helységnév, amely női nevet jelöl, többes számú alakban pl. Hyrai és Athén is). A latin nyelv is különbséget tesz a helynevek alakja között: ha egy helynév alakja többes számú, az a ragozás során is úgy viselkedik, mint egy többes számban lévő névszó, nem képezzük egyes számú alakját.
A kariatidák az idők során férfi tehercipelőkkel is kiegészültek, őket telamones-nak nevezik, vagy atlantidáknak. Atlaszhoz hasonlóan a férfiak is hasonlóan nagy terheket cipelnek, ám a lányokkal ellentétben, a férfiak gyakran a vállukon viselik a terheket. A lányok mindig a fejük búbján, egyenes háttal, büszke tartással, mintha nem is az épület súlya nehezedne rájuk. A férfiakon kifejeződik a teher viselése, ahogyan Atlasz is az egész világ súlyát hordja a vállain meggörnyedve, erősen és kitartóan, de szemmel láthatóan nehéz terhet cipelve.
Ám nemcsak a lányok büszke tartása vált ki csodálatot és tiszteletet a látogatóból: közel 2500 évig álltak egymás mellett, dacolva az idővel és mindenféle viszontagsággal. Aztán jött Lord Elgin a 19. században, és egy vésővel gyakorlatilag kitépte az egyiküket a talapzatból. Elhurcolta a British Múzeumba, ahol mind a mai napig egyedül árválkodik az egy szem káriai lány. A nővérei pedig maradtak Görögországban: ma már ők sem az Erekhtheionban vannak, hanem beköltöztek az Akropolisz Múzeumba, az eredeti helyen ma már csak a másolataik vannak. A legenda szerint a nővérek sírása elveszett testvérük iránt mind a mai napig hallható éjszakánként.
Az elhurcolt kariatida-lány hazajuttatása mind a mai napig parázs viták tárgya, az angolok természetesen tagadják a lopás tényét, de hát ez valahol érthető, hiszen gyakorlatilag a fél British Múzeumot ki kéne pakolni, ha vissza kellene adniuk azokat a műtárgyakat, amiket összelopkodtak a világ különböző pontjairól. Nem kizárt, hogy a kariatida nem fog soha hazakerülni, hiszen mi maradna a ködös Albionban, Jamie Oliverből mégsem élhetnek meg...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése